Mint olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.

Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint "a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«", Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy "»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra."

 »» Balla László életrajza, önvallomása // MTI-hír, KISzó-nekrológ, hivatalos nekrológ:

berniczky novellák | várkulcsa könyv | infrapanel fűtés - sötétsugárzó tartalommarketing

Tarján Tamás: Szerzetek

Berniczky Éva: Várkulcsa

Mi történne, ha a tetőfedőt és fiát munkájuk végeztével a megrendelő nem fuvarozná haza falujukba? Bizonyára maradnának a tetőn, „fejünk fölött a magasban”. Hasonló, szépséges-borzongató természetes képtelenségek könyve e novelláskötet. - Tarján Tamás kritikája a revizor.hu portálon.

A Hatodik Síp premierje. Kárpátalja, Ungvár, Beregszász - Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub

  Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai légkörében beregszászi értelmiségiek fejében érett meg az elhatározás egy magyar művelődési klub létrehozására. Ez akkor eretnek gondolatnak számított, a nacionalizmus vádját vonhatta maga után, így a kezdeményezés sokáig nem kapott zöld utat. Végül két apró homokszem mégis bekerült a szovjet bürokrácia gépezetének a fogaskerekei közé, és ez épp elegendő volt ahhoz, hogy megalakuljon az Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub.

Az ötvenedik pajzán versike (Férfiöröm Csapon) közlésével egyelőre lezártnak tekintem apró ötletből keletkezett irodalmi projektumomat. Keretében 50 kárpátaljai helységnevet foglaltam limerikbe, igyekezvén megfelelni a műforma főbb követelményeinek. Remek játék volt, és miközben próbára tette verselő-rímelő készségemet, önfeledt szórakozást is jelentett. A nyelvi és tartalmi ötletek keresése remek fejtornának bizonyult, a jónak gondolt megoldások pedig kaján  örömmel töltöttek el. Hab a tortán, hogy minden csatornán szinte kivétel nélkül pozitív visszajelzéseket kaptam. Mindössze két hölgy fejezte ki eddig határozott rosszallását, bizonyítva ezzel, hogy limerikjeim bizonyos tárdadalmi elvárásoknak maradéktalanul megfelelnek. -- A projektum leírása az összes kattintható helységnévvel: Kárpáti limerikek.

Archívumomból

Az alábbi írást eredetileg kifejezetten nem szakmai,  ámde kifejezetten szolgálatos, sőt: egyházi orgánum számára írtam. Nem lehetett kétségem afelől, hogy a lap olvasóközönsége az irodalmat a vallásos misszió részének tekinti, mint ahogy arról sem: tőlem, kisebbségben tipródó, nyelvőrző és nemzetmentő írótól ebbéli hitük megerősítését várják. Az érezhető elvárásnak úgy igyekeztem eleget tenni, illetve eleget nem tenni, hogy sem őket érzületeikben meg ne sértsem, sem a magam nézeteit el ne hallgassam, hanem őszintén írjam le azt, amit a szerkesztőség által feladott téma - szolgálat és irodalom - okán leírni fontosnak gondolok. Hogy igyekezetem nem lett sikertelen, azt talán mutatja, hogy a bécsi székhelyű egyházi kiadvány friss számát kezébe kapva egy bukaresti szerkesztő azonnal elkérte másodközlésre az anyagot, amely így a kifejezetten liberális beállítottságú romániai magyar hetilapban is megjelent. (Az írás az interneten eddig nem volt elérhető.)

Ha már előző posztomban egy épp 10 éve írt novellát adtam közre abból az alkalomból, hogy társaival együtt felkerült írói oldalamra, akkor most jöjjön egy épp 15 éve írt kis publicisztika abból az apropóból, hogy A hontalanság metaforái c. könyvem anyaga is elnyerte a szájton a helyét. A Vízum, vízud, vízuja c. írásra pedig épp nemrégiben hivatkoztam ("én már akkor megmondtam") egy baráti beszélgetés során, amikor a kettős állampolgárág kérdését taglalva tűnődtem azon, hogy vajon kik is voltak a  tényleges haszonélvezői a különböző intézkedéseknek: státustörvény, magyarigazolvány, vízum -  s hogy miért lenne ez másként a kettős állampolgárság esetén. No de lássuk az 1995-ös írást:

Érvénytelen igen

2004-ben, az emlékezetes december 5-i népszavazás másnapján zaklatott hangú bocsánatkérő levelet kaptam egy ismerősömtől. Azért kért elnézést, mert a kettős állampolgárságot érintő kérdésre a magyar állampolgárok nem mondtak igent.

Megnyugtattam, hogy amúgy sem aspirálok magyar állampolgárságra, nem gondolom ugyanis, hogy nemzeti identitásom effajta megerősítésre szorul. Amúgy sem hinném, hogy a politikai hazardőrök ámokfutásaként indult, majd az egész közéletet felkavaró belpolitikai hacacárévá vált ügyben neheztelni kellene azokra, akik őszintén szavaztak (akár így, akár úgy), illetve azokra (és ők voltak többen, ezért lett érvénytelen a referendum), akik távol maradtak. Nem lehetett ebben a kérdésben okosnak lenni, fejtegettem, mert a magyar politikai jobboldal érzelmi zsarolással csapdahelyzetet teremtett. Ha nem szavazol igennel, akkor testvéreidet elutasító rossz magyar vagy; ha viszont igennel szavazol – mondatta a józan ész –, akkor voksoddal önérdekei szerint helyezkedő politikai csoport hatalmi ambícióit támogatod. Igaz, jó lelkiismerettel az akkori Gyurcsány-kormány propagandáját sem lehetett elfogadni, mert többek között szociális demagógiára, bevándorlásellenességre alapozott.

A KISZÓ online zseniális új fejléce

De tényleg! Mától ez a borzalmas búzafű-marketinges heppiség képezi a fő dizájnelemet Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan közéleti lapjának újratervezett weboldalán. Ugye szép!

A Kárpáti igaz Szó internetes verziója 2001-ben született, előbb egy független, ingyenes amerikai tárhelyen futott, majd befogadta a Hungarian Human Rights Foundation = HHRF.

Frissítés: a portál 2016-ban megszűnt, jelenleg már keresőmarketing célokat szolgál.

kárpátaljai magyar sajtó, kiszó

Időről időre megfed engem hajdani tanárom. Amióta rám talált az interneten, nem állja meg, hogy szóvá tegye, ha valamelyik megnyilvánulásom szúrja a szemét. Az még hagyján, hogy a magyarországi történések értékelésében eltér a véleményünk, de érdekes mód a kárpátaljai és ukrajnai dolgokat ő akarja jobban tudni nálam – holott lassan húsz esztendeje már annak, hogy nem él itt. Tanárember részéről persze a mindentudás és mindent jobban tudás bocsánatos bűnnek minősül, kioktatásai, számonkérései mégis bántanak. Leginkább talán azért, mert én nyilvánosan – cikkben, blogbejegyzésben – érvelek időnként valami mellett vagy ellen, ő viszont kizárólag magánlevelekben fejezi ki rosszallását. Többször felajánlottam, vitatkozzunk az internet nyilvánossága előtt, ám ettől mindannyiszor elzárkózott azzal az indokkal, hogy tőle idegen a közszereplés. Maradnak hát a magánfejmosások – megannyi tanári intő.