jún. 4., szombat, leányfalu

Bár nem indultunk túl korán, de a határon szerencsénk volt (40 perc alatt átjutottunk), így dél körül Nyíregyházára értünk. Amikorra elviselhetetlenné kezdett válni a hőség, már barátaink kellemesen hűvös lakában élveztük a háziak vendégszeretetét. Kedvünkért átjöttek lányukhoz az idősebb Kopkáék is, így aztán együtt volt a három generáció.

Nagyon régi ez a barátság. Jancsi bácsi apunak volt a kollégája mint a Kelet-Magyarország főszerkesztője. Lányaival, Jutkával és Évával akkor haverkodtam össze (Jutkának picit tettem is a szépet). 16-18 évesek voltunk, ez tehát egy 30 éves barátság, és igazán akkor erősödött meg, amikor mindnyájan családosak lettünk és rendszeresen összejártunk; pontosabban mi kerestük meg mindig őket (főleg Éváékat, ahová most is betértünk) ottjártunkban, bár néhányszor ők is voltak Ungváron. Ezt a mai napig gyakoroljuk. Érdekes, hogy eközben a szülőkhöz is hozzáöregedtünk, így ők is ugyanolyan közel állnak hozzánk, mint a velünk egyívásúak.

Ettünk, ittunk, kávéztunk, beszélgettünk, a nők rongyászkodtak is egy keveset - aztán továbbindultunk.

Este hét körül értünk Leányfalura. Az ottani könyvtár és közösségi ház vezetője, Bedő Szilvia várt minket és kalauzolt el férjável a szállásunkra, ahol aztán együtt vacsoráztunk és nagyon jót beszélgettünk. A Szerencsejáték Rt üdőlőjének a kényelmét és a személyzet előzékenységét, plusz az igazgató külön figyelmességét élvezhettük 3 napon át. Igazán kellemes volt, szinte sajnáltuk, hogy jószerével csak aludni járunk "haza".

jún. 5., vasárnap, budapest, leányfalu

Délelőtt alig volt forgalom, kényelmesen beautóztunk a belvárosba, és még parkolni is sikerült a közelben, így jó időtartalékkal kiértünk a Szt. István térre. Az előző napi hőséghez képest szeles, esős, elég hűvös idő járta, így dedikálni is a stand fölé eszkábált ponyva alatt kezdtem 11-kor; aztán szerencsére elállt az eső, kiülhettem a placcra. A kiadó standja a második sorban volt, vagyis a tér közepéhez képest "háttal" az első sor mögött, elég szerencsétlen hely, gyér forgalom. És mivel későn tisztázódott, hogy mikor tudunk utazni, így a hivatalos dedikálási listára sem kerültem rá, csak a standnál volt kiírva a nevem - mindezek és a nem túl jó idő is közrejátszhatott abban, hogy csak egyetlen könyvet dedikáltam délig. Voltak hosszú percek, amikor ennek inkább örültem, mert közben egy telefonos-internetes akciót kellett lebonyolítanom. A Duna TV-től hívott fel egy szerkesztő a mobilomon; elmondta: felvettek Moszkvában egy magyar műsort (itthon megtaláltam a neten, miről is van szó: Kárpátalja Napjai Moszkvában), abban nekem is szerepelt egy írásom, de rossz volt a terem akusztikája, használhatatlan a hanganyag; így most behívták a színészt, hogy a stúdióban (gondolom afféle utószinkronnal) felvegyék a tiszta hangot - de sajnos nincs meg a szöveg; segítsek. Mondtam, hogy innen a Bazilika mellől így hirtelen... Tudta, hogy ott vagyok, mert előzőleg Csöngével beszélt Ungváron, őt találta meg a vezetékes számon, tőle kapta a mobil számot. ...Előbb ajánlottam, keresse az írásomat interneten, ha nem találja, hívjon újra. Hívott. No, akkor elmondtam: telefonáljon újra Ungvárra Csöngének, és mondja meg, hogy én üzenem neki a következőket: nyissa meg a számítógépemben a User nevű winchestert, aztán így lépdeljen a könyvtárakban: old / doc / alkot / epc - és ott már megtalálja a keresett szöveget cím alapján, küldje el e-mail-mellékletben neki, a szerkesztőnek. Így is lett.

No, ezt intéztem dedikálás közben... De hát ezúttal nem is ez volt a kiruccanásunk célja, hanem inkább barátokkal, ismerősökkel találkozni, ebben pedig nem volt hiány. Balla Feri már egy órával korábban hívott telefonon, a hírre, hogy közeledünk, bevárt minket. Jött Lengyel Tomi is, vele kis ügyünk volt. L. Csaba meg egyenesen lecsapott rám, 10 percnyi folyamatos hadarással elmondta az összes betegségét és irodalmi díját (ügyelve arra, hogy minden diagnózisra jusson kitüntetés vagy új könyv), én ezalatt - komolyan mondom! - meg sem szólaltam. Géczi Robi kifejezetten hozzánk igazította programját, velünk is maradt végig, aztán együtt ültünk be "sörözni", ami ezúttal úgy értendő, hogy kivételesen nem ittam sört, ahol aztán, mint azt előre leleveleztük, Szabó Palócz Attila is csatlakozott hozzánk családjával. De előtte még tettünk egy kört a téren, ez másfél óráig tartott, mert mindenütt kedves ismerősökkel futottunk össze.

Az első persze egy kárpátaljai volt, Kovács Sanyi, éppen dedikálásról érkezett ő is, és adott egyet-egyet új útikönyveiből. Kellemes fogású, mutatós kiadványok, valahol félúton könyv és füzet között (tartalmukról még nem nyilatkozhatok, majd ha átböngésztem). Elmondta, Kárpátalja egészét le akarja fedni sorozatával, és kifejezetten a kis pénzű, de érdeklődő turistákat tekinti célközönségnek, akik a drága albumokat nem tudják megvásárolni, de valamit haza akarnak vinni emlékbe és emlékeztetőnek.

Az meg szinte törvényszerű, hogy a Magvető standja előtt találkoztunk Mika Robival (ő készítette az alábbi 2 fotót), ott volt Szabó T. Anna és Dragomán Gyuri, meg persze a kiadósok (Boldizsár Ildikó, Morcsányi Géza). Anna pedig bemutatott Mesterházi Mónikának (eddig nem találkoztunk), aki elmondta, hogy nemrégiben bukkant a honlapomra, miközben Zsille Gáborról és lengyel fordításairól keresett anyagot egy általa vezetett tegnapi felolvasóesthez készülve.

Géczi Róbert, Szabó T. Anna, Berniczky Éva, Morcsányi Géza - na és persze Balla D. Károly (alul és felül az ő jelentős számú eszközeivel)

Mesterházi Mónikával

Mika Róbert fotói; lásd még a Papiruszon is

Találkoztunk kedves délvidéki barátainkkal is a Fórum standjánál, Bordás Győzővel jót dumáltam, Éva közben Gerold Lacival beszélgetett. Ekkor már útban voltunk a kávézó felé. Persze összefutottunk még sokakkal, eszembe sem jut mindenki: Mezey Kati, Dalos Gyuri, Gergely Ágnes, Tőzsér Jóska és Kozma Mari, Balázs Imre József, Kőrössi P. József, Zentai Péter, Borkúti László, Nagy Bandó András...

Egyébként amíg én a Pro Pannonia standjánál időztem, Éva a Norannál és a Magvetőnél tett részben tisztelgő, részben üzleti látogatást, mivel mind a Novellisták könyvében, mind a Körképben szerepel egy-egy írásával. Az utóbbiba Titkos imágó c. novelláját válogatták be, ez jó alkalom arra, hogy én is újra belinkeljem: Titkos imágó

No, aztán megkávéztunk és indulnunk is kellett vissza Leányfalura, hogy kicsit még szusszanthassunk az est előtt.

*

Még mielőtt bármi történhetett volna, Évához lépett egy nem fiatal hölgy, aki elmondta, hogy nagyon szereti az írásait és mindent olvasott tőle, ami fenn van a Kettenklubon; most kifejezetten az ő kedvéért jött át Szentendréről. (Ezt alig hittük, de aztán az est során újra elmondta, és kiderült, hogy valóban nagyon jól ismeri a honlapunkat; felüdülést jelent számára, miután egész nap statisztikai kimutatásokat készít.) Tőlem meg azt kérdezte a szervezőnk, ugye nincs kifogásom az ellen, hogy egy helybéli amatőr költő köszöntsön minket saját versével. Dehogy van, mondtam, felőlem beszélhet a polgármester, a jegyző és a plébános is.

Maga a találkozó nagyon jól sikerült, bár nekem szokás szerint fájt a fejem és a magunk moderátoraként kicsit bizonytalanul indítottam, de aztán összeszedtem magam és a tőlem várható szellemességgel (ah, ah!) jó hangulatúvá kerekítettem az estet. A fele időt mi beszéltük végig, meg fel is olvastunk, aztán pedig javasoltam, kérdezzen a közönség. És kérdeztek (ami nem mindig jön be). Még ám irodalomról és nem a kárpátaljai magyar tipródásról. Egy kivételével, de azt meg okosan kivédtük. "Nekem a magyarságom gyakorlásához nincs szükségem sem politikai, sem állampolgári megerősítésre" - mondtam a (mint utóbb kiderült: világszövetséges) úrnak, aki nem replikázott. És ahogy másnap Solymáron, a vége felé itt is tartottam egy kis internet-szaktanfolyamot.

Biczák Péter felvételei

Megismerkedtünk egy roppant kedves és nekünk való filosz-kolleginával is: Pávai Patak Márta műfordítóval, aki aztán a vendéglátóinkkal közös vacsorára is elkísért minket. Eközben derült ki, hogy ő is szerepelt azon a felolvasóesten, amiről Mestreházi Mónika ejtett szót a téren. Kicsi a világ.

Igazán kellemes nap volt.

jún. 6., hétfő, budapest, solymár

Ezt a napot is azzal kezdtük, hogy beautóztunk Budapest belvárosába; bár hétfő volt, elég jól haladtunk, holott nagy dugókra számítottunk. Ehhez képest szinte folyamatosan és jó tempóban közlekedtünk Leányfalutól a Madách térig. Ott némi ügyintézés következett, aztán Éva benézett pár üzletbe. Amíg vártam rá, kedves ismerőssel, Hegedűs D. Gézával találkoztam, váltottunk pár szót. Angol tanfolyamra igyekezett. Hja, tanulni sohasem késő.

Ezután olyasmi következett, amiben évek óta nem volt részem: "sétáltunk" a Kiskörúton. Nekem már hosszú ideje nagy megerőltetés volt akár csak egy háztömbnyit haladni, de most gurulhattam, és ez így nagyon élvezetes volt. Közben meg is kávéztunk.

kávézás a körúti teraszon - budapest

Koradélutánra Réz Pálhoz voltunk hivatalosak. Nem időztünk nála túl hosszan, mi is siettünk, nála pedig éppen Holmi-értekezlet volt. Pár szót azért válthattunk vele és Várady Szabolccsal, Závada Pállal, illetve személyesen is megismerhettük Szalai Júliát, Fodor Gézát és Voszka Évát. Persze Pali bátyánk érdeklődött az ukrajnai helyzet felől, és elő is állt egy szellemes rendezési tervvel, ami megoldhatná nemcsak a mi problémáinkat, hanem Magyarországéit is. Közben elintéztük, amiért mentünk, és el is jöttünk.

Négyre a szentendrei könyvtárban vártak meghívóink (Biczák Péter igazgató, Gerber György igazgató-helyettes), és együtt indultunk Solymárra. Gátiék már ott vártak minket, István dokumentálta érkezésünket.

Gerber György, Balogh Katalin, Biczák Péter - én pedig próbálok hozzájuk gurulni.

Sikerült. (Gyuri és Péter pedig felváltva hivatkozik a feljebbvalóra...)

Éva Marikával

Balogh Katalin, a könyvtár vezetője több kellemes meglepetéssel is szolgált. A helyi lapban (Solymári Hírmondó) az alkalomra ismertetést írt a Szembesülésről (és rólam), az estet pedig egy szabályos kisesszével vezette be: láthatóan alaposan beleolvasta magát az írásaimba, így leginkább a tőlem vett idézetekkel mutatott be engem és Évát. Összefogott, jól felépített remeklés volt; le a kalappal. Ezután szavalatok következtek. Iskolás gyerekek produkcióit nem túl illő dolog a szerzőnek minősíteni... Álljon itt csak annyi, hogy egy fiúcska láthatóan betanított és roppant teátrális előadása közben most először gondoltam azt, jobb lett volna, ha soha meg nem írom a Tövisek közt c. versemet.

István a Solymári Hírmondót a Magyarország-térképpel borított asztalon fotózta le.

Maga a találkozó tűrhetően zajlott; nagy volt a közönség, mivel a nyugdíjasklub összejövetelének résztvevőit is ott marasztalták, akik aztán egy megfelelő pillanatban kivonultak, mert indult a busz. A maradék közönséggel aztán elég jól elbeszélgettünk még, és itt is akadt valaki, akit igyekeznem kellett meggyőzni az internet nagyszerűségéről (félek, kevés sikerrel; Gerber Gyuri ellenben azt mondta, neki jó felkészítés volt az államvizsgájára).

István roppant operatív volt: miután végigfotózta a találkozót, a magával hozott laptopján azonnal CD-re is írta az anyagot - így búcsúzáskor már át is adhatta. A félszáz fotóból kedvemre válogathattam az oldal készítésekor.

Gáti István felvételei

Közös vacsora következett hosszú beszélgetéssel, éjfél után kerültünk ágyba egy roppant kellemes, de fárasztó nap után.

jún. 7., kedd, leányfalu, hazaút

Hazaindulás előtt még ücsörögtünk egyet, kávézgattunk leányfalui rezidenciánk teraszán.

teraszcafe

Út közben a kocsiban elég nagy volt a hőség, újra megfájdult a fejem (szinte minden nap fájt, csak esténként múlt el.) Nyíregyházán Éva bement Csönge nyelvvizsga-bizonyítványáért, aztán vásárolt, aztán neki a határnak. Újra szerencsénk volt, egy órát sem tartott az egész procedúra. Mégis, mire hazaértünk, letepert a migrén.

jún. 8., szerda, ungvár

Tegnap eléggé megrongált állapotban érkeztem haza. Nem tudom, mi viselt meg jobban, a 3 napi intenzív élet (amitől elszoktam), a sok utazás (amitől szintén elszoktam), a szemfájdító napfény, a hőség vagy a fejemen is folyton átvonuló időjárási frontok, de elég az hozzá, hogy hulla lettem, mire hazaértünk. Azért leültem a gép elé, megalkottam egy 8 szavas levelet, beírtam a Fórumba és az üzenőhelyre - aztán lefeküdtem. Próbáltam ébren maradni a késő esti hírműsorokig, de nem sikerült. Ellenben út közben hazafelé rádión remekül figyelemmel kísérhettük az elnökválasztást, amíg bejött az Infórádió, addig percnyi késedelem nélkül értesültünk mindenről, aztán már csak a Kossuth maradt, és épp Nyíregyházán voltunk, amikor a nagy bejelentés és az eskütétel elhangzott egyenesben. Majd még biztosan írni fogok a dologról, most csak egy analógia jutott eszembe. 15 éve akkor közelinek hitt barátaim mondták nekem: Balla D. Károly egyetlen jellemhibáját úgy hívják, hogy N. István (akivel akkor intenzív szakmai kapcsolatban voltam, és egy bizonyos, számomra nagyon fontos dolog fenntartása érdekében az ő nem túlságosan szimpatikus személyiségéhez és elvárásaihoz voltam kénytelen igazodni, szó se róla, sokszor jóérzésem ellenére). Nos, én most úgy látom, Sólyom László egyetlen jellemhibáját úgy hívják, hogy Fidesz. De erősen remélem, hogy Áderék törököt fogtak Sólyommal, és ahogy már a megválasztása előtti határozottságával is, amellyel megakadályozta, hogy a Fidesz ellenőriztesse a titkos szavazást, ugyanúgy a továbbiakban is tökéletesen felül tud emelkedni minden pártalantasságon és talán még a fideszes bagázs fékevesztettségét is normális keretek közé tereli. Mint annyi másra, erre is nyilvánvalóan ezerszer alkalmasabb, mint Szili lett volna, és ha mutatkozik valami esély arra, hogy a 2006-os választások közeledtével ne mennének le a szemben álló felek kutyába (illetve feljöjjenek erről a szintről), akkor ennek az esélynek Sólyom lehet a letéteményese. Hát majd meglátjuk.