Az elmúló esztendő számomra a blogtapasztalatok éve is volt. A sok-sok levont tanulság mellett felvetődtek olyan problémák is, amelyekre nem sikerült nemhogy megnyugtató megoldást, még tétova választ sem találnom. Ezek egyik legfontosabbika a következő dilemma:

Közösségben blogoljak-e avagy magánosan?

Én kipróbáltam ennek is, annak is minden szélsőséges és közbülső változatát. Blogíró társaim, nyilván jól ismeritek ti is a kétféle módozatot, és tapasztalhattátok, hogy az utóbbi időben egy-egy közösség életében jelentős szerepet betöltő blogerek közül többen is odahagyták saját kisebb-nagyobb blogtársadalmukat, átmentek egy másik kollektívába, vagy saját szigetet kerestek-csináltak maguknak. Ennek, tapasztalatom szerint, legtöbbször a szolgáltatóval való elégedetlenség az oka, a túltengő reklám, az egyes bloggerekkel való kivételezés, a vezetők ilyen-olyan magatartása, a technikai lehetőségek kedvezőtlen alakulása, netán a kellemetlenkedő kommentelők vagy a rendszeresen piszkálódó bloggertársak nyomulása. Az ilyen döntés mindig súlyos, nyomós okok kellenek ahhoz, hogy valaki jól bejáratot helyét odahagyja, olvasóinak jelentős részét elveszítse.

A közösségi portálokon a „címlapra kerülés” ezrével hozhat olvasókat, százával hozzászólókat már csupán azzal is, hogy a nagyon sokak által figyelt frissítési listán megjelenik írásunk címe. A különböző módszerekkel kiemelt, a címlapokon hangsúlyos helyen szerepeltetett „kiajánlás” megsokszorozza a látogatottságot. Ezzel szemben a magánosan blogolót csak törzsközönsége látogatja, ezek egyéni olvasók, akik nem vesznek részt a kollektív pezsgésben. Hiszem, hogy az igazán jó írások idővel így is eljutnak célközönségükhöz, és jól tudom, hogy vannak a sziget-blognak határozott előnyei, például ritkábbak a durva beszólások és a semmitmondó kommentek. A közösségben ugyanis sokan csak azért szólnak hozzá, hogy jelezzék jelenlétüket, hogy biztosítsák a bloggert vagy egyetértésükről és rajongásukról, vagy egyet nem értésükről és megvetésükről. A komment gyakorta egyetlen piktogram, indulatszó vagy tőmondat, nem jelent többet, mint hogy valaki láttamozza a posztot. Ez ugyan jóleshet a szerzőnek, az ilyen interaktivitás mégis üres, alig van értelme. Előfordul az is – és ez már súlyosabb eset -, hogy maga a blogger is csak pusztán azért nyom fel új posztot, hogy mutassa magát a frissítési listákban, hogy jelezze olvasóinak: ő itt van, ír nekik, nehogy elhagyják. Olyanra is emlékszem, hogy valaki minden reggel egyszerűen beköszönt („Szép hétfőt mindenkinek”), egyetlen árva gondolatot sem adott közre, mégis százas nagyságrendben olvasták és 20-30-an viszonozták gesztusát. Nos, közösségben akár ilyesminek is helye lehet, de kétlem, hogy vérbeli blogger ilyesmire vágyik. Ha elkülönülten ír, nem is tesz ilyen gesztusokat, mert tudja, nem számíthat alkalmi „betérő”, „beköszönő” látogatókra, saját szigetén csak azok olvassák, akiknek megéri őt időről időre külön megkeresni. Ezért – szerintem – a közösségi blogszerzőség előnye, hogy aktivitásra inspirál, hátránya, hogy hajlamossá tesz a kiüresedésre, előnye, hogy rengeteg alkalmi és sok-sok idővel odaszokó olvasót hozhat, hátránya, hogy az érdemi író-olvasó kapcsolat gyakran felhígul a magamutogató fontoskodásban.

További hátránya a közösségi blognak a bulvárosodás. A mind nagyobb látogatottság biztosítása érdekében a szolgáltató hajlamos a szenzációkra hajtó blogereket favorizálni, hajlamos sztárokat futtatni (vagy akár sztárcsinálással foglalkozni) - és maga a blogger is könnyen elcsábul, keresi a menő témákat, adja az egyre blikfangosabb címeket. Mindez részemről azt jelenti, hogy nemigen akarnék ebbe a mókuskerékbe visszakerülni, semmi gusztusom újra „vezérblogger” lenni - pláne egy olyan címlapon, ahol a gagyi a menő.

Ám a nagyobb látogatottság elérésének a lehetősége mégis izgat. Végül is milyen potenciális energiából táplálkozva növeli többszörösére egy-egy szerző látogatottságát a közösségi bloggerkedés?

• Az egy helyre összegyűjtött sok-sok blogger egyénenként behozza privát közönségét, ennek egy része a rendszer közös olvasótáborává válik. (Példa: ha minden bloggernek csupán napi 10-10 olvasója van, és ebből mindössze egyetlenegy megy át más blogokat is elolvasni, ám a rendszerben ezer blog található, az potenciálisan máris ezer „közös” olvasót jelent).
  

• Hatalmas potenciált képez a sokrétű tartalom. A közös címlapot jó esetben önálló médiumként értelmezi az internetező közönség, és ha innen indulva rendszeresen jó írásokat talál a legkülönbözőbb témákban, akkor odaszokik, nem X-et vagy Y-t jön olvasni, aki tudhatóan leginkább q vagy z témában ír, hanem az adott portált, ugyanúgy, ahogy egy online hírlapot, ahol a szerzők és témák teljes ábécéjét fellelheti. Ez, a címlap jellegétől és a rátermett szerzők számától és érdeklődési körétől függően, jelentős olvasóbázis kialakulását eredményezi, s az aktív szerzőkre új és új olvasók találnak rá. Megfelelően nagy közösségben mindig akad, aki jókat ír az éppen húzós témákban, egy jó címlapon mindig van szenzáció, ezen felül pedig folyamatosan megtalálható minden téma, politikától a sportig, színháztól a programozásig, főzéstől, fotózástól, utazástól az intimitásokig. Így az olvasótábor bizonyos része nemcsak egy adott témában válik közössé, hanem azon a réven is, hogy aki egyik téma miatt jött ide, de a másik iránt is érdeklődik, talál magának való olvasmányt.
  

• A bloggerek általában maguk is igen aktív olvasók, rendszeresen vizslatják és kommentelik a szomszádok posztjait. Nagy közösségben a bloggertársak olvasói csoportja is jelentős lehet.
  

• A közönség számára vonzó a rendszeren belüli átjárhatóság. Nemcsak a keresztlinkek (blogroll), hanem a kommentek is: ha érdekes hozzászólást olvasok, kíváncsi leszek a szerzőjére, s ha egy kattintással eljutok a blogjára, beleolvasok. Igen gyakori, hogy a posztokban egy másik szerző posztjára történik utalás, s ha ott a link, az olvasó követi, megnézi a hivatkozott írást akkor is, ha egyébként külön nem keresné.
  

(Vannak még más egyéb tényezők is, de talán ezek a legfontosabbak). Ami az egésznek a veleje: jó blogközösségben az egyes blogerek ereje összegződik.

Ezektől az előnyöktől a magános szerző elesik, az fentebb felsorolt első két lehetőséggel egyáltalán nem élhet, és a következő kettővel is csak nagyon korlátozott mértékben.

Nos, vajon nem lehetne-e olyan rendszerben működni, amely egyesítené a két változat előnyeit, még ám úgy, hogy a hátrányait kizárja? Megoldható-e, hogy a szerzők megmaradjanak egyéni bloggereknek - ennek összes könnyebbségével együtt, ugyanakkor a rendszer egészére mégis jellemzőek legyenek közösségi előnyök?

Ez lenne-lehetne, mondjuk, egy okosan felépített társasblog?