Gyerekeink ez alatt a falikép alatt nőttek fel - és most eltűnik örökre... Történt, hogy amikor Kolos pár hónapos volt (azaz 24 évvel ezelőtt), kitaláltam: képet festetek neki a kiságya fölé. Elhívtuk Horváth Annát (beregszászi szobrász, keramukus, festő - akkoriban igen-igen jó barátunk), nálunk lakott vagy 3 napig, ezalatt "kifestette" szobánk egyik sarkát. Kolos, amikor beszélni kezdett, a képen látható tárgyak, állatok, alakok nevét elsők között tanulta meg.  Éva esténként a képről mesélt neki. Aztán a kiságyat, a sarkot  és a meséket is megörökölte három és fél év múlva Csönge. Ennek a képnek a társaságában nőttek fel mindketten. Kamaszodván külön szobát kaptak, a képes maradt a Csöngéé. Ám az idő sajnos megtette a magáét, a fal jócskán összerepedezett a minden előkészítés nélkül felvitt freskó alatt, a festék is lepattogzott több helyütt... Ám hiába nőttek ki javában gyerekeink a mesevilágből, a felejthetetlen Anna néni munkáját mindeddig megőriztük. Most azonban betelik sorsa: Csönge szobája teljes felújításra kerül, leginkább a padló megsüllyedése miatt - és a jócskán megrepedezett fal is egységes simaságot és új színt kap. Mestereink ma hozzá is láttak. Húsz éves leányunk meg is jegyezte, úgy látszik, végérvényesen lezárult gyermekkora.

Úgy tűnik, egyre kevésbé lehetséges. Végérvényesen elromlott valami. Mi rontottuk el, és most állunk, mint gyerek az eltört kisautó fölött, kicsit hüppögünk, sajnáljuk, hogy megtörtént a baj, ártatlannak érezzük magunkat, mintha kalapáccsal nem mi sújtottunk volna a finom szerkezetre.