Tanévkezdésre jelent meg, de kommunikációs hibák folytán én csak most kaptam meg a kiadótól (Krónika Nova) Fűzfa Balázs tankönyvét, amelynek már a címe sem szokványos: irodalom_12 - lévén, hogy egy fájlnévre hasonlít. Magam nem tudom, a magyarországi gimnáziumi tankönyvek manapság mennyire térnek el azoktól, amelyekből én az ungvári magyar iskolában a 70-es években tanultam, vagy azoktól, amelyeket a 80-as években tankönyvkiadói munkám során megismerhettem, de felteszem, hogy sokuk (ha nem többségük) ma is életrajz-központú és időrendben követi az életműveket és irodalomtörténeti korszakokat - mindthogy, gondolnánk, egy irodalom-tankönyvnek "ez a dolga". Hogy aztán a mai 17-18 éves koraérett kamaszok sokasága mit és hogyan tanul meg belőle, az igen fogas kérdés. Mivel valószínűleg dög unalmasnak és tökéletesen érdektelennek találják az irodalom efféle rájuk erőltetését, alighanem zsigeri ellenállást vált ki belőlük, egyenesen elriasztja őket az irodalomtól, rosszabb esetben az olvasástól is. Egészen mással próbálkozik Fűzfa Balázs rendhagyó tankönyvében.

Lassan harminc éve végzek ilyen-olyan szerkesztői munkát. Gondoztam politikai napilap szépirodalmi publiká- cióit, szerkesztettem antológiákat és tankönyveket, alapítottam két irodalmi folyóiratot, vezettem magánkiadót – de minden szerepem a gúzsba kötött táncoséhoz hasonlított. Saját elképzeléseim egyfelől és a többé-kevésbé mindig mostoha „körülmények” másfelől – ezek között egyensúlyoztam és kötöttem kompromisszumot napi rendszerességgel. A rendszerváltásig főként a politikai elvárások határoltak be, utána a gazdasági ellehetetlenülés. Illetve az is, hogy működésemet egy speciális nemzetiségi-kisebbségi kontextusba kellett helyeznem és (helybéli források híján) meg kellett felelnem a határon túli magyar kultúra anyaországi finanszírozását övező elvárásoknak.