Ma egy idézetet kerestem egy bizonyos novellából, de a bizonyos novella kéziratát vagy nem őriztem meg, vagy valamely elérhetetlen helyen nyugoszik. Ellenben emlékeztem arra, hogy egy levélben idéztem ezt az idézetet a novellából, tehát elkezdtem a levelemet keresni, hogy abból idézzem a novellából idézett idézetet. És röpke két órai munkával meg is találtam.

Az volt a baj, hogy úgy emlékeztem, 2001-ben vagy 2000-ben írtam a levelet, közben meg kiderült, 99-ben. A keresett és megtalált mondat így hangzik:

A kecskék tavaszra felzabálták a skatulyás-sarkos, gótikus ívet formázó tetőzettel összevillázott kazlacskát.

Ugye, szép?

*

Mostanában nem sikerül elsőre elhelyezni az írásaimat publikálásra. Hosszabb tanulmányt (kb. 20 flekk) írtam kifejezetten egy bizonyos folyóirat részére, a főszerkesztő inspirációjára, mondhatni rendelésére. Igaz, nem pontosan ezt kérte, de amikor megírtam, mire gondolnék én, rábólintott. Jó két hete kész az anyag, másfél hete el is küldtem, és mivel semmi reagálást nem kaptam, szombaton pedig megsürgettem a választ. A főszerkesztő megindokolta, miért nem közli mégsem. Radikális rövidítést javasolt. Ebbe egyelőre nem mentem bele. Az írás egy komoly bevezető után három könyv elemzésére, valóság és művészi ábrázolás viszonyára alapul, ha csak a dicsért könyv értékelése maradna benne, és a két általam kifogásolt könyv aprólékos analízisét kihagynám (mint ajánlja a főszerkesztő), nemcsak esszém terjedeleme csökkenne a felére, hanem értéke is - a negyedére.

Mit tehetek: elküldöm egy (megint csak bal oldali) másik lapnak. Kicsit már magam is komikusnak találom ezt a játékot.

*

Novellát küldött egy bizonyára komolynak és jelentősnek számító író; én ugyen semmit nem olvastam eddig tőle, de elfoglalt funkciói alapján megadtam neki magamban ezt a minősítést. Az írásával azonban sajnos nem tudtam mit kezdeni. Egészen jól indul, aztán történelmi olvasókönyv lesz belőle. Azt találtam válaszolni, alkalmi hangjátéknak vagy iskolásokkal játszatott oktató célú színdarabnak tudnám elképzelni. Azt hiszem, halálosan megsérthettem, erre következtetek rövid válaszából. Miért is nem tudom azt a gyakorlatot folytatni, amit az egyik jelentős folyóirat főszerkesztője (nem a fentebb említett): ha meg nem rendelt anyagot küldenek neki, azt írja: örömmel olvastam írásodat, további jó munkát kívánok. Egy huncut utalás sincs arra, jónak tartja-e vagy sem, közli vagy sem. Csak hosszabb tapasztalat után jön rá a delikvens, ez nála elutasítás. Én eddig egyetlen egyszer vetemedtem ilyen válaszra. Verseket küldött egy költő a messzi Balatonon-túlról, ráadásul amolyan barát-félém. No, neki nem volt szívem azt írni, hogy kedves barátom, kár az időért, hanem alkalmaztam az eltanult formulát: örömmel olvastam verseid, további jó munkát kívánok. Azóta kínosan hallgat, engem pedig furdal a lelkiismeretem.