Balla Pál
- 1930 - 2008 -
nehéz volt eldöntenem, mi legyen a bejegyzés címe. sorra írtam és töröltem az alternatívákat.
meghalt balla pál? lényegretörő, de lelketlen.
meghalt pali bácsi? nem, nem az igazi.
pali bácsi? ezzel sem békültem ki teljesen. azt hiszem, ezelőtt soha nem írtam le a nevét. furcsán idegen így monitoron. pali bácsi, palibácsi, pali, bácsi. ízlelgetem, de nem kerül hozzám közelebb. élettelen így leírva, hisz már nem jelenti azt, amit pár nappal ezelőtt...
ha ungvári vagy, biztos ismerted. találkozhattál vele az ung partján, ahol hangos hahotázások közepette szórakoztatta ki tudja, honnan szerzett ismerőseit, vagy éppen egyedül sétálgatott, nagy, lassú léptekkel, elvarázsolva a sétány idősödő női részlegét. összefuthattál vele a piacon, ahol a kofák számon tartották, mit vett aznap, járhattál hozzá festészetet tanulni a főiskolára, a sváb utcához közeli műtermébe, vagy akár a pingvin kávézó fölötti zsúfolt otthonába is. esetleg a szomszédja voltál, s nap mint nap elátkoztad a folyosóra száműzött, de kidobni sajnált lomjait, száradó virágjait. de az is lehet, hogy nálunk találkoztál vele, a girbegurba házban, ahol annak idején az ő feje búbjához mérték az ajtókeretek magasságát, lévén ő volt a család legmagasabbika - közel két méterről szemlélte ballaként a többi ballát, a nemballákat és a világot.
különleges figura volt. már gyermekkoromban belopta magát a szívembe, vicceivel, játékaival, melyeket komolyan vett: míg nem volt kulcsa, mindig háromszor csöngetett, majd a család összes tagját pacsival üdvözölte. aki beteg volt, annak dupla pacsiadag járt. nagyapám - a bátyja - nehezebb időszakaiban egész pacsisorozatokat kapott ajándékba. engem pedig profi pacsiadóvá képzett az évek során. sőt, mivel mindig odarohantam hozzá, ha kiszúrtam a város valamelyik sarkán, a velem tartó barátnőimet is megtanította az igazi csattanósra.
lazán vette az életet, haláláig élénk és jókedvű maradt. azt tette, ami kedvére volt, hiába ütközött az mások elvárásaival, vagy akár az etikettel. talán nem is fásult bele semmibe. nagyszüleim viszont nem győztek bosszankodni őszinte könnyelműségén, sportot űztek döntései megvétózásából, míg ő egyszerűen jó mókát űzött aggodalmaskodásukból.
többé nem láthatom hosszú foltos-sárga viharkabátjában és festősapkájában végigballagni a városon, pacsiból is megkaptam már az utolsót.
hiányzik. sírok és nevetek, ha rá gondolok.
Nemcsak kínai agyaghadsereg létezik ám, hanem szemétemberekből álló szemétármádia is (googleban keresd: trash people). Szülőatyjuk a német Hans-Jürgen Schult, művésznevén HA Schult, aki tizenkét éve jelentkezett először különös installációjával. Azóta mintegy ezer fős regimentje bejárta a világot, és nem ám a szeméttelepeket és hulladéklerakó helyeket lepték el, hanem a városok főterét és a világ leglátogatottabb helyszíneit. Felsorakoztak a gizai piramisok tövében és a Kínai Nagy Falon is. Legutóbb Brüsszelben parádéztak és e hónapban zárt kiállításuk a washingtoni National Geographic Museumban. Utolsó állomásuk állítólag az Antarktisz lesz. Nagyobb képek, videók:
Ha nem is a király, de az ukrán miniszterelnök már meztelen. Legalábbis márványban. A luhanszki mester, Nyikolaj Smatyko művét nem titkoltan Julija Timosenko ihlette. Arcban nem túl nagy a hasonlóság, de a hajfonat elég jellegzetes, és ha ez nem lenne elég, a gyöngysor csatján ott a Ю.Т. monogram. A művész Ukrán Auróra c. szobrát 500 000 dollárra értékeli, és szerinte a modellnek is megérne ennyit, hogy kiállítassa egy neves múzeumban. -- Az ukrán vaslédi egyébként korábban már 
1957-ben a kelet-német DEFA filmgyár készítette el a Grimm-testvérek meséje alapján Az éneklő, csengő fácska (
A National Geographic 
Épp a minap váltottam szót a Skypon valakivel arról, hogy az egyébként igen tiszteletre méltó teljesítményt nyújtó és egyetlen kárpátaljai magyar hírportál, a Kárpátinfó cikkei illusztrálására nem igazán fordít figyellmet. A más oldalakról átvett anyagok esetében is csak a szöveget közlik le, a képet lespórolják a szerkesztők. Most is ez történt, amikor a Múlt-kor cikkét betűhíven átvéve épp csak azt a Vasarely-képet hagyták el, amely hangsúlyos említésre kerül. Persze a hír enélkül is hír - Szegeden rövidesen kiállítják egyebek mellett azt a Vasarely-szitanyomatot is, amelyet "1982. június 24-én Jean-Loup Chrétien, az első francia űrhajós vitt fel a Szojuz T-6 űrhajón - a szovjet-francia interkozmosz együttműködés keretében - a Szaljut 7 űrállomásra" - de a jogos olvasói kíváncsiság kielégítetlen marad: vajon hogyan is néz ki a Világűr című mű. Persze, ha nagyon akarom, úgy is felfoghatom ezt a húzást, hogy a Kárpátinfósok így csalogatják Szegedre a látogatókat: nézzék meg az alkotást eredetiben. A valódi ok azonban alighanem az, hogy a szöveget egy szoftver automatikusan átveszi a forrásból és berakja az oldalba, míg a képeket manuálisan kellene illesztgetni - és erre már nem jut idő, ember, energia. Vagy egy kis odafigyelés.
A Deluxe.hu 
Ötleteiről nevezetes művészként ismerik. Montreálban és Berlinbel él, alkot. A kilencvenes években hívta fel magára a figyelmet különös tárgyaival és projektumaival. 74 irodai székből előállított művével (Black Whole Conference) az idén kiérdemelte a fiatal művészek 
Első élménye, hogy kétéves korában megrázta az áram. Második élménye, hogy három éves korában az apja piros rövidnadrágba öltöztette és elvitte az óvodába, ahol az egyik kislány szeme alatt állandóan látszottak a kicsorgó könny után visszamaradó sócsíkok, a másik kislány pedig mindenkit megharapott. ...Aztán iskolás lett, és hetedikes volt, amikor számítógépe és photoshop programja lett. Azzal szórakozott, hogy osztálytársai és tanárai fotóit grimaszosra torzította. ...Aztán felvették a moszkvai fémipari főiskolára, gazdasági informatika szakra. Másodikos korában dizájnerként dolgozni kezdett egy képeslapkészítő cégnél, ahol minden kreativitást ki akartak ölni belőle. Ekkor megértette, hogy "fel kell emelnie a seggét" és saját feje után kell mennie, ha nem akar agyrákot kapni egy 10×10 méteres dizájnerirodában.
Kétszer is elolvastam a Múlt-Kor