Megjelent egy friss versfordításom. A szerző kárpátaljai ukrán költőnő, alábbi verse Doscsi i sztyini (Esők és falak) című 2005-ös kötetéből való.

Lidia Povh:

Álom

Soha nem jártál sem Budán, sem Pesten, sem Csepelen,
nem merültél a Duna tükrei közé,
fejedre koszorút nem fontál kamillavirágból,
és nem mostad csillogósra kis ablakát annak a háznak,
amelyhez a római torony
árnyékát keresztező ösvény vezet
a csendes utca végén.

Nem voltál ott soha!
Valóban?
Akkor honnan ez a pontos álom?
Honnan tudsz a csorba párkányú ablakról?
Honnan ismered a rózsákat a tányérokon,
az estében lélegző jázminillatot,
a Dunán evező Holdat?

Itt legszebb álmaid szálaiból szövik
az esti mesék szőttesét,
s míg alszol, füledbe fészkel
a reggeli zajok feszített puhasága.

Mégis, amikor felébredsz,
már nem emlékszel
a magad álmodta Magyarországra -
sem arcok, sem szavak -
csak valami tépett dallam,
csak a lassan múló hangulat.

Egy marék illatos erdei gyümölcs
a tudatalatti bódító dzsungeléből.

Balla D. Károly posztumusz fordítása