[« előzmény] Tegnap megjelent nálunk a balesetet okozó ittas sofőr sógora. Ő az, aki a helyszínen is egyezkedni próbált velünk. Én arra igyekeztem rábeszélni, hogy a történtek után vegye meg az autónkat az ütközés előtti piaci árán, és attól kezdve minket a többi nem érdekel. De erre nem volt hajlandó.

Arra viszont igen, hogy a teljes javítást nemcsak finanszírozza, hanem intézi is (Éva vagy Kolos erre szánható idejét tekintve ez nem is rossz ajánlat). Vele volt szerelő-barátja, aki egyfelől állította, hogy a sérülés nem olyan nagyon súlyos, másfelől garantálta, hogy 2 hét múlva olyan lesz a kocsink, "mint újkorában". Ha mi majd másként ítéljük meg a dolgot és nem akarjuk átvenni, akkor kiviszik a piacra és eladják, szerintük legalább annyiért, mint amennyit az ütközés előtt ért - így mi pénzünknél maradunk.

Éva és Kolos szerint ez elfogadható ajánlat, így én sem ragaszkodtam ahhoz, hogy most azonnal ő vegye meg tőlünk teljes áron a kocsinkat. Megegyeztünk az autó javíttatásában.

A szerelő nyomban intézkedett is, a kocsit Salamonból (ahová Kolos ott élő barátjához éjszaka bevontattuk) trélerrel behozták az ungvári szervízbe.

Még a "tárgyalás" elején megtudtuk azt is, hogy a másik kocsiban bizony ketten is komolyabban sérültek, egy bordatörés és egy agyrázkódás, így a rendőröknek már csak hivatalból is meg kellett volna tenniük a feljelentést. Számunkra szinte érthetetlen, hogy közvetlenül a baleset után, jóval a rendőrök előtt megérkező mentősöket az érintettek szinte elkergették, még a kocsiba benyitni sem engedték. Inkább hazavitették magukat és aztán onnan jutottak valahogy a kórházba. Számunkra képtelenségnek tűnik, hogy valaki a hivatalos eljárástól való félelmében inkább tovább veszélyezteti a családtagok épségét, egészségét. A kórházban nyilván azt mondták, hogy otthon elestek a lépcsőn, így aztán a családfő ellen nem indul eljárás sem ittas vezetésért, sem az elsőbbség meg nem adásáért, sem személyes sérülésekkel járó közúti baleset okozásáért. Pedig legalább annyit megérdemelt volna, hogy örökre elvegyék a jogosítványát. Képzelhető, a rendőrök mennyit kaptak zsebbe, hogy eltekintsenek a feljelentéstől, sőt, minket is arra beszéljenek rá, hogy egymás közt egyezzünk meg.

Az ukrajnai igazságszolgáltatással kapcsolatban nem voltak különösebb illúzióink, az igazságérzetünk mégis háborog, még ha tudjuk is, hogy ha az ügy belekerül a rendőrség-ügyészség-bíróság bürokratikus gépezetébe, akkor évekig eltarthat, amíg pont kerül a végére, még az is lehet, hogy a vétkes nem kap érdemi büntetést (tudjuk, miként megy az ilyesmi), és nekünk a valós veszteségnél sokkal szerényebb kártérítést ítélnek meg. Ha pedig a vétkes nem fizetőképes (ezt a helyzetet roppant könnyű előidézni), akkor nincs az az eljárás, amely behajthatná rajta a tartozását. Így valóban a rokonát mentő sógor ajánlata látszik a jobb megoldásnak, ha belátható időn belül újra autózni szeretnénk.

__________________