Vannak magán- és közéleti apróságok, amelyek nem követelnek maguknak külön posztot, arra ellenben mégis érdemesek, hogy rögzítsem őket. Meg vannak tervek, elképzelések, munkák, amelyekről időnként szintén be szoktam számolni - itt tehát most egy vegyes naplójegyzet következik.

Fagocitátum. Hosszas rábeszéléssel Évát rávettem egy közös irodalmi projektumban való résztvételre. Régóta mondogatom: hiba kihasználatlanul hagyni azt a potenciális energiát, amely abban rejlik, hogy íróként is társai vagyunk egymásnak, ismerjük nemcsak egymás stílusát, hanem jószerével a gondolatait is. És közös könyvünk ugyan volt már, de közös munkánk még nem. Mivel ő igen szuverén alkotói egyéniség, nem érezte szükségét ilyesminek, de most mégis ráállt. Egy meglehetősen nehéz, írói készségeinket próbára tevő együttműködési elképzelés megvalósításába kezdünk - és hogy a dolog izgalmasabb legyen - nyilvánosan tesszük. Itt a blogban hétfőn indul a fagocitátum-projekt! (Frissítés 25-én: és hogy még érdekesebb-izgalmasabb legyen, kettünk zárt játéka mellé egy nappal később megnyitom a látogatók számára is nyitott közös novellaírás színterét.)

Piréziáda. Bár külön egyáltalán nem törekedtem rá, de bejelentésemmel, hogy Piréz vagyok, nemcsak barátok, kollégák és ismeretlen olvasók figyelmét keltettem fel, hanem két független rendszerét is. Magam is meglepődtem, de a Google a piréz kifejezésre az én posztomat hozza ki elsőnek találati listáján: lásd. Ennek alapján kis túlzással azt is mondhatom, hogy én vagyok az első piréz. Sikeremet, bizony, bele is írtam az Új Szóban szombaton megjelenő kis publicsekembe, jelezve, hogy ezzel a gesztussal tartoztam piréz őseimnek.

De első lettem másegyebütt is. Az URLguru rendszerében közzétett ajánlóm - Piréz vagyok - hosszabb ideje nemcsak a legnépszerűbbek közé tartozik (kint van a főoldalon), nemcsak hozzászólások érkeztek hozzá, hanem e percben ez az első a politikai témájú alánlatok között. Lásd: URLguru - Politika. Most már ha akarnám, se tagadhatnám le piréz voltomat.