jún. 4., szombat, leányfalu

Bár nem indultunk túl korán, de a határon szerencsénk volt (40 perc alatt átjutottunk), így dél körül Nyíregyházára értünk. Amikorra elviselhetetlenné kezdett válni a hőség, már barátaink kellemesen hűvös lakában élveztük a háziak vendégszeretetét. Kedvünkért átjöttek lányukhoz az idősebb Kopkáék is, így aztán együtt volt a három generáció.

Nagyon régi ez a barátság. Jancsi bácsi apunak volt a kollégája mint a Kelet-Magyarország főszerkesztője. Lányaival, Jutkával és Évával akkor haverkodtam össze (Jutkának picit tettem is a szépet). 16-18 évesek voltunk, ez tehát egy 30 éves barátság, és igazán akkor erősödött meg, amikor mindnyájan családosak lettünk és rendszeresen összejártunk; pontosabban mi kerestük meg mindig őket (főleg Éváékat, ahová most is betértünk) ottjártunkban, bár néhányszor ők is voltak Ungváron. Ezt a mai napig gyakoroljuk. Érdekes, hogy eközben a szülőkhöz is hozzáöregedtünk, így ők is ugyanolyan közel állnak hozzánk, mint a velünk egyívásúak.

Ettünk, ittunk, kávéztunk, beszélgettünk, a nők rongyászkodtak is egy keveset - aztán továbbindultunk.

Este hét körül értünk Leányfalura. Az ottani könyvtár és közösségi ház vezetője, Bedő Szilvia várt minket és kalauzolt el férjável a szállásunkra, ahol aztán együtt vacsoráztunk és nagyon jót beszélgettünk. A Szerencsejáték Rt üdőlőjének a kényelmét és a személyzet előzékenységét, plusz az igazgató külön figyelmességét élvezhettük 3 napon át. Igazán kellemes volt, szinte sajnáltuk, hogy jószerével csak aludni járunk "haza".

jún. 5., vasárnap, budapest, leányfalu

Délelőtt alig volt forgalom, kényelmesen beautóztunk a belvárosba, és még parkolni is sikerült a közelben, így jó időtartalékkal kiértünk a Szt. István térre. Az előző napi hőséghez képest szeles, esős, elég hűvös idő járta, így dedikálni is a stand fölé eszkábált ponyva alatt kezdtem 11-kor; aztán szerencsére elállt az eső, kiülhettem a placcra. A kiadó standja a második sorban volt, vagyis a tér közepéhez képest "háttal" az első sor mögött, elég szerencsétlen hely, gyér forgalom. És mivel későn tisztázódott, hogy mikor tudunk utazni, így a hivatalos dedikálási listára sem kerültem rá, csak a standnál volt kiírva a nevem - mindezek és a nem túl jó idő is közrejátszhatott abban, hogy csak egyetlen könyvet dedikáltam délig. Voltak hosszú percek, amikor ennek inkább örültem, mert közben egy telefonos-internetes akciót kellett lebonyolítanom. A Duna TV-től hívott fel egy szerkesztő a mobilomon; elmondta: felvettek Moszkvában egy magyar műsort (itthon megtaláltam a neten, miről is van szó: Kárpátalja Napjai Moszkvában), abban nekem is szerepelt egy írásom, de rossz volt a terem akusztikája, használhatatlan a hanganyag; így most behívták a színészt, hogy a stúdióban (gondolom afféle utószinkronnal) felvegyék a tiszta hangot - de sajnos nincs meg a szöveg; segítsek. Mondtam, hogy innen a Bazilika mellől így hirtelen... Tudta, hogy ott vagyok, mert előzőleg Csöngével beszélt Ungváron, őt találta meg a vezetékes számon, tőle kapta a mobil számot. ...Előbb ajánlottam, keresse az írásomat interneten, ha nem találja, hívjon újra. Hívott. No, akkor elmondtam: telefonáljon újra Ungvárra Csöngének, és mondja meg, hogy én üzenem neki a következőket: nyissa meg a számítógépemben a User nevű winchestert, aztán így lépdeljen a könyvtárakban: old / doc / alkot / epc - és ott már megtalálja a keresett szöveget cím alapján, küldje el e-mail-mellékletben neki, a szerkesztőnek. Így is lett.

No, ezt intéztem dedikálás közben... De hát ezúttal nem is ez volt a kiruccanásunk célja, hanem inkább barátokkal, ismerősökkel találkozni, ebben pedig nem volt hiány. Balla Feri már egy órával korábban hívott telefonon, a hírre, hogy közeledünk, bevárt minket. Jött Lengyel Tomi is, vele kis ügyünk volt. L. Csaba meg egyenesen lecsapott rám, 10 percnyi folyamatos hadarással elmondta az összes betegségét és irodalmi díját (ügyelve arra, hogy minden diagnózisra jusson kitüntetés vagy új könyv), én ezalatt - komolyan mondom! - meg sem szólaltam. Géczi Robi kifejezetten hozzánk igazította programját, velünk is maradt végig, aztán együtt ültünk be "sörözni", ami ezúttal úgy értendő, hogy kivételesen nem ittam sört, ahol aztán, mint azt előre leleveleztük, Szabó Palócz Attila is csatlakozott hozzánk családjával. De előtte még tettünk egy kört a téren, ez másfél óráig tartott, mert mindenütt kedves ismerősökkel futottunk össze.

Az első persze egy kárpátaljai volt, Kovács Sanyi, éppen dedikálásról érkezett ő is, és adott egyet-egyet új útikönyveiből. Kellemes fogású, mutatós kiadványok, valahol félúton könyv és füzet között (tartalmukról még nem nyilatkozhatok, majd ha átböngésztem). Elmondta, Kárpátalja egészét le akarja fedni sorozatával, és kifejezetten a kis pénzű, de érdeklődő turistákat tekinti célközönségnek, akik a drága albumokat nem tudják megvásárolni, de valamit haza akarnak vinni emlékbe és emlékeztetőnek.

Az meg szinte törvényszerű, hogy a Magvető standja előtt találkoztunk Mika Robival (ő készítette az alábbi 2 fotót), ott volt Szabó T. Anna és Dragomán Gyuri, meg persze a kiadósok (Boldizsár Ildikó, Morcsányi Géza). Anna pedig bemutatott Mesterházi Mónikának (eddig nem találkoztunk), aki elmondta, hogy nemrégiben bukkant a honlapomra, miközben Zsille Gáborról és lengyel fordításairól keresett anyagot egy általa vezetett tegnapi felolvasóesthez készülve.

Géczi Róbert, Szabó T. Anna, Berniczky Éva, Morcsányi Géza - na és persze Balla D. Károly (alul és felül az ő jelentős számú eszközeivel)

Mesterházi Mónikával

Mika Róbert fotói; lásd még a Papiruszon is

Találkoztunk kedves délvidéki barátainkkal is a Fórum standjánál, Bordás Győzővel jót dumáltam, Éva közben Gerold Lacival beszélgetett. Ekkor már útban voltunk a kávézó felé. Persze összefutottunk még sokakkal, eszembe sem jut mindenki: Mezey Kati, Dalos Gyuri, Gergely Ágnes, Tőzsér Jóska és Kozma Mari, Balázs Imre József, Kőrössi P. József, Zentai Péter, Borkúti László, Nagy Bandó András...

Egyébként amíg én a Pro Pannonia standjánál időztem, Éva a Norannál és a Magvetőnél tett részben tisztelgő, részben üzleti látogatást, mivel mind a Novellisták könyvében, mind a Körképben szerepel egy-egy írásával. Az utóbbiba Titkos imágó c. novelláját válogatták be, ez jó alkalom arra, hogy én is újra belinkeljem: Titkos imágó

No, aztán megkávéztunk és indulnunk is kellett vissza Leányfalura, hogy kicsit még szusszanthassunk az est előtt.

*

Még mielőtt bármi történhetett volna, Évához lépett egy nem fiatal hölgy, aki elmondta, hogy nagyon szereti az írásait és mindent olvasott tőle, ami fenn van a Kettenklubon; most kifejezetten az ő kedvéért jött át Szentendréről. (Ezt alig hittük, de aztán az est során újra elmondta, és kiderült, hogy valóban nagyon jól ismeri a honlapunkat; felüdülést jelent számára, miután egész nap statisztikai kimutatásokat készít.) Tőlem meg azt kérdezte a szervezőnk, ugye nincs kifogásom az ellen, hogy egy helybéli amatőr költő köszöntsön minket saját versével. Dehogy van, mondtam, felőlem beszélhet a polgármester, a jegyző és a plébános is.

Maga a találkozó nagyon jól sikerült, bár nekem szokás szerint fájt a fejem és a magunk moderátoraként kicsit bizonytalanul indítottam, de aztán összeszedtem magam és a tőlem várható szellemességgel (ah, ah!) jó hangulatúvá kerekítettem az estet. A fele időt mi beszéltük végig, meg fel is olvastunk, aztán pedig javasoltam, kérdezzen a közönség. És kérdeztek (ami nem mindig jön be). Még ám irodalomról és nem a kárpátaljai magyar tipródásról. Egy kivételével, de azt meg okosan kivédtük. "Nekem a magyarságom gyakorlásához nincs szükségem sem politikai, sem állampolgári megerősítésre" - mondtam a (mint utóbb kiderült: világszövetséges) úrnak, aki nem replikázott. És ahogy másnap Solymáron, a vége felé itt is tartottam egy kis internet-szaktanfolyamot.

Biczák Péter felvételei

Megismerkedtünk egy roppant kedves és nekünk való filosz-kolleginával is: Pávai Patak Márta műfordítóval, aki aztán a vendéglátóinkkal közös vacsorára is elkísért minket. Eközben derült ki, hogy ő is szerepelt azon a felolvasóesten, amiről Mestreházi Mónika ejtett szót a téren. Kicsi a világ.

Igazán kellemes nap volt.

jún. 6., hétfő, budapest, solymár

Ezt a napot is azzal kezdtük, hogy beautóztunk Budapest belvárosába; bár hétfő volt, elég jól haladtunk, holott nagy dugókra számítottunk. Ehhez képest szinte folyamatosan és jó tempóban közlekedtünk Leányfalutól a Madách térig. Ott némi ügyintézés következett, aztán Éva benézett pár üzletbe. Amíg vártam rá, kedves ismerőssel, Hegedűs D. Gézával találkoztam, váltottunk pár szót. Angol tanfolyamra igyekezett. Hja, tanulni sohasem késő.

Ezután olyasmi következett, amiben évek óta nem volt részem: "sétáltunk" a Kiskörúton. Nekem már hosszú ideje nagy megerőltetés volt akár csak egy háztömbnyit haladni, de most gurulhattam, és ez így nagyon élvezetes volt. Közben meg is kávéztunk.

kávézás a körúti teraszon - budapest

Koradélutánra Réz Pálhoz voltunk hivatalosak. Nem időztünk nála túl hosszan, mi is siettünk, nála pedig éppen Holmi-értekezlet volt. Pár szót azért válthattunk vele és Várady Szabolccsal, Závada Pállal, illetve személyesen is megismerhettük Szalai Júliát, Fodor Gézát és Voszka Évát. Persze Pali bátyánk érdeklődött az ukrajnai helyzet felől, és elő is állt egy szellemes rendezési tervvel, ami megoldhatná nemcsak a mi problémáinkat, hanem Magyarországéit is. Közben elintéztük, amiért mentünk, és el is jöttünk.

Négyre a szentendrei könyvtárban vártak meghívóink (Biczák Péter igazgató, Gerber György igazgató-helyettes), és együtt indultunk Solymárra. Gátiék már ott vártak minket, István dokumentálta érkezésünket.

Gerber György, Balogh Katalin, Biczák Péter - én pedig próbálok hozzájuk gurulni.

Sikerült. (Gyuri és Péter pedig felváltva hivatkozik a feljebbvalóra...)

Éva Marikával

Balogh Katalin, a könyvtár vezetője több kellemes meglepetéssel is szolgált. A helyi lapban (Solymári Hírmondó) az alkalomra ismertetést írt a Szembesülésről (és rólam), az estet pedig egy szabályos kisesszével vezette be: láthatóan alaposan beleolvasta magát az írásaimba, így leginkább a tőlem vett idézetekkel mutatott be engem és Évát. Összefogott, jól felépített remeklés volt; le a kalappal. Ezután szavalatok következtek. Iskolás gyerekek produkcióit nem túl illő dolog a szerzőnek minősíteni... Álljon itt csak annyi, hogy egy fiúcska láthatóan betanított és roppant teátrális előadása közben most először gondoltam azt, jobb lett volna, ha soha meg nem írom a Tövisek közt c. versemet.

István a Solymári Hírmondót a Magyarország-térképpel borított asztalon fotózta le.

Maga a találkozó tűrhetően zajlott; nagy volt a közönség, mivel a nyugdíjasklub összejövetelének résztvevőit is ott marasztalták, akik aztán egy megfelelő pillanatban kivonultak, mert indult a busz. A maradék közönséggel aztán elég jól elbeszélgettünk még, és itt is akadt valaki, akit igyekeznem kellett meggyőzni az internet nagyszerűségéről (félek, kevés sikerrel; Gerber Gyuri ellenben azt mondta, neki jó felkészítés volt az államvizsgájára).

István roppant operatív volt: miután végigfotózta a találkozót, a magával hozott laptopján azonnal CD-re is írta az anyagot - így búcsúzáskor már át is adhatta. A félszáz fotóból kedvemre válogathattam az oldal készítésekor.

Gáti István felvételei

Közös vacsora következett hosszú beszélgetéssel, éjfél után kerültünk ágyba egy roppant kellemes, de fárasztó nap után.

jún. 7., kedd, leányfalu, hazaút

Hazaindulás előtt még ücsörögtünk egyet, kávézgattunk leányfalui rezidenciánk teraszán.

teraszcafe

Út közben a kocsiban elég nagy volt a hőség, újra megfájdult a fejem (szinte minden nap fájt, csak esténként múlt el.) Nyíregyházán Éva bement Csönge nyelvvizsga-bizonyítványáért, aztán vásárolt, aztán neki a határnak. Újra szerencsénk volt, egy órát sem tartott az egész procedúra. Mégis, mire hazaértünk, letepert a migrén.

jún. 8., szerda, ungvár

Tegnap eléggé megrongált állapotban érkeztem haza. Nem tudom, mi viselt meg jobban, a 3 napi intenzív élet (amitől elszoktam), a sok utazás (amitől szintén elszoktam), a szemfájdító napfény, a hőség vagy a fejemen is folyton átvonuló időjárási frontok, de elég az hozzá, hogy hulla lettem, mire hazaértünk. Azért leültem a gép elé, megalkottam egy 8 szavas levelet, beírtam a Fórumba és az üzenőhelyre - aztán lefeküdtem. Próbáltam ébren maradni a késő esti hírműsorokig, de nem sikerült. Ellenben út közben hazafelé rádión remekül figyelemmel kísérhettük az elnökválasztást, amíg bejött az Infórádió, addig percnyi késedelem nélkül értesültünk mindenről, aztán már csak a Kossuth maradt, és épp Nyíregyházán voltunk, amikor a nagy bejelentés és az eskütétel elhangzott egyenesben. Majd még biztosan írni fogok a dologról, most csak egy analógia jutott eszembe. 15 éve akkor közelinek hitt barátaim mondták nekem: Balla D. Károly egyetlen jellemhibáját úgy hívják, hogy N. István (akivel akkor intenzív szakmai kapcsolatban voltam, és egy bizonyos, számomra nagyon fontos dolog fenntartása érdekében az ő nem túlságosan szimpatikus személyiségéhez és elvárásaihoz voltam kénytelen igazodni, szó se róla, sokszor jóérzésem ellenére). Nos, én most úgy látom, Sólyom László egyetlen jellemhibáját úgy hívják, hogy Fidesz. De erősen remélem, hogy Áderék törököt fogtak Sólyommal, és ahogy már a megválasztása előtti határozottságával is, amellyel megakadályozta, hogy a Fidesz ellenőriztesse a titkos szavazást, ugyanúgy a továbbiakban is tökéletesen felül tud emelkedni minden pártalantasságon és talán még a fideszes bagázs fékevesztettségét is normális keretek közé tereli. Mint annyi másra, erre is nyilvánvalóan ezerszer alkalmasabb, mint Szili lett volna, és ha mutatkozik valami esély arra, hogy a 2006-os választások közeledtével ne mennének le a szemben álló felek kutyába (illetve feljöjjenek erről a szintről), akkor ennek az esélynek Sólyom lehet a letéteményese. Hát majd meglátjuk.

Balla D. Károly

Bankrablás Gömörben

Kordu Leontin: 1. nap: esőnap(Gömör Kiadó, Rimaszombat, 2005.)

A cím akár azt is jelezhetne, hogy valahol a színházi évad első napját Vass Tibor Esőnap c. verseskötetének felolvasásával kezdik. De nem. Itten kérem szóviccről van szó, mégpedig székelyeket alaposan megszégyenítő, gömöri furmányossággal rejtjelezett szóviccről, tessen csak fennhangon első-nek olvasni az 1. írásképet, és máris remek kis klapanciát kapunk, akár mondogathatjuk is, hahaha, de szellemes. NA NE! - ez volt az első reakcióm, amikor a fantáziátlan borítón megláttam a ficamodott fantáziájú címet. Valamilyen rejtett sugallattól indíttatva mégis, pechemre vagy szerencsémre, felütöttem a külső tulajdonságait illetően egyedül méretében kellemes könyvet. És az első (eső?) bekezdése megfogott:

"Vajon mihez kezd egy vidéki bonviván, ha színházának nyári szabadtéri előadásai sorozatosan elmaradnak a véget nem érő medárdi esőzések miatt? Természetesen bankot rabol. Természetesen sikerül neki. És a pénzt nem kevésbé természetesen a forgószínpad alatt rejti el. Ahonnan aztán majd, túltéve minden természetességen, éppen akkor mossa ki az eső, amikor legkevésbé illene ilyet tennie."

Hú! Ez már akkora hülyeség, hogy rá lehet könyökölni. Szinte fáj, de ez a fájás inkább kellemes és kíváncsivá tesz: ugyan mivel lehet még megtetézni. Nos, a tetézés nem marad el: Kordu Leontin vérbő, sziporkázó regénykomédiát kanyarít a műkedvelő színjátszó csoport tétlenségre ítélt tagjainak történetéből. A párbeszédek hol Rejtőre, hol Tamási Áronra, hol Cervantesre emlékeztetnek, a történet pedig akár egy Koltai Róbert-film alapja is lehetne - és mégsem hasonlít egyikre sem, mert sajátos, mert egyéni, mert gömöri. (És még másmilyen is, de erről később.)

Talán mondanom sem kell: azonnal felmerült bennem a gyanú, vajon nem Hizsnyai Zoltán vagy esetleg Grendel Lajos bújik-e meg az eleddig ismeretlen szerző mögött? Sőt, még az is megfordult a fejemben, vajon nem közösen írták-e ezt a könyvet. Aztán elvetettem ezt a lehetőséget. Ha ők írták volna, bizonyára megelégedtek volna a fergeteges szerepjátékkal, a lenyűgöző stílbravúrral. Ám Kordu Leontin a személyiségét is hozzáadta, mondhatni: beletette a regénybe. A személyiség pedig, 'a stílus maga az ember' igazsága ellenére, mégiscsak gazdagabb, árnyaltabb, összetettebb struktúra annál, semhogy kívülről megteremthető legyen. Íróembernek épp elég feladat az alakok karakterét átélhetővé, plasztikussá tenni, ám hogy még a szerző személyiségét is megteremtsék a maga hitelességében, az túl nagy kihívás, mindenképpen nagyobb, mint amilyen egy ilyen könnyű kis nyári stíljáték fontosságával arányban állna. Másképpen: akinek a látványos tűzijáték a fontos, az könnyű kézzel százával fellövi a színes pukkanó petárdákat, és egyáltalán nem foglalkozik sem a gyúlanyagok vegytanának összetett kérdéseivel, sem a röppentyűk befutotta pályák parabolaívének a matematikájával.

S hogy az 1. nap: esőnap írójának van saját személyisége (amely nem merül ki az adott mű alkotójának a szerepében), arra - mi paradoxon! - mégiscsak magából a regényből kellett rájönnöm. Kordu Leontin ugyanis minden élc és sziporka, minden geg és bon mot mellett és között és alatt és fölött egy teljes világképet és életbölcseletet is közreadott - még ha valamelyest rejtettebb formában is.

Lássuk csak. Szerzőnk nyilvánvalóan a shakespeare-i 'színház az egész világ' axiómáját tette műve alaptételévé azzal, hogy a színházban (legyen bár vidéki, szabadtéri és éppen előadások híján lévő) a világ modelljét látja. Ez a világmodell egyszerre szakrális és tudományos, egyszerre objektív és szubjektív.

Mitologikus modell a színház például abban a vonatkozásban, hogy az őskáoszból teremtett világ képződik meg benne: a regény elején a teljes szétesés, szétzüllés, anyagi és morális degradáció végpontjára jutott társulatot látjuk, amely fokozatosan szervezett egészként kezd működni, és a cselekmény napjai alatt szinte profi bankrabló bandává válik. Hogy mindez éppen 7 nap alatt történik, nyilván az sem véletlen. A véget nem érően szakadó esőben nem nehéz felfedezni a bibliai özönvizet, a körülmények hullámain tehetetlenül vergődő szabadtéri színpad pedig, úgy is mint faácsolmány, egyértelműen Noé bárkájának a szimbóluma. És folytathatnánk az analógiákat (a társulat kiűzetése előző szereplési helyükről; rabságuk ideje, amikor egy profi társulat statisztáiként működtek; illetve egy ennél is profánabb megfelelés: az Éden nevű kocsmában megeső csábítás és bűnbe esés)!

Semmivel sem járunk rosszabbul, ha a regényben megjelenő mikrokozmoszt a tudományos világkép modelljeként értelmezzük. Az emlékezés ideje hőseink részéről mindig addig a pillanatig vezet, amikor a régi profi társulat "felrobbant" és a kivált statiszták műkedvelő csoporttá szerveződtek. (Ősrobbanás - az önálló csillagrendszerek kialakulása.) A forgószínpadban sem nehéz felfedezni akár a Galaktika, akár a Naprendszer "működő makettjét". Főhőséről meg éppenséggel ilyen megállapítást tesz a szerző: "Valentin úgy közlekedik a változó emberi kapcsolatokban, mint az akadályok elől elhajló érzékenység, miközben mindenkivel úgy érintkezik, mint egy faragatlan tuskó." Ez, ha tetszik, pontosan megfelel a fény kettős fizikai természetéről először Planck által megállapítottaknak: úgy terjed, mint hullám, de úgy kölcsönhat, mint részecske. Nem hinném, hogy a 'közlekedik' = 'terjed'; az 'érintkezik' = 'kölcsönhat'; és az 'érzékenység' = 'hullám'; valamint 'tuskó' = 'részecske' négyszeres megfelelés puszta véletlen lenne. De a fény-metafora tovább is vihető (és itt már összekeverednek a tudományos és evangéliumi vonatkozások), hiszen Valentin az, aki megvilágosítja színésztársai elméjét arra nézvést, hogy mit kell cselekedniük. Maga a bankrablás egyszerre értelmezhető pszichológiai kísérletnek és profanizált üdvösség-keresésnek, a megszerzett pénz pedig egyaránt jelképezheti az anyagi determináltságot és a megigazulás hamis látszatát. A regény végén a léha életű bonviván, hogy megmentse (megváltsa?) magát és társait, tűzbe veti a pénzt, az anyag átalakul energiává, ő maga pedig ekkor, ezzel szerzi meg az igazi szabadságot, amelynek birtokában visszatér (megtér?) szülőfalujába. Tessék parancsolni: a záró epizódban együtt az anyag-energia ekvivalencia és az üdvtan.

Amint mitologikus és tudományos, ugyanúgy szexuális motívumok mentén is elkezdhetnénk a mű mélyrétegeinek a feltárását. Valentin többször is „nagy játéknak” nevezi a bankrablást, ebben a vonatkozásban az előkészület, a szervezés nem más, mint előjáték. A páncélterembe való bejutást következetesen behatolásként emlegetik; a pénz megszerzésének eufórikus pillanatai akár orgazmusként is értelmezhetők. Az esővízzel a rejtekéből kibuggyanó bankóköteg pedig akár egy szülés (vagy inkább elvetélés) metaforájaként értelmezhető.

Továbbgondolásra lenne érdemes a „szerep és szereplő” dialektikus viszonya is. A színészi tehetséggel amúgy csak szerény mértékben megáldott társulati tagok ugyanis valójában nem válnak bankrablókká, csupán eljátsszák a bankrablók szerepét, ezúttal azonban fel is nőnek a nagy feladathoz és alakításuk sokkal jobban sikerül, mint bármelyik eddigi produkciójuk. Szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy ha megússzák a dolgot, még nagy színész is lehet bármelyikükből. Az alakítóra tehát visszahat alakítása. A törvényt ugyan megszegték, de hivatásukban éppen ezáltal igazultak meg. Ezzel voltaképp vissza is érkezünk a bűn és az üdvözülés összefüggéséhez és értelmezési lehetőségeihez.

Nos, talán nem tévedek: meglehetősen sajátos körülmény, hogy valaki az önfeledt nevettetés számára ily erős metafizikai alapokat teremtsen. Miként is állapítja meg a Don Quijote-t elemezve Georgio Bufatti remek esszéjében, A felszín esztétikumában: "Az ábrázolás felszíni objektumait (cselekmény, helyszín, alakok stb.) olyan opaleszcens tulajdonságokkal felruházni, hogy mögöttük ne csak látszódjanak, hanem ontologikus fényükben fel is ragyogjanak az összefüggések - csak a kivételes tehetségeknek sikerülhet." Nos, nem gondolom, hogy Kordu Leontin személyében egy Miguel de Cervantes Saavedra nagyságrendű géniuszt kellene tisztelnünk, ám annyi bizonyos, hogy Gömör bonvivánja akár La Manche lovagjának távoli leszármazottja is lehetne, és nem méltatlan arra, hogy kedvenc pikareszkhőseink közé elraktározzuk.

Végül: a regény az elmondottak mellett még az élet abszurditását is megjeleníti azzal, hogy az eső egyszerre jelenti benne a motiváló körülményt, a cinkostársat és az árulót. (Ha nem szakadna napok óta, hősünk énekelne a színpadon, eszébe sem jutna a bank; ha nem zuhogna, az állandó zárlatok miatt nem kellene kikapcsolni a riasztó berendezést; ha rövid kihagyás után nem lenne újra felhőszakadás, nem mosná ki a víz a kötegeket a színpad alól.) A paradox léthelyzetek legszebb nyelvi megjelenítése pedig a jegypénztárba kiakasztott tábla felirata: "AZ ESŐZÉSEK MIATT AZ ELŐADÁSOK ELMARADNAK. AZ ESŐ UTÁNI 1. NAP: ESŐNAP."

Innen nézvést már a cím sem üres szójáték.