Holnap Budapestre érkezünk, ahol is 17.30-kor kezdődik előadásom, amelyre ismételten hívok minden érdeklődőt. Részletek itt: Meghívó. Egy hete nyitottam meg az est interakciós oldalát, itt lehetett nekem kérdéseket feltenni, sajnos a lehetőséggel csak az utolsó napokban éltetek. Tegnap Szokolay Zoltán kéréseinek tettem eleget, ma Lengyel Jánosnak válaszolok.

Lengyel János írja hozzászólásában: "Tisztelt BDK! Én biztosan ott leszek a holnapi rendezvényen, mint a Kárpátinfó Budapesti tudósítója ez tisztem is.

Nos, a kérdéseim.

1 Lát-e lehetőséget arra, hogy belátható időn belül megegyezésre jut az egymással marakodó két kárpátaljai magyar érdekképviselet? Ilyen körülmények között beszélhetünk-e egyáltalán érdekképviseletről?

2 Kifejtené véleményét a mai kárpátaljai magyar értelmiségrő:kilátások, erények, hibák?

Mivel blogjában személy szerint többször rólam is írt lesújtó kritikát, ezért most inkáb újságíróként kérdezem.

3 Ön szerint hol tart ma a kárpátaljai magyar irodalom? Milyen kilátásai vannak a jövőre nézve? Szeretném ha személyeket nem említene.

4 Mit lehetne tenni, hogy az anyaországi politika többé ne használja fel a határon túli magyarságot? Gondolok például az újra felvetett népszavazásra.
5 Milyen kép él ma Magyarországon a kárpátaljai magyarságról?

Válaszait előre is köszönöm. Szívesen venném, ha írásban (is) válaszolna.

1. Feltétlenül beszélhetünk érdekképviseletről: a két szemben álló csoport már régóta hatékonyan képviseli a saját érdekeit. Nyilvános, a közvélemény előtt zajló kiegyezésre nem sok esélyt látok, ennek legfőbb oka, hogy mindkét szervezet politikai identitásának lényegi elemévé vált a másik féllel való kíméletlen szembenállás. Különösen a KMKSZ mutat permanens elutasítást az UMDSZ-szel szemben, a velük való kiegyezés számukra a másik fél legitimálását jelentené, holott politikai és morális (?) tőkéjük alapját éppen az képezi, hogy  ők az egyedül legitimek, az igazak, a valódi magyarok.

Ugyanakkor, miközben a kirakatban változatlanul (vagy újra) a szembenállást látjuk, aközben a háttérben, főként a magyarországi támogatások felhasználását illetően, ilyen-olyan megegyezések mégis születtek, az új magyar nemzetstratégiának megfelelően lényegében megtörtént a terep újrarendezése, az érkező támogatások újrafelosztása. És bár - tudtommal - a magyar fél a támogatást eredetileg a két szembenálló fél megegyezéséhez és együttműködéséhez kötötte, utóbb megelégedett az együttműködés nélküli kiegyezéssel, lényegében azzal, hogy a két fél elfogadta az összegek érdekcsoportok szerinti százalékos felosztását.

Mindebből továbbra is az következik, hogy a kárpátaljai magyarság érdekeinek képviselete nem cél, csupán eszköz saját (anyagi, hatalmi) érdekeik érvényesítéséhez, és amíg erre a tényleges együttműködés nélkül is adódik módjuk, addig összefogásról, az erők egyesítéséről nem beszélhetünk.

A képlet világos: ha a kárpátaljai magyarság ügye lenne számukra elsődleges, már rég összefogtak volna, mivel azonban ez teljesen másodlagos, és mivel saját érdekeiket jobban tudják külön-külön képviselni, mint együtt, addig valódi megegyezésre fölösleges számítani. Ugyanakkor alakulhatnak úgy az erőviszonyok és a körülmények, hogy saját érdekeik fogják követelni az összefogást; ez esetben bámulatos gyorsasággal sarokba fogják dobni az elveket és megegyeznek egymással. És ahogy most sem, akkor sem fogja érdekelni őket, hogy a magyarságnak ez jó vagy rossz.

2. Értelmiségünk helyzete, magatartása, lehetőségei szorosan összefüggenek magának a népcsoportnak a helyzetével és kilátásaival. Erről egy elég hosszú tanulmányt írtam néhány éve: Önveszélyes viszonyok - a lényeg, azt hiszem, nem sokat változott.

Kilátások: ahogy mondani szokták, két út adódik, az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. Viccen kívül: nagyjából 5 lehetőség közül választhat az, aki értelmiségi pályán kíván mozogni. 1) Lecsatlakozik a kárpátaljai magyar érdekcsoportok valamelyikéhez, beáll a sorba. Teheti ezt jókedvében, meggyőződésből, de teheti kényszerből is, mert másként magyar értelmiségi mivoltát nem tudja hatékonyan gyakorolni. 2) Beépül a hatalmi struktúrába, a hivatali hierarchiába; eközben vagy megmarad a magyar területen vagy nem; 3) Lemond arról, hogy kifejezetten magyarként gyakorolja értelmiségi mivoltát, megpróbál szakmai téren egzisztenciát teremteni magának. Gondoljunk például a magyar orvosok, mérnökök vagy vállalkozók közül azokra, akik sehová sem sorolódtak be, kizárólag saját területükön működnek és érnek el eredményeket. 4) Eléri, hogy bár kifejezetten "magyar területen"  működik,  független maradjon vagy azzá váljon.  5)  Elhagyja Kárpátalját. (Mindezek persze átfedődhetnek, kombinálódhatnak, időben válthatják egymást az egyéni életutakban.)

Erények: a kárpátaljai magyar értelmiség legnagyobb erénye, hogy még létezik.

Hibák: Ha a politikai elit képviselőit is értelmiségieknek tekintjük, akkor az önérdekeltséget, a rövid távú  gondolkodást, a kisszerűséget nevezném meg elsőként, illetve azt, hogy nem állnak ellen azoknak a trendeknek, amelyek hosszú távon felmorzsolják a kárpátaljai magyarságot. Ha a politikai eliten kívüli értelmiségieket nézem, akkor a szűk látókör, az irigység, a kritika elviselésének és a hibák belátásának a hiánya jut eszembe először. A kárpátaljai magyar értelmiség jól érzi magát abban a rezervátumban, amelybe annak idején bezárták, de amelynek falait most már hosszú ideje önmaga építi, erősíti belülről. Eközben halálosan komolyan veszi magát, olyan értékeket tulajdonít magának, amelyekkel nem rendelkezik. Olyan látszatot kelt és tart fenn, amely jól működő, folyamatosan értékeket teremtő közeget sejtet, holott ebben a közegben a kevés tehetség is középszerré nivellálódik, a középszer pedig az első sorba emelkedhet. Ebben a közegben virágzik a dilettantizmus, teljesítményként ismerszik meg, ami kicsivel is több a semminél, értékként ismerik el, aminél helyben nincsen jobb.

3. Erről szintén nagyon sokat írtam, aztán úgy 4-5 éve kevésbé követem figyelemmel; 2-3 éve pedig egyáltalán nem (illetve csak nagyritkán). Szerintem mindent megírtam már, amit erről gondolok. Ezeket tudom ajánlani:

• Előítéletek és beilleszkedési zavarok
• A hontalanság metaforái
• Négy kísérlet a megújulásra
• Súlyos hiányok helyén
• Hagyomány-e a provincializmus
• Szereptudat és szereptévesztés
• "Ahhoz képest" irodalom
• Újraközlő irodalom
• Valóságpróza és látszatvalóság
• Sáskajárás után

4. A kérdést úgy kellene feltenni, hogy kinek mit kellene tennie, mert nyilván más-más a felelőssége és a dolga kinek-kinek ebben az ügyben. Patrubánynak pl. az, hogy abbahagyja az ámokfutást.

5. Ellentmondásos, sztereotípiákkal teli. Egyesek szerint itt élnek az igazi magyarok, mások szerint itt már nem élnek igazi magyarok. Egyesek szerint itt beszélnek a legszebben, mások szerint ellenkezőleg. Egyesek szerint virágzik a népművészet, a kultúra, mások szerint nemigen találni errefelé értéket. Sok a naiv rácsodálkozás, a szenzációkeresés (bulvármédia), de ennél semmivel sem jobb a hamis pátosz vagy a vállveregető elnézés. Egészében, azt hiszem, több az ismerethiány, mint az alapos tudás, több a hamis kép, mint a valós. És sejtésem szerint nem kevesebb az elutasítás, mint az elfogadás.

__________
Kedves János, ennyire futotta az időmből; még ezer dolgom van indulás előtt.
Ja és: légy szíves, tegezz vissza.

Ami ennél fontosabb: bár a te kérdéseidre reagáltam, ezek nem interjúválaszok, ide, a saját blogomba írtam. Természetesen lehet idézni belőle a forrás megjelölésével, de kérlek, interjúként semmiképpen ne használd fel.