Holnap újra elutazunk: hétfőn írószövetségi választmányi ülés, aztán este Parnasszus-bemutató a Műcsarnokban. Turczi úgy tájékoztatott, hogy az Orbán Ottó emlékének szánt részben az én versem is elhangzik, így kicsit a hiúság is az, ami odavezérel az estre. Csékával pedig leleveleztük, hogy utána megiszunk valahol egy sört. Talán a többiek is előkerülnek, habár valószínűleg B. L. mester (ahogy Lengyel nevezi) lakodalmát fogják éppen kipihenni.*
Címkézett irodalom c. írásomat, miután a Kortárs nem vállalta, elküldtem egy bal oldali folyóiratnak.
*
Napi, néha napi többszöri telefonhívások Királyhelmecről. Kolos, számos problémája ellenére, hallhatóan jókedvű, felszabadult. Ennek nagyon örülök, hiszen most van először huzamosabban távol otthonától, ráadásul egyedül egy „idegen országban”. Állítólag a főiskola vezetői számítanak informatikai-programozásbeli tudására, „terveik vannak vele”. Ezt negyedikesek mondták neki... Tegnap azzal állt elő, hogy ő elbuszozna Bajánházára, régesrég nem látott rokonainkhoz. Odatelefonált, bejelentkezett, egy buszsofőrtől megtudta, mikor indul oda egyenes járat. Úgy látom, nem elveszett ember, és annak ellenére, hogy eddig soha vagy csak alig-alig volt ráutalva arra, önállóan szervezze meg az életét, jól tud élni a nyakába szakadt szabadsággal. Hát éppen ideje, hogy megtanulja.
*
Néhányszor bevallottam már: nem vagyok egy könyveket habzsoló típus. Ennek látom kárát eleget: sem a mi szakmánkban elvárható, tágabban értelmezett filosz-alapművelstségnek nem vagyok a birtokában, sem a naprakészségben nem tudok lépést tartani a könyvkiadással. Ahogy iskolás- és egyetemista koromban a kötelező olvasmányokat, most az aktuális slágerkönyveket hagyom ki az életemből – még ám nagyobb lelkiismeret-furdalás nélkül. Kimaradt a Jadviga, a Harmonia... Az alapműveket is, életkoromhoz képest, 20-25 éves késéssel pótolgatom. A Mester és Margaritát tavalyelőtt, a Száz év magányt tavaly olvastam. Rá is ment egy-egy évem... tudom, komikusan hat, de valóban egy egész esztendőn át olvastam egyiket is, másikat is. Persze azért közben voltak gyorsolvasások, főleg sok-sok folyóirat, ezek publikációiban azért próbálok naprakész lenni, és hát jó pár recenziós könyv, közte igazi remekek is (A börtön szaga pl.). Nemrégiben egy régi adósságot kezdtem el törleszteni, a Sinistra körzetbe végtam bele. (Észrevettem, mennyire összecseng a Sinistra és a Száz év első mondata!) Olyan ráérős élvezetnek szánom, mint amelyenek a korábbiak voltak: naponta (reggel, munkakezdés előtt) csupán egy-két oldalt olvasok el, legfeljebb egy rövidke fejezetet. Jó ez így, nagyon jó. Bőven elég egy egész napi feltöltődésnek. Velem már olyasmi is előfordult, hogy valahol találtam két olyan verssort, ami után hetekig nem kívántam semmilyen más szöveget.
*
Napi, néha napi többszöri telefonhívások Királyhelmecről. Kolos, számos problémája ellenére, hallhatóan jókedvű, felszabadult. Ennek nagyon örülök, hiszen most van először huzamosabban távol otthonától, ráadásul egyedül egy „idegen országban”. Állítólag a főiskola vezetői számítanak informatikai-programozásbeli tudására, „terveik vannak vele”. Ezt negyedikesek mondták neki... Tegnap azzal állt elő, hogy ő elbuszozna Bajánházára, régesrég nem látott rokonainkhoz. Odatelefonált, bejelentkezett, egy buszsofőrtől megtudta, mikor indul oda egyenes járat. Úgy látom, nem elveszett ember, és annak ellenére, hogy eddig soha vagy csak alig-alig volt ráutalva arra, önállóan szervezze meg az életét, jól tud élni a nyakába szakadt szabadsággal. Hát éppen ideje, hogy megtanulja.
*
Néhányszor bevallottam már: nem vagyok egy könyveket habzsoló típus. Ennek látom kárát eleget: sem a mi szakmánkban elvárható, tágabban értelmezett filosz-alapművelstségnek nem vagyok a birtokában, sem a naprakészségben nem tudok lépést tartani a könyvkiadással. Ahogy iskolás- és egyetemista koromban a kötelező olvasmányokat, most az aktuális slágerkönyveket hagyom ki az életemből – még ám nagyobb lelkiismeret-furdalás nélkül. Kimaradt a Jadviga, a Harmonia... Az alapműveket is, életkoromhoz képest, 20-25 éves késéssel pótolgatom. A Mester és Margaritát tavalyelőtt, a Száz év magányt tavaly olvastam. Rá is ment egy-egy évem... tudom, komikusan hat, de valóban egy egész esztendőn át olvastam egyiket is, másikat is. Persze azért közben voltak gyorsolvasások, főleg sok-sok folyóirat, ezek publikációiban azért próbálok naprakész lenni, és hát jó pár recenziós könyv, közte igazi remekek is (A börtön szaga pl.). Nemrégiben egy régi adósságot kezdtem el törleszteni, a Sinistra körzetbe végtam bele. (Észrevettem, mennyire összecseng a Sinistra és a Száz év első mondata!) Olyan ráérős élvezetnek szánom, mint amelyenek a korábbiak voltak: naponta (reggel, munkakezdés előtt) csupán egy-két oldalt olvasok el, legfeljebb egy rövidke fejezetet. Jó ez így, nagyon jó. Bőven elég egy egész napi feltöltődésnek. Velem már olyasmi is előfordult, hogy valahol találtam két olyan verssort, ami után hetekig nem kívántam semmilyen más szöveget.
Repríz. Az eredetit lásd ezen az oldalon.
