Hogy 3 éves, az hagyján. Hogy koreai, az már meglepőbb. Ám amint hároméves koreaiként a Hey Jude! című Beatles-örökbecsűt énekli, attól leeshet az állunk. A gitár persze inkább csak kellék, de ahogy mozog vele, és mozdulatokkal, gesztusokkal tartja ki a ritmust - meg kell zabálni. ...Persze a média felfedezte, a második videón nem rekamién, hanem tévéstúdióban szerepel. Megnézni gyereknapon - kitűnő felnőtt-szórakozás!

Találtam egy hamisítatlan beregszászi mulatós-nosztalgikus giccs-nótát a kárpátinfó.net honlapján egy friss videófelvétel kísérőzenéjeként. Az élményszámba menő dalmű itt hallgatható meg: <frissítés:az eredeti helyen már nincs meg a felvétel, de itt meghallgatható: Beregszászi borzalmak> Beregszász központi része 2008 tavaszán - az egyébként kellemes látvány aláfestéseként. Külön felhívom a figyelmet a zenei sablonokra épülő effajta dalok roppant jellemző prozódiájára, amikor is az egyébként hangsúlytalan névelőre esik a mondathangsúly: "örökké a szívemben él", továbbá a bájos földrajzi tájékozatlanságra, ugyanis, bármi hihetetlen, Beregszász egyáltalán nincs a Tiszán-túlon, lévén ugyanúgy jobbra esik a Tiszától, mint Budapest (még ha a folyó kissé kanyargós is errefelé). És hogy beregvidéki magasművészeti élvezeteink kiteljesedjenek, még ajánlom megtekintésre a Mezőkaszonyban készült alábbi videót is:

1957-ben a kelet-német DEFA filmgyár készítette el a Grimm-testvérek meséje alapján Az éneklő, csengő fácska (Das singende, klingende Bäumchen) című gyerekfilmet, amely érdekes módon - a BBC jóvoltából - igen népszerű lett Nagy-Britanniában a 60-as években. Olyannyira, hogy csaknem egy fél évszázaddal később egy különleges művészeti objektum névadójává vált. A Singing Ringing Tree szélorgonát az észak-nyugat angliai Lancashire grófságban állították fel a szélfutta Pennines-dombok egyikén. Különböző hosszúságú horganyzott acélcsövek sorozatából épült Mike Tonkin és Anna Liu tervei alapján. A csövek többsége csupán a szobor kompozíciós elemeként, jónéhánya azonban hangolt sípként szolgál. Az zenélő szobor a szél irányától és erejétől függően mindig másként 'énekel', hangja kissé bizarr és egyesekben félelmet is kelt - a szél-csavarta fára emlékeztető objektum mégis népszerű turista-látványosság. Íme, így szól:
 

Eddig is féltve őrzött kincsnek és a legjobb magyar jazz-rock produkciónak tekintettem a Syrius együttes Ausztráliában felvett lemezét, a Devil's Masquerade címűt (Az ördög álarcosbálja, 1972.). Most, hogy Orszáczky Miklós meghalt, joggal tekinthetem ereklyének. A szomorú aktualitás most azért is érintett meg, mert bár a bakelitlemezt már hosszú évek óta nem vettem elő, de éppen nemrégiben jutottam hozzá a teljes anyaghoz digitális formában, és nagy élvezettel többször egymás után végighallgattam. Különösen a  Psychomania c. számot  szeretem a lemezről, ahányszor hallom, mindig beleborzongok, de az összeállítás egésze is olyan nívót mutat, amellyel a 70-es években a Syrius méltán lehetett volna világhírű.

Ma lenne hetven éves. 80-ban, a Moszkvai olimpia idején halt meg, harmadik infarktusa vitte el. Pedig alkatához jobban illett volna egy szép öngyilkosság. (Abban az évben én is megfordultam Moszkvában. Másodszor és utoljára; akár láthattam is volna színpadon, a Tagankán, ahol Jurij Ljubimov emlékezetes rendezésében játszotta Hamletet.)

Rengeteg videó található róla a neten - ma egész este ezeket néztem, hallgattam. Kettőt ide is betűzök. Az első felvételen saját versét - Az én Hamletem címűt - szavalja nagy oroszos pátosszal. Annak idején a színházi előadás előtt ezzel köszöntötte a közönséget. A másik pedig cirka 700 dala közül egy jellegzetes, amelyet vodkán edzett szép rekedtes hangján ad elő.

Frissítés: A linkek, videók sajnos már nem működnek, töröltem őket.

Más: Első a Weblap optimalizálás

Szó se róla, Dean Reed élete érdemes a megfilmesítésre. Tom Hanks el is tökélte, hogy vászonra viszi és eljátssza a sajátos sorsú rocksztár élettörténetét: három éve megvásárolta ennek jogát és rövidesen elkezdődik a forgatás Berlinben.

Nekem van egy Dean Reed lemezem a hetvenes évek legelejéről, kiskamaszként vettem egy vidéki "kultovari"-ban (kulturális cikkek üzlete).  Reed azon kevés nyugati előadók egyike volt, akitől lehetett lemezt kapni az akkori Szovjetunióban, és még Kárpátaljára is jutott a Melogyija kiadásában megjelenő korongokból. Nem sokat tudtam akkor Reedről, csak azt, hogy amerikai meg hogy gitárral rockzenét énekel - ez alapérdeklődésnek épp elég volt. Baloldali forradalmi nézeteiről bizony elmulasztottam tájékozódni. Arról pedig mai napig fogalmam sem volt, hogy 73-ban az USA-ból az NDK-ba (!) emigrált. Későbbi életútját sem követtem nyomon, halálának különös történetét is csak most olvastam el.

82 esztendős korában kanadai otthonában veseelégtelenségben meghalt minden idők egyik legnagyobb jazz-zongoristája, Oscar Peterson. Hatalmas életművet hagyott hátra; munkássága megkerülhetetlen. "Petersont káprázatos technikája, fáradhatatlan savingje tette az egyik legelismertebb és azonnal felismerhető jazz-zongoristává", írja róla a Jazz-zenészek lexikona. Még 1993-ban bekövetkezett agyvérzése után is koncertezett, pedig ekkor már csak jobb kezét tudta használni. A bal kéz szólamában zenésztársai segítették ki. Maga azt vallotta, addig fog játszani, míg le nem esik a zongoraszékről. Ha ez fizikailag most meg is történt, képletesen már rég nem zongoraszék volt az, hanem örökre elfoglalt trónus.