Leteszem a frissen kapott könyvet, kajánul elmosolyodom: lám csak, számomra mégis volt hozadéka az elbaltázott 2004-es népszavazásnak! Történt, hogy néprajzos ismerősöm az eredménytelen referendum másnapján körlevélben kért elnézést összes határon túli ismerősétől amiatt, hogy a külhoniak kettős állampolgárságára a belhoni magyarok nem mondtak igent.

Én nem tudtam megállni, élesen reagáltam, kendőzetlenül megírtam, mit gondolok egyesek politikai ámokfutásáról meg a belpolitikai pártcsatározásokról, és kifejtettem azt is, hogy az én magyarságtudatom nem igényel semmiféle szimbolikus és adminisztratív megerősítést. Huncutságból a választ úgy küldtem el, hogy ne csak a feladó, hanem az eredeti címzettek mindegyike is megkapja. Titkon azt reméltem, tán akadnak köztük, akik a kérdést hozzám hasonlóan látják, véleményüknek esetleg hangot is adnak; illetve azok, akik a magyar állampolgárok nevében küldött bocsánatkérésen hajlamosak lennének elérzékenyülni és saját sorsukon elszomorodni, hátha elgondolkoznak szavaimon és belátják, nincs egyébről szó, minthogy a belpolitikai kártyapartiban egyéni ambíciókból és pártérdekből megint kijátszották a határon túli kártyát.

Felütöttem, olvasni kezdtem, és mit kell látnom az egyik legkorábbi bejegyzésében?

„Déry Tibor Napok hordaléká-t olvasom nagy élvezettel.”

És mivel kezdtem én 10 évvel ezelőtt a naplómat? "épp Déry Tibor A napok hordaléka c. feljegyzéseit olvasom" (lásd).

Lehet, hogy egy helyen tanultunk naplót írni?