Történt, hogy tegnap írtam egy posztot arról: nekem nem tetszik Rejtő főműve, a Piszkos Fred, a kapitány - amelyet most frissében elolvastam. Tettem ezt azért, mert rádióban, tévében, sajtóban túl sok ajnározó szót hallottam-olvastam Rejtőről. Azt persze nagyon pontosan tudtam korábban is, hogy egy igen széles olvasóréteg bálványozott kedvence, s gondoltam, ez helyén is van: a tömegkultúra már csak ilyen. Amire viszont fel kellett kapnom a fejem: hogy egy műveiből készülő film (s talán egy színházi bemutató) okán úgy beszélnek róla, mintha sokkal-sokkal több lenne ponyvaírónál.

No, lássuk a medvét, gondoltam, ugorjunk neki a főművének. A véleményemet - röviden összefoglalva - le is írtam. Elvégre erre való a blog.

Megszoktam, hogy irodalmi témájú posztjaimat csak el-elvétve kommentálják az olvasóim (napi 150-200 fő látogatóról van szó, nagyrészt állandó törzsközönségemről), a szerintem figyelemre érdemes Intervillám-sorozat például gyakorlatilag visszhangtalan, így most sem számítottam élénk reagálásra.

Amikor azonban ma délelőtt a gépemhez ültem, nem hittem a szememnek: közel 100 kommentár és 200 körüli pillanatnyi online látogató. Ez lehetetlen. A statisztika aztán elárulta a dolog nyitját: a posztomat nemcsak a blog.hu főoldalára tették ki, hanem szerepel a link az index.hu címlapján is. Innen jöttek százával, ezrével a látogatók. Amikor e posztot írom, a statisztika szerint mai látogatóim száma a 6000 felé tart, a hozzászólások száma pedig bőven meghaladta a 300-at.

A dolog természetéből fakadóan ez utóbbiak döntő többsége engem pocskondiáz. Az engem illető szavak közül a legenyhébb a pöcs meg az idióta, de van persze buzi is, no és patkány meg nyomorék. Utóbbi különösen kedves. Van, aki simán azt kívánja, hogy dögöljek meg. A felháborodás okát - szerintem elég pontosan - a magát subotei-nek nevező hozzászóló így foglalta össze:

Rejtő valami okból a magyar közösségi tudat részévé vált, akár Pelikán elvtárs sanyarú története vagy (Uram bocsá' a blaszfémiáért!) a Biblia. Idegen emberek közös nevezője. Ezáltal bizonyos szakrális töltéssel bír, amit az értéktelennek minősítés jobban sért, mint a nyílt gyalázás.

De az is ő volt, aki (mellesleg hexameterben) arra figyelmeztet, számítanod kell a vulgáris kifejezésekre, ha "alászállsz pórnép léha körébe".

Akadtak azért érdemi észrevételek is, pro és kontra egyaránt. A Rejtőt nem szeretők mizernyi kisebbségbe kerültek az imádókkal szemben, de nem túl sokan voltak azok sem, akik értékelhető érveket állítottak szembe az enyémmel.

A több száz kommentre meg sem próbálok válaszolni, néhány dolgot azért összefoglalnék reagálás gyanánt.

Legelőször talán egy-két elvi kérdést próbálnék tisztába tenni, mert úgy láttam, sokan nem értették, mi is a bajom Rejtővel.

1. Nekem önmagában semmi kifogásom Rejtő ellen. Mint ahogy nincsen Karády Katalin ellen sem. Belátom, hogy tudtak valamit, amit "ott és akkor" senki más. Karády hiába volt tehetségtelen ripacs, ha arra alkalmas volt, hogy bálvány legyen belőle. Azóta is ledönthetetlen. Rejtő a maga módján zseniális pasas volt, irodalmi munkássága pedig tipikus esete annak, amikor valaki aprópénzre váltja a tehetségét. Továbbra is azt gondolom, hogy műveinek nem művészi értéke, hanem olvasói sikere van; ami nagy különbség.

2. Rejtővel minden rendben van addig, amíg a maga helyén kezeljük. A legnagyobb magyar ponyvaíró. Ez kijár neki. Ezért - és élete hányattatásaiért - kijár neki a megbecsülés, lehet utcája és szobra. Csak úgy ne tegyünk, mintha magasabb mércével mérhető irodalmi értéket hozott volna létre. Merthogy nem hozott. A Piszkos Fred, a kaptitányban - legalábbis szerintem - bizonyosan nem.

3. Ami zavar, az az, hogy "elit értelmiségi körökben" úgy beszélnek róla, mintha több lenne annál, ami. Az okait sejteni vélem, vélni sejtem, de nekem a tömegigény és a magaskultúra összehangolására tett kísérletek kicsit mindig gyanúsak. Tudom, hogy sokan kikérik maguknak ezt a megkülönböztetést, szerintem azonban a művészi érték nem népszavazás kérdése, a nívó lényegéből fakadóan "nem demokratikus". A közönségsiker, persze, igen-igen fontos mutató. Rejtő neve beviszi a nézőt a moziba és Rejtőből is lehet művészfilmet csinálni. Még ez is rendben van. Ami nincs rendben - szerintem -, hogy a divat, a trend, az értelmiségi fősodor most oda emeli Rejtőt, ahol nincsen helye.

És aztán pár gyakorlati dolog, magáról a blogról és a posztról.

1. Ez egy írói magánblog. Itt fejtem ki gondolataimat a világ dolgaival kapcsolatban, itt számolok be élményeimről (és kudarcaimról), néha életem folyásáról is. Úgy alakult, hogy 11. éve vezetek valamiféle nyilvános naplót. 5 éve napi rendszerességgel teszek közzé ezt-azt. Ez először is privát krónika, amelyet megosztok azokkal, akiket érdekel. Kialakult olvasótáborom van, 150-200 látogató naponta. Hozzám általában az talál el, aki eleve engem keres, s aki engem keres, tudhatja, hogy mire számíthat. Nagyjából összeszoktam az olvasóimmal, és 1-2 folyton kellemetlenkedő alakot leszámítva kölcsönösen megfelelünk egymásnak. Én magamat adom, ők erre "vevők", olvasnak, néha kommentelnek.

Ez a kellemes belterjesség most váratlanul felborult, a blog.hu-nak és az Index.hu-nak köszönhetően ezrével "tódultak ide" az olvasók, legtöbbjük sosem hallott rólam. Nem én, Rejtő neve vonzotta őket, és mélységesen felháborodtak azon, amit írtam; ennek hangot is adtak. Amihez természetesen nemcsak joguk van, hanem lehetőségek is, lévén, hogy a hozzászólási lehetőség nálam még regisztrációhoz sincs kötve; és nem is moderálok.  Így aztán dörögni kezdett "a nép szava". Hogy milyen nívón, tessék elolvasni.

Nem számítottam erre a címlapos szereplésre, eleinte kicsit meg is ijesztett, de utólag inkább örülök neki. Nem árt szembesülni néha ilyesmivel sem.

2. Amit Rejtőről és könyvéről írtam, műfaját illetően nem kritika (sokan annak nevezték), pláne nem könyvkritika. Ilyesmit sokkal körültekintőbben írok, véleményemet idézetekkel támasztom alá, igyekszem a művet elhelyezni az életműben stb. Ezek például könyvkritikáim: Istenhez hanyatló árnyékszéken vagy Valóságpróza és látszatvalóság. De még rövidebb blogos könyvértékelésnek sem mondanám, mert azt meg legalább ilyen módon igyekszem művelni: Farkas Péter végtelenje. Amit a Piszkos Fredről írtam, az mindössze egy vélemény, ráadásul különvélemény, mint erre a címben is felhívtam a figyelmet. Egy futó bejegyzés, nem sokkal több, mintha azt írtam volna, hogy sokak dicséretét hallva megkóstoltam a vaníliafagylaltot, de nem ízlett; miért is kell nekem ezt a fost nyalnom. Hogy ekkora indulatokat generált, az nyilván azért van, mert Rejtő afféle szent tehén, aki a "hívők" szemében érinthetetlen, aki rossz szóval illeti, az patkány, dögöljön meg.

3. Végül a humorról. Hogy van-e nekem, azt nem én vagyok hivatott eldönteni. De hogy mit tartok humorosnak és mit tartok a humorról, azt szívesen elmondom.

Az irodalmi humor nálam mondjuk Karinthynál kezdődik (noha kisebb írásaiban néha még ő is erőltetett. Bár szívesen mondok és hallgatok jó vicceket, de olvasni soha nem szoktam. Hallgatni és nézni nagyon szeretem a jó kabarét, de soha nem vetemedtem még kabaré olvasására. Egy olvasmány legyen más minőségű. Kevés a röhögtetés, olcsó szóviccekre nem vagyok vevő. Fülig Jimmy naplója: siralmasan, bosszantóan gyenge (nekem). Irodalomban humornál egyébként is jobban szeretem az iróniát, a groteszket, akár a szarkazmust. Joseph Heller humorát szeretem, Szathmári Sándor Kazohiniájának a szatíráját elsőtől az utolsó betűig élveztem. Tragikomikum? Oké, mondjuk Bulgakov. Abszurd? Legyen Inesco. Groteszk? Legyen Örkény.

De ne legyen Göre Gábor és ne legyen Piszkos Fred.