Megjött a Forrás új, 2008/februári száma, benne sok egyéb mellett Zsávolya Zoltán interjúja Petőcz Andrással. A beszélgetés egésze is érdekes, leginkább azonban az első kérdésre adott válaszában kifejtett  gondolat keltette fel a figyelmemet. Talán azért, mert e pillanatban én ezt éppen fordítva gondolom: míg András arról beszél, hogy napjainkban olyan identitásválságban vagyunk, amely alapjában kérdőjelezi meg a versnek mint adekvát kifejezési formának a létjogosultságát, addig én ennek épp az ellenkezőjét tapasztalom magamon, és szépíróként fél éve  fel is hagytam a prózával, viszatértem korábbi fő műfajomhoz, a költészethez. Igen kíváncsi lennék arra, mit gondolnak erről manapság más írók, költők, illetve - és talán leginkább! - az olvasók. Épp ezért ehelyt vitára bocsátanám a kérdést.

Kisiskolás unokaöcsémet jó harminc éve egyszer elvittem Ungváron a moziba. NDK gyártású indiánfilmet néztünk, sajnos nem emlékszem, melyiket, de az bizonyos, hogy tele volt harci jelenettel. Akkoriban a mozikban főleg háborús és partizánfilmeket vetítettek, felüdülésnek számított ez a másfajtaság. Bár én már nem igazán élveztem az ilyesmit, kinövőben voltam belőle, de az öcskös tágra nyílt szemmel próbálta követni a történetet. Azt láthatóan hamar megértette, kik a jók és kik a rosszak a filmben, mert egyszer csak megkérdezte: „Ugye az indiánok az oroszokkal voltak?”

A National Geographic friss cikke arról számol be, hogy az afganisztáni Bámiján-völgyben feltárták a világ eddigi legősibb olajfestményeit. A völgy eddig főként óriási Buddha-szobrairól volt ismert, most azonban japán kutatók a térség mintegy ezer barlangját kutatva legalább 12-ben olyan falfestményeket tártak fel, amelyek az 5. és 9. század között készültek. Tüzetes vizsgálattal jutottak arra az eredményre, hogy "A falfestmények alapját egy ólomtartalmú, fehér réteg alkotja, a fedőréteg festékét viszont dióból vagy mákból nyert olajjal vagy gyantával keverték." Az olaj hassználatában az ázsiai piktorok jócskán megelőzték európai társaikat, akik csak 8. századtól alkalmaztak hasonló technikát.

Nemrég feliratkoztam a Google értesítőjére, a Google Alertsre. Próbaképpen két fogalom figyelését állítottam be, az egyik közülük a saját nevem. Egészen a mai napig olyan linkeket küldött a rendszer, amelyek mögött általam ismert oldalak voltak, már-már azt hittem, nem sok újat nyújthat nekem ez a dolog, de ma talált valamit a neten. Egy ma (!) publikált oldalt, amelyen angol nyelvű idézet található tőlem.

A Kárpátinfó online c. újság optimalizálatlan honlapja úgy teszi közzé azt a hírt, amely szerint az ukrajnai Csernyihovban fallosz alakú dizájnos üvegben hoztak forgalomba minőségi vodkát, hogy nem közöl hozzá illusztrációt (az már sok lenne a templomjáró álszenteknek?), holott az ukrán-orosz források többségében  fellelhető a szóban forgó tárgy szemléletes fotója. Mivel olyasmiről van szó, amit tárgyi valóságában megpillantani többet ér, mint leírásokat olvasni róla, ezúton elégítem ki (hm) a jogos igényeket.

A 'könyv kontra digitális szöveg', könyvtárlátogatás vagy laptop használat vitákban időnként még mindig felmerül érvként, hogy a számítógépet nem viheti magával az ember, ha a WC-n akar olvasni. Holott az elektromos könyveket megjelenítő eszközök sokasága már régóta mind méretében, mind jellegében alkalmas arra, hogy ugyanott olvashassuk - ágyban, autóbuszon, illemhelyen, fotelban - mint egy hagyományos könyvet. A Philipsből kivált Polymer Vision cég rövidesen piacra kerülő Readius nevű újdonsága abban (is) különbözik társaitól, hogy jó felbontású kijelzője egyfajta e-papír, így összehajtható, és ebben az állapotában alig nagyobb egy mobiltelefonnál. Minthogy persze telefonálni is lehet vele, meg emailezni, meg zenét lejátszani. A jövő nyilvánvalóan ez: ha elmegyünk kényelmes, szélesképernyős otthoni számítógépünktől, akkor egy maroknyi kütyüben legyen benne minden, ami a világgal való kommunikációnkat és kényelmünket-szórakozásunkat szolgálhatja.

Példátlan dolgot tapasztaltam ma a laptop képernyőmön. A budapesti Webisztán portál egy friss írásában több durva, értelemzavaró nyelvi hibát találtam. Ezekre kommentekben felhívtam a figyelmet. KIMODERÁLTÁK a hozzászólásaimat. Érdekes, ha én egyetlen betűt elütök és figyelmeztetnek rá, akkor szépen megköszönöm, és kijavítom a hibát. Nem így a Webisztán. A cikkben benne hagyták a hibákat, de engem kimoderáltak. Újra beírtam egy kommentet, újra felsoroltam az összes hibát: azonnal kitiltották azt is. Gondolom, mindez - a megromlott stílus és az arrogancia - összefüggésben van azzal, hogy a szájtot új szerzők jegyzik (erről lásd ezt: Pótwebisztán). Hát - vesztettek egy olvasót; viszont zavartalanul törhetik a magyart. (Fejlemények a Továbbra kattintva.)