Mit nem talál az ember, ha a Google helyett néha más keresőket is használ. A velem készült alábbi tévé-interjú például a PolyMeta képtalálatai között bukkant fel, engem is meglepve: nem hogy soha nem láttam a Pécs TV-ben lement anyagot, hanem még arra sem emlékeztem, hogy készült ilyen interjú velem. Annyi bizonyos, hogy az időpont 2005, az alkalom pedig a Szembesülés pécsi bemutatója. Hogy eléggé okosakat mondok-e, ezt nem tudom, de hogy itt is őszintén beszélek, azt bizton állíthatom. ...A zöldövezetbe helyezett könyveimről készült felvételek viszont mutatnak bizonyos képi dilettantizmust... Íme az interjú videója (a hangot tessék felhúzni!):

Néhány újabb népeslap Csöngénél: 

Miközben a kárpátaljai helységnevekre írt limerikjeim sorából természetesen nem hagyhattam ki sem Ungvárt, sem Munkácsot, aközben írói archívumom webre vitele közben feltűnt, hogy legutóbbi kötetembe Ungvár című szonettemet felvettem, ám a Munkács címűt nem, holott utóbbi semmivel sem tűnik gyengébbnek az előbbinél. Nem igazán tudok rá magyarázatot. Egyébként mindkettőt 1999-ben írtam, és szerepeltek az UngBereg 2000 c. almanachban. Az ungvári szonett pedig nemcsak kötetbe került, hanem elhangzik a 2007-ben velem készült riportfilmben is. A munkácsi azonban mindenünnen kiszorult, így itt mostani közlésével szerzek kis elégtételt számára:

Úgy tűnik, nem lazsáltam végig az elmúlt 10 évet. Összeállítottam a 2001-2010-es időszak publikációs listáit, s magam is meglepődtem, hogy 500-nál több tételből (!) áll. Az átláthatóság kedvéért írói honlapomon évekre bontva helyeztem el kattintható linkek formájában. És még csak nem is teljes a lajstrom, jópár apróság kimaradt, no  meg hiányoznak a saját webhelyeken közzétett ilyen-olyan írások, a sokszáz blogbejegyzés vagy a most már 30-nál több limerik. Nem szerepelnek a csak a könyveimben megjelent művek (lévén a jegyzék a nyomtatott periodikákban, antológiákban és a fontosabb "idegen" webhelyeken megjelenteket veszi sorra). Hiányoznak a tv-ben és rádióban elhangzott írások is - no meg azok, amelyekről nem tudok, vagy amelynek az adatait elmulasztottam feljegyezni. Mindezeket hozzágondolva aligha lehet kétséges: egy grafománnal van dolga a kedves olvasónak... A kattintható éves listák linkjei:

2010  2009  2008  2007  2006  2005  2004  2003  2002  2001

Három olyan blogot is találtam, amelynek címe (!) vagy mottója az én aforizmám. Ami persze nem lenne baj, ha a nevemet is feltüntették volna - ezt azonban a blogok tulajdonosai elmulasztották megtenni, akad, aki még idézőjelbe sem tette. Bosszankodni persze fölösleges ilyesmin, jobb tudomásul venni, hogy elindultam a folklorizáció útján... De azért reklámot csak nem akarok csinálni az említett blogoknak, linkjüket nem, csupán a fejlécük kicsinyített mását mutatom meg:

Archívumomból

Az alábbi írást eredetileg kifejezetten nem szakmai,  ámde kifejezetten szolgálatos, sőt: egyházi orgánum számára írtam. Nem lehetett kétségem afelől, hogy a lap olvasóközönsége az irodalmat a vallásos misszió részének tekinti, mint ahogy arról sem: tőlem, kisebbségben tipródó, nyelvőrző és nemzetmentő írótól ebbéli hitük megerősítését várják. Az érezhető elvárásnak úgy igyekeztem eleget tenni, illetve eleget nem tenni, hogy sem őket érzületeikben meg ne sértsem, sem a magam nézeteit el ne hallgassam, hanem őszintén írjam le azt, amit a szerkesztőség által feladott téma - szolgálat és irodalom - okán leírni fontosnak gondolok. Hogy igyekezetem nem lett sikertelen, azt talán mutatja, hogy a bécsi székhelyű egyházi kiadvány friss számát kezébe kapva egy bukaresti szerkesztő azonnal elkérte másodközlésre az anyagot, amely így a kifejezetten liberális beállítottságú romániai magyar hetilapban is megjelent. (Az írás az interneten eddig nem volt elérhető.)

Tartalomjegyzéke sajnos nincs annak a Verstestvérek c. antológiának, amelyet a mai postával kaptam Balatonfüredről - és ez nem egyetlen furcsasága. Az előszót kétszer is elolvasva sem sikerült pontosan megértenem, miért ezek a költők és versek szerepelnek benne. Egyedül a "magyar szekció" világos: a balatonfüredi Quasimodo Költőverseny díjnyertes művei kerültek bele eredetiben, továbbá olasz és német fordításban. Azt azonban nem sikerült világossá tenni, hogy az olasz szekciót képviselő  Arpino város és a számomra ismeretlen s meg nem magyarázott Kőkönyv projektum miért ezeket a szerzőket és műveket juttatta a kötetbe, s úgyanígy homály fedi a bécsi Quasimodo Baráti Klub részlegének a mibenlétét. Végképp nem világos, mi okból szerepelnek a kötetben svéd, orosz, kínai, lengyel, japán szerzők (s miért pont ezek), az persze érdekes, hogy verseik magyar, olasz és német fordításban is olvashatók.

Az ungparty.net cím alá készítettem egy új (és még bővítendő) linkgyűjteményt, amely talán segít olvasóimnak eligazodni az olykor számomra is átláthatatlan BéDéKá-webrendszerben. Kattanjatok rá.

A jó ötletek véletlenül születnek, s kezdetben nem is feltétlenül tűnnek igazán annak. Aligha tudnám megmondani, miért és hogyan merült fel bennem, hogy limerikek írására adjam a fejem, s ez miként párosult a ötlet voltaképpeni lényegével, tudniillik hogy kárpátaljai helységneveket rímeltessek ezekben az ötsoros pikáns versekben. A műfajt persze ismertem (ha behatóan nem is tanulmányoztam), de korábban soha nem éreztem késztetést, hogy magam is írjak ilyeket. Kicsit úgy jártam, mint a haikukkal, hogy az első spontán, szinte akaratlan próbálkozás után azonnal rákaptam az ízükre. Az első pár limerik is jószerével amolyan tollpróbaként született - most meg napról napra népszerűbbé váló blog kerekedett belőlük. Aki nem ismerné, kattintson a linkre: LIMERIKEK - de ízelítőül alább is következik néhány.

Veszélyes dolog a jövő. Szünet nélkül azzal fenyeget, hogy bekövetkezik. Talán ettől való félelmünkben használunk mindenféle időpraktikákat. Kifejezetten szeretünk például a nemzeti múltba menekülni. Vagy azért, hogy a történelem dicső eseményeiből merítsünk erőt és keressünk indokot nemzeti büszkeségünkhöz, vagy azért, hogy – ellenkezőleg – a legfájdalmasabb kudarcokat, igazságtalanságokat felidézve búsonghassunk egy nagyot, talán addig a gondolatig is eljutva, hogy ha ennyi sorsverés ellenére még mindig létezik itt, Kelet és Nyugat határán, nagyjából félúton az Urál és az atlanti partok között, a Kárpátok védő és szorongató ölelésében a tíz-egynéhány milliós magyarság, akkor esetleg túléljük azt is, ami éppen most készül bennünket romlásba dönteni – vagy még inkább a jövőben leselkedik ránk. Merthogy a jövő veszélyes fenevad.