Nem bolygó a Plútó! Csillagászat. Támogatás: Laptop szerviz Budapest -

...vasárnap kirándultunk. Igaz, hogy ennek lassan két hete, de a fotók jobbik része csak most került hozzám, így a beszámolóval is elég sokáig vártam.

Háromévenként megkívánom a hegyek és az erdő látványát. Kapcsolatom a természettel mostanában abban merül ki, hogy reggelente kinézek az ablakon. Amennyire kószálós, sétálós, kirándulós fajta voltam huszonévesen, annyira otthonülő lettem harmincasként. Negyven után pedig már a számítógép és a virtuális valóság ragadott magához, a külső környezetre alig maradt igényem. Érdeklődésem a külvilág iránt sokkal gyorsabban sorvadt, mint az izmaim. Mégis, úgy háromévenként felmerül bennem: most már ideje lenne valami hegyet és erdőt látni.

Nem jó tél közepén születni. Leginkább azért nem, mert ennek egyenes folyományaként születésnapozni is januárban kell. Jönnek a vendégek, és az előszoba fogasa leszakad a sok súlyos cucctól. Hozzák a túl drága virágot, sajog belé a szív, hogy pár nap alatt elhervad egy kisebb vagyon. És amikor kikíséri őket az ember, hosszan kell álldogálni velük, amíg a súlyos télikabátokat, bundákat újra magukra húzzák. Az ülő vendég jó, az álló és az ajtóban búcsúzkodó ellenben elviselhetetlen. Januárban kivált.

Ennél már csak az rosszabb, ha az évforduló is kerek. Nem elég a nyomasztó évtizedek súlya, az emberre még a téli sötétség is ránehezedik, homlokába lógnak a súlyos fellegek.

De hát miért kellene ostoba dátumokhoz ragaszkodni, miért ne játszhatnánk ki az évszakok szigorúságát? Miért is ne lehetne az én születésnapom egy kellemes nyárvégen? Vagy… miért ne lehetne a hegyekben?

A legérdekesebb, hogy a barátaink - Zita és István - egyáltalán nem lepődtek meg a furcsa meghíváson: autózzunk fel (Kolos vállalta a sofőrséget) az Ung völgyében Perecsenyig, vágjunk át a Latorca völgyébe, kicsit álljunk meg a kis hágó környékén hegyet és erdőt nézni, aztán hazafelé valami megfelelő vendéglőben költsük el a születésnapi ebédet.

Így is lett. Rendesen felköszöntöttek augusztus közepén, öt hónappal a tényleges dátum előtt, kaptam szép ajándékot, néztünk hegyet kellemes ingujjas melegben, szép napsütésben. Előtte Nevickén jól megkávéztunk, koccintottunk igen finom könyakkal, utána Perecsenyben ebédeltünk egy elég kellemes ruszin vendéglőben. A pincérnő annyira nem az irodalmi ukránt beszélte, hogy még a kötőszavait sem értettem, ellenben a pisztrángot igazán finomra sütötték, egészen különleges ízeket kevert hozzá a mustáros mártás, friss volt a sör, minőségi a bor, és a feketekávéba sem lehetett semmilyen indokkal belekötni. Mindez egy olyan városkában, ahol évtizede még a talponálló étkezdében az alumínium tálcán pultig menekített és ugyancsak alumínium kanállal a konyhából áradó zsírszag miatt sebesen behabzsolt borscs jelentette a gasztronómiai élvezetek netovábbját.

Barátaink igen jól érezték magukat, velünk együtt sóhajtottak fel búcsúzáskor: milyen szép dolog is ilyen kellemes nyárvégen tölteni be az ötvenet.

Zita, Kolos. Éva tanulmányozza az étlapot.

István és Zita már a vége felé, kávázás közben

erdő és kisebb hegyek a háttérben, a vendéglőből jövet

Zita, kezében a távollévő Csöngének rendelt és hazaszállított adag pisztránggal

__________________

A nevickei vár története. legendája