újrapublikálva: A Szembesülés és az Élted volt regénye. BDK Napló 1997. Balla D. Károly: UngParty Manzárd. Adalékok két regény keletkezéstörténetéhez
(napló a webnapló előtti korszakból - már számítógépen írva, de internet híján csak később publikálva a régi Ungparty Netcafé rendszerében)
Bár elvállalta, hogy a kiadó számára lektori jelentést ír Az Élted volt regénye kéziratáról, Ilia Mihálytól eddig sajnos semmilyen visszajelzés nem érkezett. Ennek ellenére én csiszolgatom a szöveget; nem tudom, meddig illik várni esetleges észrevételeire. Én lassan szeretném lezárni a kéziratot, hogy a próbeszedések-tördelések után végre az anyag végleges formába öntését elvégezhessem; félek, hogy kicsúszhatunk a határidőkből. A megállapodás a kiadóval most már léggé konkrét.
De nemcsak ebben van előrelépés. 
Mindkét regényem sorsát illetően történtek bizonyos fejlemények. Az elsőt, a Szembesülést még novemberben elvettem a budapesti Belvárosi Kiadótól – a szerkesztő, Veress Mariann sajnálkozására, aki korábban többször is megerősítette: az anyag nagyon tetszik nekik és feltétlenül ki szeretnék adni. Ezt én el is hittem minden alkalommal. Közel másfél évig volt náluk, közben kétszer vagy háromszor pályáztatták – eredmény nélkül. (Én naivan úgy gondoltam múlt év augusztusában, hogy ha egy kiadó – igazgatója, Mezei András személyében – nyomdakész kéziratot kér egy írótól, akkor megvannak a lehetőségei a megjelentetéshez, s ezt – már előszerződést is kötve – később nem kizárólag attól teszi függővé, vajon kap-e rá támogatást.) Persze visszakapván újra elolvastam a rég nem látott kéziratot. Az eltelt idő megengedte, hogy távolabbról közelítsek rá, s hogy kicsit úgy kóstolgassam, mintha nem én kínlódtam volna minden mondatával. De nem, ez nem igaz. Nem kínlódtam. Esetleg: megküzdöttem. Emellett azonban végig nagy élvezettel dolgoztam és minden megoldhatatlannak tűnő probléma megoldása nagy örömöt szerzett.
Már biztos, hogy a másodikként írt regényem fog elsőként megjelenni, még ám hamarosan, valamikor tavasszal. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem számomra is meglepő módon felvállalta a kiadását, holott az Élted volt regénye nehezen illeszthető kiadói profiljukba.
Most, hogy új munkámat rövidesen ki kell adnom a kezemből, a régebbit pedig visszakapva újraolvastam, óhatatlanul fel kellett fedeznem bizonyos átfedődéseket, amelyeket korábban csak részben tudatosítottam.
Egyik irodalomtörténész barátom, aki ugyan nem zárkózik el a modernitás elől, de mégis a realistább valóság-ábrázolást preferálja a fikcionalitással szemben, mindkét szövegemmel megismerkedve és nemtetszését kinyilvánítva, majd kifogásait elsorolva először megkérdezte, nem számítógépen írtam-e a regényeimet. Igenlő válaszom után bölcsen hozzátette: „Akkor már értem”, mintha rájött volna, hogy írásaim minden kuszasága, követhetetlensége, egész elhibázott koncepciója a szegény komputernek lenne betudható.
Hogy mindenért a laptop számítógép lenne a felelős? Hát persze. Vagy az írógép. Vagy a golyóstoll. Vagy a mártogatós lúdtoll. Vagy még inkább a piktogramokat agyagba kaparó pálca. Nyilvánvaló, hogy a tartalom nem tudja magát függetleníteni sem a formától, sem az őt létrehozó eszköztől. Nincs ilyen Dávid, ha Buonarotti mester nem talál megfelelő márványt és nem készíttet a legjobb műhelyben edzett acélvésőket. Félő, másképpen szólna a D-moll toccata és fúga is, ha a jó János Sebestyén még csak a kecskebőr-dobot és a csontsípot ismerte volna. Meg hát Antonioni Nagyítása sem egészen így festene a taorminai körszínházban.
Mindkét regényem sorsát illetően történtek bizonyos fejlemények. Az elsőt, a Szembesülést még novemberben elvettem a budapesti Belvárosi Kiadótól – a szerkesztő, Veress Mariann sajnálkozására, aki korábban többször is megerősítette: az anyag nagyon tetszik nekik és feltétlenül ki szeretnék adni. Ezt én el is hittem minden alkalommal. Közel másfél évig volt náluk, közben kétszer vagy háromszor pályáztatták – eredmény nélkül. (Én naivan úgy gondoltam múlt év augusztusában, hogy ha egy kiadó – igazgatója, Mezei András személyében – nyomdakész kéziratot kér egy írótól, akkor megvannak a lehetőségei a megjelentetéshez, s ezt – már előszerződést is kötve – később nem kizárólag attól teszi függővé, vajon kap-e rá támogatást.) Persze visszakapván újra elolvastam a rég nem látott kéziratot. Az eltelt idő megengedte, hogy távolabbról közelítsek rá, s hogy kicsit úgy kóstolgassam, mintha nem én kínlódtam volna minden mondatával. De nem, ez nem igaz. Nem kínlódtam. Esetleg: megküzdöttem. Emellett azonban végig nagy élvezettel dolgoztam és minden megoldhatatlannak tűnő probléma megoldása nagy örömöt szerzett.Már biztos, hogy a másodikként írt regényem fog elsőként megjelenni, még ám hamarosan, valamikor tavasszal. Az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem számomra is meglepő módon felvállalta a kiadását, holott az Élted volt regénye nehezen illeszthető kiadói profiljukba.
Most, hogy új munkámat rövidesen ki kell adnom a kezemből, a régebbit pedig visszakapva újraolvastam, óhatatlanul fel kellett fedeznem bizonyos átfedődéseket, amelyeket korábban csak részben tudatosítottam.
Egyik irodalomtörténész barátom, aki ugyan nem zárkózik el a modernitás elől, de mégis a realistább valóság-ábrázolást preferálja a fikcionalitással szemben, mindkét szövegemmel megismerkedve és nemtetszését kinyilvánítva, majd kifogásait elsorolva először megkérdezte, nem számítógépen írtam-e a regényeimet. Igenlő válaszom után bölcsen hozzátette: „Akkor már értem”, mintha rájött volna, hogy írásaim minden kuszasága, követhetetlensége, egész elhibázott koncepciója a szegény komputernek lenne betudható.Hogy mindenért a laptop számítógép lenne a felelős? Hát persze. Vagy az írógép. Vagy a golyóstoll. Vagy a mártogatós lúdtoll. Vagy még inkább a piktogramokat agyagba kaparó pálca. Nyilvánvaló, hogy a tartalom nem tudja magát függetleníteni sem a formától, sem az őt létrehozó eszköztől. Nincs ilyen Dávid, ha Buonarotti mester nem talál megfelelő márványt és nem készíttet a legjobb műhelyben edzett acélvésőket. Félő, másképpen szólna a D-moll toccata és fúga is, ha a jó János Sebestyén még csak a kecskebőr-dobot és a csontsípot ismerte volna. Meg hát Antonioni Nagyítása sem egészen így festene a taorminai körszínházban.
_____________________________
gradon.hu