I. A Hatodik Síp 97/1. számából (repríz)
Van-e kozmikus üzenete a TsUFOlógiának,
avagy mióta tud magyarul a svéd király?
(A Hungarian Express 1997. július 21-i mellékletének cikke nyomán. Fordította és közreadja Balla D. Károly.)
Időzített bomba a könyves szakmában. Szabályosan berobbant a kiadói-szerkesztői-írói körökbe a hír: a Liber-All Kiadó megjelentette a legendás hírű Tsúszó Sándor legújabb művét, az Utazások innen és túl című útinaplót. Az időzítés kítűnő volt: a szakma éppen arra készült, hogy a Mester első halálhírének 50. évfordulóját méltassa. Már íródtak az ünnepi beszédek, emléktábla avatására készültek Érsekújváron, Szabadkán és Beregszászban (utóbbi helyen azt az épületet kívánták megjelölni, amelyben egy rövid délutánt töltött Tsúszó állítólagos feleségének másodfokú unokatestvére), tudományos konferencia rendezését tűzte napirendre az RMDSZ, a CSEMADOK és a KMKSZ, a magyar rádió külön műsor keretében kívánta bemutatni Tsúszó összes egybetűs versét Vallai Péter előadásában, az Intermix Kiadó házatájáról pedig felröppent a hír, hogy díszkötésben kiadják a Mester összegyűjtött szóközeit. Ekkor jelentette be az Amerika Hangja magyar adásában Szkopár Béla a szenzációt: a NASA mesés összegért megvásárolta, szinte a nyomdagépről, Tsúszó Utazások innen és túl c. könyvének egy példányát.
A legenda nyomában. Ezzel kezdetüket is vették a találgatások: miféle könyvről van szó, honnan veszi magát ez a Liber-All Kiadó, s ugyan minő érdeke fűződhet az Amerikai Űrkutatási Hivatalnak (NASA) ahhoz, hogy egy űrszonda fellövésének költségeivel összemérhető összeget fizessen valamely könyv egyetlen példányáért?
Igen kitartó kutatómunkával – és nem utolsó sorban szponzoraink támogatásának köszönhetően – munkatársunknak sikerült a következőket kinyomoznia:
-
A MŰ. Tsúszó kései remekéről a szakma bennfentesei hosszabb ideje tudnak. Mivel azonban a Mester közel fél évszázada nem publikált újabb írásaiból, alig volt várható, hogy könyvnyi kéziratát egy alig ismert kiadó rendelkezésére bocsátja. Furcsállható az a tény is, hogy a tudottan filozofikus és költői alkatú Tsúszó miért éppen egy ilyen szerény és rá nem is igen jellemző könyvvel kívánt visszatérni az irodalmi közéletbe, ahelyett, hogy, mondjuk, hozzájárult volna gigantikus munkájának, a Regény- és versírók szakszótárának a közléséhez, netán egyedülálló műfordítói bravúrjával, Cecil M. Joepardy Nagy Traktátumának bengáli nyelvből készült átültetésével lepte volna meg közönségét. Az Utazások azonban, úgy tűnik, valamiért kedvesebb a szerzőnek, és talán ennek meg is van a jó oka…
-
A KIADÓ. A titokzatos Liber-All Kiadó cégbejegyzése egyetlen európai, amerikai, afrikai vagy ázsiai ország cégbírósági nyilvántartásában sem szerepel. Ami vagy azt jelenti, hogy a cég esetleg Ausztráliában (netán Óceánia valamelyik államában) működik (ennek – idő hiányában – nem sikerült utánajárnunk), vagy azt, hogy kalózkidóról van szó. (Ez utóbbi feltevés mellett szól az, hogy a könyv impresszuma meglehetősen hiányos.) Netán… – de ezt hagyjuk későbbre.
-
A KÖNYV. Tudósítónk telefonbeszélgetést folytatott a NASA sajtófőnökével, aki megerősítette azt a más helyről is felröppent hírt, hogy az Utazások minössze hat (!) példányban jelent meg. Ebből kettőt megtartott a kiadó magának; egyet a szerző a svéd uralkodónak dedikált, aki, a hírek szerint, a koronaékszereknek kijáró védelmi és biztonsági óvintézkedésekkel egyenértékű módon őrizteti a kiadványt; egyet a British Museum címére postáztak, azzal a meghagyással, hogy a zárolt anyagok közt tárolandó és ez a zárlat csupán nyolcvan év múlva oldható fel; az ötödik példányt szűk szertartás keretében elégették, és a könyv hamvait a japán partoknál repülőgépről a tengerbe szórták; s a hatodikat, mint már említettük, a NASA vásárolta meg. Ám hogy milyen célból, arra sajtófőnökük nem adott magyarázatot.
Mi rejlik a kulisszák mögött? Nem mindennapi könyvészeti ritkasággal állunk szemben – ezt a tévedés legkisebb kozkázata nélkül kijelenthetjük. Az apróbb információkból és a különös körülmények ismeretéből valószínűleg több következtetést is le lehetne vonni. Alább a saját hipotézisünket adjuk elő, megjelölve azokat a tényeket, amelyek igazolni látszanak feltevés egyes pontjainak és egészének magas valószínűségét.
l. Az Utazások egy vagy több fejezete minden bizonnyal nem valamely köznapi módon történt helyváltoztatás élményeit rögzíti, hanem:
a) időutazásról számol be (valószínűsége 15 %);
b) egy UFÓn történt látogatásról, azzal tett utazásról szól (65 %);
c) Tsúszó olyan kozmikus szeánszon vett részt, amelynek során szelleme távoli civilizációk értelmes lényeivel érintkezett, s ezt rögzíti a könyv (20 %).
E feltevéseket a következő tények igazolják: a NASA érdeklődése; az ufológiával hobbyból foglalkozó svéd uralkodó biztonsági intézkedései.
2. Tsúszó nagy valószínűséggel kapcsolatban áll (vagy állt) földön kívüli civilizációkkal (99 %). Erre közvetett bizonyítékunk a már említetteken kívül az, hogy amikor a könyv egy példányát „repülőgépről” a tengerbe szórták, azon az éjszakán több japán faluban UFÓt láttak, amiről a rendőrősökre érkező bejelentések dokumentációja is tanúskodik.
3. A Liber-All Kiadó alighanem földön kívüli érdekeltségű (17,5 %). Erre abból következtetünk, hogy a teljes elzártságban élő Tsúszó fel tudta velük venni a kapcsolatot, mi több, kéziratuk kiadását is rájuk bízta.
(Jegyezzük még meg, hogy egyes bulvárlapok a fenti tényekkel szemben arról cikkeznek: a vállalkozás mögött a csecsen és az ukrán maffia közös irodalmi szakosztálya áll, és a könyv megjelentetését felvállaló kiadó anyagi támogatásért fordult a magyar kultuszminisztériumhoz. E feltevések azonban minden alapot nélkülöznek.)
Új tudományág születik. Legújabb értesüléseink szerint (amelyeket egy magát megnevezni nem kívánó Tsúszó-kutatató bizalmasan közölt tudósítónkkal) egy Madagaszkárhoz közeli szigeten, nemzetközi irodalmár és ufológus szaktekintélyek megalapították a TsUFOlógiai Tudományok Akadémiáját, amely azonnal gyors cselekvési programot is kidolgozott. Elsőül azt kívánják megállapítani, milyen kozmikus üzenete lehet a máris legendássá vált könyvnek, valamint azt, hogy tud-e magyarul a svéd király.
[Bodó Lea]
II. A Pánsíp 97/1. számából (repríz)
1) Balla D. Károly
Egy utazó derűs rezignáltsága
Tsúszó Sándor öregkori remekének, az Utazások innen és túl c. „úti esszének” immár második – alaposan kibővített – kiadását vehettük kezünkbe nemrégiben a Liber-All Kiadó jóvoltából.
A Svédországban teljes elzártságban élő és lassan kilencven esztendős Mester új kötetének megjelenése akár szenzációt is kelthetett volna mind a szakma, mind az olvasók körében, ám igen csekély példányszáma miatt gyakorlatilag visszhangtalan maradt. (Bár a tirázst újabban üzleti titoknak tekintik a könyves műhelyek és ezért nem tüntetik fel könyveik impresszumában, egyes értesülések szerint az Utazások első kiadása mindössze hat példányban látott napvilágot: ebből kettőt megtartott a kiadó, egyet a svéd uralkodónak dedikált a szerző, egyet a British Museum címére postáztak, az ötödik darabot a Marianna árok fölött elégették és hamvait a tengerbe szórták, a hatodikat pedig igen borsos áron megvásárolta, nem tudni, milyen célból, a NASA). Mindössze két ismertetés jelent meg a könyvkülönlegességről, ezek közül az első inkább a kiadás körülményeire vonatkozó „legendát” tárta fel (innen merítettük magunk is a példányok sorsára utaló ismereteinket) a második akár szakmai értékelésnek is tekinthető volna, ám a szerző, Rollay Deák Béla (talán tájékozatlansága okán) alaposan félreérti a könyv lényegét.
Azt ugyan helyesen állapítja meg, hogy Tsúszó e művében mintha egyesítené Németh László Sanremoi Naplójának és Szerb Antal Utas és holdvilágának erényeit, értve ezen az azonos súllyal érvényesülő útleírói tárgyszerűséget, esszéisztikus elmélyültséget és regényes olvasmányosságot, azonban Rollay már cikke címében elárulja, hogy a művet önéletrajzi munkának tartja, s úgy véli, hogy az Utazó azonos Tsúszóval („Egy emigráns...”); ezzel szemben a figyelmes olvasó (még ha nem is ismerője a tsúszói életmű jellegzetességeinek) már a második fejezet környékén ráérezhet arra, hogy az Utazások hőse nem lehet még csak alteregója sem Tsúszó Sándornak: alapvetően más típusú személyiség. Erre nem csupán kissé ironikusra hangszerelt műbéli neve (Dékár) enged következtetni, hisz a felvilágosodás-kori nagy bölcselő, Descartes ilyen fonetikus átírása még nem feltétlenül negatívan minősítő értékű, ám a nagyvilág dolgaira meglehetősen naivan (bár igen érzékenyen) rácsodálkozó Dékár olvasottsága enyhén szólva is „kívánnivalót hagy maga után”, s ez semmiképpen nem egyeztethető össze Tsúszó közismerten széles körű roppant műveltségével. Alakját talán épp azért formálja ilyenné a Mester, hogy önnön „poeta doctus”-mindentudásától megszabaduljon, és a jelenségeket azon pőreségükben tudja szemlélni, nem pedig a „kulturális hátország” állandó hatásától és viszonyító kényszerétől meghatározottan.A dolgokhoz való ilyetén hozzáállásáról Dékár maga vall a 3. fejezetben: „A műveltségem tele fehér foltokkal, viszont nem vagyok sznob és megbízhatóan jó az ízlésem”.
Erősen téved Rollay Deák abban is, hogy – szerinte – „az idősödő Tsúszó ifjúkori utazásainak élményeit dolgozza fel eme kései művében”. Erről ugyanis szó sincs! Tsúszó Dékárja jellemzően most, mondhatni: naprakészen utazik. Igaz, hogy amit lát, tapasztal, annak többsége akár a 20-as, 30-as évek benyomása is lehetne, ám az az utánozhatatlan „derűs rezignáció”, amellyel Tsúszó mozgatja a világban hősét – az félreérthetetlenül századvégi élményeket feltételez. (E vonatkozásban teljesen mindegy, hogy Tsúszó valójában mikor járt, s járt-e egyáltalán Amsterdamban vagy üldögélt-e a bécsi Kunsthistorisches Museumban Brueghel Gyermekjátékok c. képe előtt – a fontos az, hogy az Utazót szimbolikus szinten is megjelenítő Dékár mindenféle historikus rálátás nélkül, éles közvetlenségben és jelenidejűségben szemléli a szemlélendőket.)
A naprakészségre egyébként van néhány döntő bizonyítékunk.
Először is: az új kiadású kötet terjedelme közel másfélszerese az előzőének, s ennek oka nem valamely lappangó kéziratrészletek felbukkanása, hanem egyszerűen az, hogy az elmúlt évben Mesterünk újabb utazásokat tétetett meg (valóságosan vagy képletesen) Dékárjával, s ezekről beszámolni oly fontosnak tartotta, hogy az esztendővel korábbi verziót alaposan kibővítette. (Mi sem lenne idegenebb Tsúszó párátlan stílusérzékétől, minthogy a több évtizede tett utak és a frissek benyomásait elegyítse!) Másodszor: felbukkannak az Utazásokban (ha ritkán is) olyan helyszínek, tárgyak, személyek, amelyek és akik nem hogy a 20-as vagy 30-as években nem léteztek, hanem még néhány esztendeje sem szerepelhettek volna semmilyen útleírásban (például a hollandiai Shockland „sziget” húsz évvel ezelőtt még valóban sziget volt). És ennél is tovább menően: Tsúszó nem egyszer bizonyos „előrelátásokat” enged tenni hősének. Itt nem a Mester látnoki készségére kell gondolnunk, hanem csupán arra, hogy számára az idő kategóriája nem osztható egyértelműen a már megélt-megismert múltra, az épp most történő jelenre és a még titkos-tilalmas jövőre: ezek nála összemosódottan, egymásba tűnően jelentkeznek, annak megfelelően, melyikük felel meg leginkább arra, hogy Dékár szavaihoz hátteret biztosítsanak.
Elrugaszkodva most már Rollay Deák félreértéseitől és az ezek cáfolása kapcsán a Tsúszó-műről kifejtett (egyébként lényegi vonatkozású) véleményünktől, tegyünk kísérletet arra, hogy ennek az unikális értékű könyvnek a specifikumait megragadjuk. Induljunk ki a már említettekből és folytassuk a még fel nem tárt vonásokkal:
1. A szerző saját mindentudó tájékozottságát és roppant műveltségét „véka alá rejtve” képzelt hőse, a Descartes-ból „egyszerűsített” Dékár nevű utazóval láttatja a világot, ezen a réven szabadulva meg bizonyos intellektuális előítéletektől (itt akár József Attila sorát is idézhetnénk: „Úgy hull le rólam a kultúra, mint másról a ruha a boldog szerelemben”).
2. Tsúszó egy abszolút naprakész, modern szemléletű, jellemzően századvégi rezignációjú művet hozott létre, amelyben szerencsésen ötvöződik az útleírások élményszerű tárgyilagossága, az esszészerű bölcseleti elmélyültség és a regényes belletrisztika.
3. A műben szimbolikus értelművé válik az Utas, pontosabban az Utazó alakja: benne testesül meg azoknak a véleményeknek és életszemléleti sajátosságoknak az összessége, amelyek a szerző számára értéket képviselnek, s amelyek együttesen egyfajta eszményt, ha tetszik: értelmiségi modellt alkotnak.
4. Metaforikus értelmet nyer maga az utazás gesztusa is: Tsúszó számára e fogalom többet, lényegibbet jelent, mint amit szótári jelentése hordoz. A helyváltoztatásnál, a környezetváltozásnál és az eközben tapasztalt élményeknél számára mindig fontosabb az, ami utazás közben „belül történik” az utazóval.
5. Tsúszó szintetikus gondolkodású alkotó és e réven hősét, Dékárt is alkalmassá teszi arra, hogy az utazásai során tapasztalt benyomásokat összegezze és olyan következtetéseket vonjon le a látszólag össze nem függő mozzanatokból, melyek szemléletmódjának gazdagodásához, emberi karakterének kiteljesedéséhez vezetnek.
6. A fentebb főleg a gondolatok világára értett megállapítások érvényesek az érzelmek szférájában is: utazásai során Dékár általában emocionálisan is lereagálja az őt ért impressziókat, s ezen reagálások összessége érzelemvilágának kifinomulásához vezet, azaz a gondolkodó tudat által felfogottakat az érző lélek is feldolgozza, asszimilálja az „utazói psziché”-be.
7. Ezekből (is) következően az Utazások innen és túl üzenetét abban a jól kirajzolódó felismerésben lehetne megragadni, mely szerint az utazás gesztusa önmagán túlmutatóan és előzményektől függetlenül szemlélettágító és jellemformáló hatású (feltételezve, ha az Utazó nem érzéketlen tuskó, mint a mű egyik fejezetében feltűnő Anecpé, aki hiába járta be a fél világot, mindenünnen üres szellemi tarisznyával tért haza, és például a japán oktatási módszerek megismerését célzó tanulmányútjának lényegét így foglalta össze otthoni tanítványainak: „Egyetem – mint egyetem; de ott diákok nem ragasztanak kollégiumban falakra képeket”).
8. A fentebb vázolt lényegi vonásokat a szerző igen változatos kifejezésbeli és nyelvi eszközök révén jeleníti meg. Ezek behatóbb vizsgálata külön tanulmány tárgyát képezhetné, e helyütt jegyezzünk meg csupán annyit, hogy Tsúszó „nagy fogalmazó”, és így hőse is alkalmassá válik arra, hogy
· az egyébként banálisnak tűnő megállapításokat is szellemes nyelvi fordulatokkal tegye élvezhetővé („Amikor már felmerül benned, hogy vajon szakíts‑-e egy nővel, akkor szakíts”);
· az egyéni, újszerű meglátásoknak adekvát nyelvi megformáltságát adja („A tolmács hat világnyelven beszélt. A baj csak az volt, hogy ezt egyszerre tette, és így egy szavát sem lehetett érteni”);
· a roppant bonyolult gondolatokat és érzelmeket is jól követhető mondatok közvetítésével jelenítse meg. („Kevés gusztustalanabb dolgot láttam életemben, mint a pisai ferde tornyot. Egy dolog döntse el, hogy talpon akar-e maradni, avagy fel kíván-e dőlni. Erkölcsi szempontból tarthatatlannak érzem ennek az intézményesített ferdeségnek az évszázados kultuszát.”)
Végül mindehhez tegyük még hozzá, hogy – remélhetőleg – az Utazások innen és túl új kiadása meghozza ennek a kitűnő könyvnek azt a megérdemelt szakmai és olvasói sikert, amely tavaly elmaradt. Lehet, hogy a kiadó számítása „bejön”: a feltűnően alacsony példányszámmal sikerült egy fokozott várakozást felkelteniük, amelyet most a legendákra mindig vevő olvasóközönség szívesen és nagy számban fog kielégíteni. Reméljük, hogy a Tsúszó-kötet könyvsláger lesz.
Kár, hogy ezt a Mesterhez méltatlan módon tudta csak elérni a kiadó.
Bodó Lea: Van-e kozmikus üzenete a Ts-UFÓ-lógiának avagy mióta tud magyarul a svéd király? In: Hungarian Express, 1995, március 21. Rollay Deák Béla: Egy emigráns bolyongásai. UngBereg, 1995. dec. 24.
Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl. Liber-All Kiadó, 1996. – 220 old.
2) Rollay Dák Béla
A többi stimmel
Tisztelt Szerkesztőség!
Köszönöm, hogy tudós képében tetszelgő kollégám cikkét elküldték számomra, s így – személyes megtámadottság indokával – módom nyílik arra, hogy annak megjelenésével egy időben és helyen saját véleményemet is elmondjam.
Balla D. cikkét elolvasva az a közismert vicc jut eszembe, mely szerint megkérdezik az Örmény Rádiót, igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. A válasz: „A hír lényegében igaz, némi módosítással. Nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A többi stimmel.” Nos, ez a rezignációs Balla-blabla is valahogy így fest; nem tudom, érdemes-e tételesen felmondani: miért. A tényszerűen cáfolható állítások mellett ugyanis az írás hemzseg a tartalom nélküli kritikusi panelszövegektől. Ki tudná például megmondani, mint jelent az, hogy „esszéisztikus elmélyültség”, „naprakészen utazik”, „élményszerű tárgyilagosság”, „regényes belletrisztika”, „emocionálisan lereagálja” (ez ráadásul még magyartalan is), illetve eszik-e vagy isszák a címben jelzett „derűs rezignáltság”-ot. (További cím-lehetőségek: Egy utazó rezignált derűje, Derűs utazó rezignáltsága, Egy rezignált derű utazása – stb., stb.;, ezek egyformán nem jelentenek semmit!)
Azt sem tudom eldönteni, komolyan vehető-e egy olyan kritika, amelyben még a megtámadott opponens neve is következetesen helytelenül szerepel (elhiszem, hogy BDK-nak kedvesebb a deáki gondolat a dákó-román elméletnél, de attól még a Dacia nevű kocsimárkát nem lehet Lanciává keresztelni; én történetesen a Dák (és nem Deák) családnevet örököltem jó atyámtól és a legnagyobb tisztelettel, de ugyanolyan határozottan kérem az engem megnevezőket ezen alak pontos használatára.). Nehezen tudnék magyarázatot találni Balla D. azon ügyeskedésére is, amellyel a maga gyártotta elvárásokhoz próbálja hozzágyalulni a Tsúszó-művet, észre sem véve, hogy eközben kapitális ellentmondásokba keveredik saját állításaival. A naprakészség bizonygatása közben például azt találja írni, hogy a múlt, jelen és jövő Tsúszónál „összemosódottan, egymásba tűnően jelentkezik” (ami egyébként igaz), s nem döbben rá: ezzel maga alatt vágja a fát, hisz épp ez az alkotói fogás engedi meg Tsúszónak, hogy ifjúkori élményeit valóban „naprakészen” tálalja. Nem igazán tudok belenyúlni abba a familiáris stílusba sem, amellyel Balla többször is egyszerűen Mesternek nevezi Tsúszót, mert ez az ő kontextusában nem a fokozott tiszteletnek a jele, hanem egyrészt valami bennfentességnek a képzetét kelti, másrészt meg mintha saját tanítvány-mivoltának a hangsúlya vicsorogna benne.
Nincs szándékomban a pontatlan idézeteket és elírásokat sem lajstromozni, ám arra felhívnám az olvasók figyelmét, hogy a Balla-citálta szövegeket ne vegye készpénznek, mert alighanem „emlékezetből” és nem „utánanézés” módszerével rovattak papírra.
Végül: a cikk szerzője olyan alapvető módon érti félre az Utazások értelmét, hogy fölöslegesnek érzem tévedéseinek felsorolását, onnan kezdve, hogy Bodó Lea egyébként egyetlen valós adatot nem tartalmazó cikke nem a Hungarian Expressben, hanem annak önálló, negyedévenként megjelenő mellékletében jelent meg, azon át, hogy az utazó vagy az utazás szimbólummá emelése helyett a könyv épp az ellenkezőjéről, az utazás demitizálásáról, közvetlenségének a visszaállításáról szól, egészen addig, hogy Dékár igenis önéletrajzi figura, amely tényre maga Tsúszó világít rá egy Balla által nyilván nem olvasott naplójegyzetben (Ezredvég Füzetek, 1996/4), és műveltsége sem áll ellentétben a szerzőjével, hiszen épp Descartes volt az, aki, midőn már szinte minden lehetséges tudást beszerzett, kijelentette, csak egy dolgot tud biztosan, azt, hogy nem tud semmit.
Mindezzel együtt magam is az olvasó figyelmébe ajánlom a nem ilyen értelemben, nem így és nem ezért értékes könyvet. Mindnyájan jobban járunk, ha Tsószót olvasunk Balla D. helyett.
3) Tsúszó Sándor
Ez már egy ilyen évszak
Hoo-hoogy én milyen jót kacagtam rajtatok! Bengáli gurum szavai jutottak eszembe, aki egyszer ezzel csillapított le, miután végighallgatta heveskedő előadásomat valamiről: „Tanuld meg, hogy a dob azért szól a leghangosabban, mert csak levegő van benne.” Aztán elővette szitárját és oly végtelen méltósággal kezdett egy soha véget nem érőnek tűnő dalba, hogy elszégyelltem magam, amiért percekkel ezelőtt valamely botor földi hívságnak akkora jelentőséget tulajdonítottam, hogy nem átallottam hangomat felemelve, gesztikulálva, heveskedve hangot adni véleményemnek. Mire a szitármuzsika elhallgatott, már fogalmam sem volt, mi zökkentett ki az imént nyugalmamból, de abban bizonyos voltam, említése annyit sem ért, mint egy hitvány szúnyog egyetlen megfigyelt és átélt szárnyverése.
Kedves fiatal barátaim! Köszönöm, hogy megnevettetek, de ha egyszer valami komolyabb dologra is rá akarjátok szánni magatokat, talán hallgassatok előtte egy kis keleti zenét, hátha megvilágosodik bolond teóriákkal telezsúfolt elmétek — és ha elég jó médiumok voltatok, és nem rontotta még el teljesen szemeteket a sok ferde dioptria, akkor esetleg a dolgokat annak fogjátok látni, amik, és nem annak, amik nem. Amúgy pedig megértéssel és barátsággal gondolok rátok, csakúgy, mint az igen előzékeny Szerkesztőség kedves munkatársaira. Nekik azt üzenem, kedvüket ne szegje a kritikusok civakodása, hiszem már akadt, aki könyvemet maradéktalanul megértette: a tenger a japán partoknál. Kívánhat-e bármelyikünk ennél többet? (Legfennebb csak ő, a tenger!)
A bölcsek szelleme tekintsen tirátok!
PS. Vagy ne tekintsen, mit bánom én! Ahogy egyszer oktalan sógornőm naivan megjegyezte: „Soha ne kívánj felebarátodnak olyan jót, amilyen rosszat nem kívánnál tenmagadnak”. Ennek persze semmi értelme, de hát ez már egy ilyen évszak, különösen itt, közel a Sarkkörhöz, ahol rövidesen kezdődnek a fehér éjszakák.
4) A szerkesztőségtől
Örömmel adtunk helyt szerzőink írásainak, és külön örömünkre szolgált, hogy szavaival megtisztelt bennünket a róla szóló vitákban soha részt nem vállaló Tsúszó Sándor is.
Továbbra is várjuk a tárgyat érintő elemzéseket, véleményeket, származzanak akár ismert szerzőinktől, akár régebbi vagy újabb olvasóinktól. Úgy hisszük, Tsúszóról, műveiről beszélni felettébb aktuális és szükséges is.
Felhívjuk továbbá a tisztelt érdeklődők figyelmét, hogy készletünk elfogyott, és sajnos senkinek nem tudunk még konvertibilis valuta ellenében sem küldeni az új Tsúszó-kötetből. Áthidaló megoldásként ajánlhatjuk egy világatlasz beszerzését, amelyen valamennyi olyan város megtalálható, amelyekben a regény hőse megfordult.
[Később kiszivárgott hírek szerint a kutatók kétségbe vonták a levél eredetiségét.]
5) Hirdetés a lapban
[Későbbi adalékok a Liber-All kiadó működéséhez. Interjú a kiadó elnökasszonyával. Gyanúnk szerint a kiadó mögött maga az idős és a világtól elzárkózott Tsúszó Sándor áll.]
Véget ért a tanácskozás, hazautaztunk. Több hónap telt el, már-már azt hittem, Hodossy megfeledkezett ígéretéről, amikor is végre jókora paksamétát hozott a posta (az ekkor kapott anyagok nagy részét aztán az 1992-es Legyél helyettem én c. Tsúszó Sándor Emlékkönyvben láthattam viszont). Élvezettel olvastam a Hizsnyai Zoltán, Szombaty Bálint, Filep Tamás, Juhász R. József, Hodossy Gyula és mások által feltárt tényeket, no és persze az előkerült műveket is. Nem lehetett észre nem vennem az egyik összefoglaló Hizsnyai-esszében az életrajzi adatot: „1929. Megismerkedik Füst Milánnal. Szakít első írói korszakának múzsájával, Eleöd Emesével és Ungvárra költözik. 1930. Házasságot köt Blau Borbálával, de még az évben elhagyja feleségét és Pozsonyba költözik, ahol lapszerkesztői állást vállal.”
Mondhatnám azt is, hogy mindkét regényem a megalkotott Nincsről, a pontosan megszerkesztett Semmiről szól, és miközben a hiány létezését kívántam megteremteni, Tsúszó Sándor végig fogta a kezemet. Példát jelentett számomra kihúzásos szövegtechnikája csakúgy, mint egybetűs költeményei vagy a fragmentumról vallott nézetei. Általánosabban véve pedig nagyszerű alakjának egésze.
Minden bizonnyal megfelelne 
