a könnyű préda vére alvad így
s a holt időre dőlnek így az árnyak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

a bűnök bűzét lassan felbugyogja
a vétkezőkre váró lomha láp
világra fordul így a holtak gyomra
mikor az Isten veszti egyfiát

ahol a füst a dombot körbeéri
ott gyilkot rejt a felgyújtott kacat
mert gyászba így esik az új előtt a régi
mikor a föld az égre felszakad

a végek hulló ága reszket így
mikor elérik mind a sanda vádak
mint lábnyomába lép a szép szelíd
halál a körbe járó zord magánynak

Versem a Vigilia, 2011. áprilisi számában jelent meg

Bármilyen furcsa, cirka másfél évtizeddel azután, hogy a magyar irodalom megjelent az interneten (a Magyar Elektronikus Könyvtár, ha jól tudom, 1994-ben kezdett épülni és 96-tól vett fel rendszerébe nagyobb mennyiségben szövegeket), még ma sincs minden irodalmi folyóiratnak használható weblapja, olyan online megjelenése, amely kihasználja ennek a publikációs formának az előnyeit. Sok lap csak a tartalomjegyzékét jelenteti meg, a számok tényleges tartalmát vagy nem, vagy késve, vagy eléggé alkalmatlan formában helyezik el a világhálón.

A Papiruszportál is átvette alábbi filmjegyzetemet, amelyben a regényről szinte több szó esik, mint a filmes feldolgozásról:
Sorstalanság – film és könyv Kényelmetlen mű Kertész Imre Sorstalansága. Kínos. Amikor olvasásához készültem, azt gondoltam: pirul majd az arcom, szégyenkezem, sóhajtozom, szörnyülködöm, felháborodom és végül majd erkölcsi mivoltomban mégiscsak megerősödve kerülök ki a dologból. És valami egészen más történt, amit azóta sem sikerült pontosan megfogalmaznom. Mert a Sortalanság nem úgy épül az emberbe, mint valami lezárt tanulság. Hanem mint sosem gyógyuló seb. És ez a seb egyáltalán nem azonos a holokauszt miatti lelkiismeret-furdalással. »tovább