2007-ben vagy 2012-ben haltam meg?
Tsúszó Sándor meghaladhatatlan teljesítményét leszámítva alighanem valóban én vagyok a legaktívabb posztumusz író. Ojan jól sikerült meghekkelnem az életrajzomat, hogy immár egy komojnak szánt (de inkább szánalmasan nevetséges) irodalomtörténeti kiadvány is feltünteti elhalálozási dátumomat.
A szerkesztők abban láthatóan nem értettek egyet, hogy mejik évben szenderültem jobblétre, a könyv tárgyalási részében halálozásom dátuma 2007, viszont a szöveggyűjteményi részben és annak a tartalomjegyzékében 2012-ig hagytak élni. Elképzelem a parázs vitákat, amikor is a könyv szerkesztőbizottsága, benne 6 kárpátaljai magyar pedagógussal (!) érveket keres - és természetesen talál: lásd a linkeket:) az egyik vagy a másik dátum mellett. Végül nem jutnak konszenzusra, kompromisszumos megoldás születik: szerepeljen mindkettő. Ha ebben nem is tudtak dönteni, abban méjen egyetértenek, hogy a kárpátaljai szerzőket nem kell megkérdezni arról, adják-e hozzájárulásukat műveik megjelentetéséhez (ugyan! örüljenek a megtiszteltetésnek!). Viszont amikor egy halott szerző jelentkezik és tiltakozik a jogsérelem miatt, akkor a derék szerkesztők Megbotránkoznak saját hibáikon (<<előzmények és levélváltások).
A Méry Ratio kiadónál történt jelentkezésem óta eltelt több mint 2 hónap várakozás után ma megérkezett a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény című, közel 800 oldalas kiadvány tiszteletpéldánya az összes belső torzulásával együtt. Itt most csak kettőt említve: saját szöveggel egyetlenegy élő erdélyi író sem szerepel benne, felvidéki is alig néhány. Kárpátaljai viszont 26 darab (!), a magyarországi részbe pedig sem Babits, sem Kosztolányi, sem József Attila nem fért bele, annál inkább Wass Albert, Nyírő József, Tormay Cécile.
Akkor lássuk a 90 %-ában a honlapjaimon is szereplő szövegekkel megegyező életrajzomat az ominózus kötet 339. oldaláról:
