Ha a nemzeti oldal eddig csak ki nem állhatta Esterházy Pétert, mostantól kezdve bizonyára gyűlölni fogja. Jeles írónk ugyanis jól megadta a magyaroknak, ami a magyaroké. Francia lapnak nyilatkozva – az NOL-ban közölt mai MTI-cikk szöveganyag szerint, többek között a következőket állította:

   "Egy elmúlt diktatúra tükrébe nézni nem túl kellemes. Egyszerűbb azt mondani, hogy áldozatok voltunk. És azzal a ténnyel is nehéz szembenézni, hogy közvetve vagy közvetlenül, mi működtettük a diktatúrát. Egyszerűbb azt mondani, hogy utolsó leheletünkig reformkommunisták voltunk. A két állítás hazug. És jelenleg ebben a hazugságban élünk"

   Illetve arra a kérdésre válaszolva, hogy nagy íróink nemzetközi sikere okán nevezhető-e Magyarország irodalmi országnak, azt is kijelentette, hogy elsősorban egyedi teljesítményekről van szó, s ezek abból a perspektívahiányból és reménytelenségből születtek, amelyek a szellem nagy koncentrációját igénylik. Mindez pedig abból következik, hogy a kollektív utak járhatatlanok voltak.

   Nos, a kollektív nemzettudatra építő írók és híveik ezt épp ellenkezőleg gondolják. Ami idáig rendben is volna. A dologban az a pláne, hogy míg Esterházy nem gyűlöli azokat, akik tőle eltérő ősokokból vezetik le a művészet lényegét, addig őt minden korábbinál élesebben fogják támadni fenti kijelentéseiért, idegenszívűnek, nemzetárulónak fogják titulálni.

   Pedig csak egy író. Aki gondolkodik. Aki őszinte. Aki ír. És ezt a hármat egyszerre műveli, ráadásul – sokak pechére – nem tehetségtelenül.

________________________

kreatív szövegírás weboldalra

Többször hallottam már és mindannyiszor felnyerítettem, ahányszor női hölgyek szájából elhangzik, hogy „tele van a tököm”. Ám a genitáliák nevének sajátos használata terén a tegnapi Megasztár műsorában  Soma mamagésának sikerült magyar csúcsot felállítania: az egyébként igazán remekül éneklő Baktai Anikó produkciója után ezt találta mondani:
   „A női nem nevében köszönöm. Erről van szó: élet. Van vér a pucádban.” Hogy a női nem nevében egy pucát megköszönnek, az rendben, de hogy épp egy másik nőnek hálásak érte, ez azért sajátos.

   Az ellenben az emancipáció töretlen előrehaladását jelenti, hogy a tele tökhöz most már a vérbő pucát is sajátjának vallja a férfiak által nem éppen ezért szeretett szebbik nem.

A Google keresőben a "puca" kifejezésre előugró első találat:
Hús puca vagy vér puca?

Kedves szociológus barátunk, Nagy Károly levele az USÁból, New Brunswickból. Olvasta a Magyarul beszélő magyarok c. cikkemet, erre reagált azzal, hogy maga is bizarr, Kelet-Közép-Európában fertőzéssel terjedő jelenségnek tartja a politikai élet "galádságig agresszív harcászati" viselkedésés és "gyakran testvérháborút szító" magatartását, amellyel ráerőszakol az egész társadalomra, és ezzek "rettenetes károkat okoz napjainkban a totális diktatúrák antihumánus paraliziséből életre, szabadságra tápászkodó országokban, emberi közösségekben." Mint írja, ő az az alternatív társadalmi intézmények - művészetek, oktatási-nevelési fórumok, programok, szabad sajtó, tudományok, jogi fórumok, civil szervezetek - közvéleményt formáló hatásának erősítésében látja "a bénító válságból való kibontakozás lehetőségét, reményét."

   A következőket válaszoltam:

Kedves Barátom, Druszám és Bátyám!

Véleményedet osztom: a politika embernyomorító hatását rémülten szemlélem magam is. Ugyancsak egyetértünk abban, hogy az alternatív társadalmi intézményeknek lenne, lehetne döntő szerepe a közvélemény formálásában és a szellemi kibontakozásban. Azonban – sajnos – Kárpátalján éppen ezek az intézmények hiányoznak. Szinte teljességgel. Egyfelől a politikai csoportok érdekérvényesítése olyan erős, hogy mindent maguk alá kaparnak, másfelől a függetlenségre törekvő formációk egyszerűen képtelenek fennmaradni és működni anélkül, hogy ne csatlakoznának valamelyik érdekcsoporthoz. Szabad sajtó ma Kárpátalján egyszerűen nem létezik (jellemző, hogy még egy alternatív és valóban independent magánblogról is mindenki azt hiszi, hogy valaki pénzeli; fújol is rá rendesen), hajszálpontosan tudni, hogy melyik orgánum kié (lásd a Kárpáti Igaz Szó-szindrómát; erről itt írtam: link), és a civil szervezetek-intézmények közül is mindegyik vagy az egyik, vagy a másik csoport érdekszférájába tartozik. A beregszászi főiskola például a KMKSZ legfőbb intézményi bázisa, anyagi forrása, erkölcsi hivatkozási alapja és ideológiai szemináriuma (hogy még oktatás is folyik benne, az teljesen mellékes). Nyilvánvaló a Pedagógusszövetség, a cserkészek, a képzőművész-csoport, sőt, még a beregszászi színház hovatartozása is. Ugyanilyen nyilvánvaló, hogy az UMDSZ-oldalhoz tartozik a MÉKK (értelmiségi közösség), a magyar újságírók szövetsége, a magyar könyvtárosok egyesülete, az egészségügyi dolgozók szövetsége stb. Ezek láthatóan szakmai szervezetek, és mégis vagy egyik, vagy másik féllel állnak politikai szövetségben. Jellemző, hogy egyes szakmai szervezetek éppen ezért duplikálódnak: a KMKSZ-hez tartozó Pedagógusszövetséget ellensúlyozza az UMDSZ iskolaigazgatói fóruma és a magyar iskolába járó szülők formációja; van mindkét szervezetnek saját ifjúsági szervezete, saját kiadói érdekeltsége (lapokról nem is szólva), a gazdasági-vállalkozói és a közigazgatási szférában is saját érdekképviseletre törekszenek.

    Tehát kis magyar életünknek ma gyakorlatilag nincsen olyan területe, amelyben függetlenségről beszélhetnénk. Aki bármit tenni akar ma Kárpátalján, csak úgy léphet előre, ha becsatlakozik valamelyik csoportba, amelynek aztán teljes anyagi összeszövődés és egymás érdekeinek oly szoros képviselése lesz az eredménye, amelyben az eredeti cél másodlagossá, érdektelenné válik.

   Jellemző például, milyen ádáz harcot folytatott egymással a két szervezet, hogy az oktatási-nevelési támogatások eljuttatásának a szervezeti hátterét, illetve a magyarigazolvány-központokat a saját hatáskörébe vona. Sejtheted, hogy egyik sem a lakosság mind önzetlenebb szolgálata érdekében harcolt ezek megszerzéséért, hanem saját anyagi-infrastrukturális hátterük erősítése és befolyásolási lehetőségeik kiszélesítése érdekében.

    Kárpátalján ma gyakorlatilag nincsenek független magyar értelmiségiek. Ilyen vagy olyan módon, munkahelye, szervezete, családja, gyermekének taníttatása stb. révén mindenki betagolódik, és mert betagolódva bizonyos előnyöket élvez, hálája jeléül gyakran harcos pártkatonává válik. Ez újságíróktól kezdve tanárokon és a most már nem jelentéktelen „saját” hivatalnoki gárdán át a „családtagokig” mindenkire kiterjed.

    A klánosodásban egyébként a KMKSZ vezet, a birodalmukhoz tartozó összes intézményben gyakorlatilag néhány család és a szűk baráti kör tölti be az összes kulcspozíciót (jó páran egyszerre többet is), abban is ők járnak elől, hogy kívülállókat ne engedjenek maguk közé és lehetőleg minden külső kezdeményezést elhárítsanak (hacsak közvetlen hasznuk nem származik belőle). Az UMDSZ-oldal egyelőre ebben nyitottabb, de sokat tanultak ellenfelüktől. Mint ahogy, látod, a másik fél magyarságának a megkérdőjelezését is szépen ellesték.

    Hát így állunk.

   Egy biztos: neked, mint szociológusnak, kincsesbánya lenne az itteni magyar társadalom, a benne lezajló folyamatok kimeríthetetlen kutatási területet jelenthetnének…

   Katival és a gyerekekkel, unokákkal együtt ölellek; az enyéim nevében is.

bdk

Mást is írtam ezen a napon: lásd a teljes naplót
_____________

levél címzése külföldre