Április 12. Jó időben érkeztünk Budapestre, a szállodánkat is azonnal megtaláltuk, s menten el is ájultunk a luxustól, ami fogadott bennünket a Hotel Héliában. Kis pihenő, zuhanyzás után már ebédre voltunk hivatalosak meghívónk és vendáglátónk, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem Egyesület vezetőivel.

Frenkl Róbert elnök úr már a hallban várt minket, perceken belül csatlakozott Kőszegi Ábel és Szöllősy Pál, ötösben ebédeztünk, majd kávéztunk, diskuráltunk.




Ebéd utáni beszélgetés; a fenti kép csücskében Éva is látszik.

Időben érkeztünk a Heltai Gáspár Unitárius Könyvesboltba, ahol már félház várt, és mire elkezdődött az est, meg is telt a terem. (Itt sajnos nem készült fotó.)

Az Ung Ungvárnál című előadásom, úgy érzem, közepesre sikerült. Persze mindenki gratulált, elmondva, hogy milyen okosan beszéltem és milyen jókat olvastam fel, de én éreztem, nem ez a legjobb formám. Túl sokat akartam belesűríteni a másfél órába, amelyből így is csaknem kettő lett, ennyit beszéltem végig szinte szusszanás nélkül. Csak akkor nem nyomtam a szöveget, amikor az interneten két héttel korábban megismert újdonsült barátom, Birinyi József következett, hogy rövid, igen virtuóz doromb-, tilinkó és citera-játékkal képezzen intermezzót előadásom nagyobb témái között.

A közönség, amelyben sok-sok rég nem látott ismerősömet is felfedeztem, értőnek és hálásnak mutatkozott, bennem mégis ott marad a hiányérzet: elfelejtettem elmondani, hogy a rendszerváltás előtti időben évtizedeken át egyedül a vízállásjelentésben hallottuk városunk nevét magyarul, meg az a poénom is lemaradt a végéről, miszerint az Ung Ungvárnál nemcsak apad, hanem zavaros és kissé büdös is.

Az est bezárása után még hosszan beszélgettünk, két barátunkat pedig a szállásunkra is elhívtuk kis levezető iddogálásra. Keisz Geli jóvoltából bor is, Unicum is került az otthoni pogácsához, épp csak az idő volt kevés az utolsó vonat indulásáig.


Én Nolát bájolom, Geli nem kis mulatságára.