Ötvenévesen az ember már nemigen tesz szert világnézetre. Addigra vagy van neki, vagy nincs. Illetve hát olyan van, amilyen, változtatni aligha lehet rajta. A világ dolgait valamilyen összefüggésrendszerben elhelyező gondolkodás ekkorra nemcsak hogy kialakul, hanem meg is merevedik. Az öregedés küszöbén állók már idegesítő módon „tudják a világot”, mindent azonnal a helyére tesznek, pillanatok alatt besorolnak bármit a saját rendszerük által kijelölt helyre. És a megmerevedés után következik a beszűkülés: egyre kisebbek a belső hurkok, mindent azonnal rövidre zár az egylépéses kauzalitás.
Én meg itt állok, ülök, lebegek bármilyen néven nevezhető világnézet nélkül. Nincs sem meggyőződésem, sem hitem. Sem megragadni, sem elengedni nem tudom a bizonyosságot. Alighogy rátámaszkodom a tudományosságra, tiszta fejjel alighogy átadom magam a racionalitásnak, máris kételkedni kezdek mindenféle ésszerűségben és objektivitásban. Még hogy materializmus és tudományos világrend, ugyan, nevetséges erőlködés az egész. A természet törvényei? Na ne tessék kacagtatni. A törvények emberi kreációk, elménk mankói, amellyel a megismerés felé teszünk komikusan szánalmas és nagyjából fölösleges lépteket. A tudomány nem egyéb, mint az ember alkotta leghatalmasabb fikció. Vagy talán nőnek képletek az erdőben? Úsznak egyenletek a tengerben? Lehet bányászni tantételeket? Kering akár egyetlen Kepler-törvény is a Nap körül?
Gyerekkoromban sokáig Csillagász akartam lenni. Még olvasni sem tudtam, amikor már fújtam a bolygók nevét, kicsivel később már a holdakét is. Kiskamaszként szaklapokat bújtam, nemcsak az Élet és Tudomány, hanem a Föld és Ég (a magyar csillagászok szövetségének a lapja) és a Delta is járt nekem, levelezésben álltam az Uránia Csillagvizsgálóval, csomagban kaptam csillagtérképeket. Ha kicsit rágyúrok, tizenévesen akár csodagyerek is lehettem volna, de ettől megóvott jó sorsom. Meg a lustaságom, nyilván. Mondhatom szebben: hiányzott belőlem a megszállottak elszántsága.
A tudományok mellett mégis kitartottam még vagy tíz évig. Fizikát hallgattam az ungvári egyetemen, elvégeztem hét szemesztert, csoportomban a második-harmadik legjobb voltam, tanáraim fele szeretett, másik fele ki nem állhatott; az ok mindkét esetben ugyanaz: túlságosan önállóan gondolkodtam, a hatalmas tananyag aprólékos elsajátítása és pontos felmondása vagy alkalmazása helyett inkább abból a kevésből gazdálkodtam, ami könnyen adódott. Leleményesség mindig is több volt bennem, mint alapos tudás. Az összes információ birtokában nem nagy szám okosnak lenni, igazi kunsztnak az számít, ha kevés ismeretből rakok össze hiteles eredményt.
Már éppen az elektronpályák energiaszintjei közti átmenetek izgalmas elméletét tanulmányozva készülődtem a diplomázás előtti év szakdolgozatára, amikor egyik napról a másikra elegem lett az egészből. Rájöttem, hogy én ebben
Otthagytam az egyetemet, mint a sicc, a dékán meg járt az apám nyakára, hogy ő próbáljon hatni rám apai szigorával. De én ellenálltam, mint egy partizán.
Nagy hősiességemet rontja, hogy ekkorra megjelent első verseskötetem, és voltaképp nem történt más, minthogy a képletekből kiábrándulva beleszerettem a metaforákba.
Megingott addig sziklaszilárd világnézetem is, bizonyos fokig a szovjet diákok számára csak tagadó mondatokban traktálható egzisztencialistákkal való bűnös ismeretségemnek is köszönhetően.
Csaknem másik végpontjáig lendült ki az inga, de mielőtt a szubjektív irracionalizmusig jutottam volna, szépen megtorpantam, aztán visszakoztam. Illetve dehogy. Inkább az történt, hogy magam alá húztam a lábam és behúztam a nyakam, hagytam, hogy az anyagelvűség kiszaladjon a lábam alól, az idealizmus pedig elsüvítsen a fejem felett. Ugyan miért is kellene nekem elfogadnom bármely rendszer érvényességét?
Magyar szakos bölcsészhallgatóként egy évvel tovább bírtam, kilenc szemeszter végeztével hagytam ott elölről kezdett tanulmányaimat. Ezúttal nem a célzott tárgy iránti szerelmem múlott el, nyelvhez és irodalomhoz hűséges maradtam, hanem az időmre lettem féltékeny – már nem voltam hajlandó másra fordítani, mint írásra, lapszerkesztésre, kiadóalapításra.
Akkorra ugyanis nagyon meglódult a világ, a peresztrojka repítette a Szovjetuniót a széthullás felé, rendszerváltás elébe nézett Magyarország, s nekem kisebb dolgom is nagyobb volt annál, semhogy a rendszer végnapjaiban az ungvári állami egyetemen tudományos ateizmusból vizsgát tegyek. Pedig Éva, akkor már Csöngével várandósan, két vastag kockás füzetbe még az összes kötelező forrásművet is kijegyzetelte nekem.
Sűrű és gyors esztendők következtek, az én világnézetem meg lógva maradt. Meggyőződéssel sem hinni, sem tagadni nemigen vagyok képes azóta sem, az időben és térben örök anyag sem nem hihetőbb, sem nem hihetetlenebb számomra, mint a világot teremtő ősprincípium, az ősrobbanás-elmélet és a teremtésmítoszok közt alig látok különbséget, ami meg mindenek előtt volt, arra még mindig az ógörög Khaosz tűnik a legtisztább válasznak.
Uram, add, hogy ma se szoruljak istenhitre, fogalmaztam meg egysorosomban kis privát paradoxonomat, s ha úgy hozná a sors, hogy vénségemre mégis hinnem kellene valaminő felsőbbségben, és sem a keleti bölcsek nirvánája, sem a heideggeri Semmi, mint méltatlant, nem engedne magához, akkor külön bejáratú egyszemélyes eklézsiát teremtenék magamnak, közvetlen telefonvonallal a végleg megtagadott Teremtőhöz. Igen, leginkább abban az istenben tudnék hinni, amelyik nem létezik, amely nem teremtette a világot, amely ősszellemként nem őrködik rendje felett, amely egyszerűen nincsen. Kizárólag ezt a megközelíthetetlen és felfoghatatlan istenhiányt tudnám elfogadni magamnál feljebb valónak, mint olyan valamit, amely kívül áll időn és téren, nem része az univerzumnak, és az attól való különbözősége az egyetlen, ami alapján megismerszik. Igen, ha szükségem lenne valaha világnézetre, csakis ezt a fennkölt és nagyszerű, magasztos és végtelen nemlétezést fogadnám magaménak.
Addig meg alattam hadd hemzsegjen a föld tobzódó valósága, fölöttem hadd sziporkázzanak a transzcendens egek, én meg hadd lebegjek itt a manzárdomon, világnézet nélkül, megemelt lábbal és behúzott nyakkal.
___________
eredeti: litera, 06.12.15.
kampány marketing okos telefonra
