Napok óta várom, hogy az első sajtóhírek után tudományos szintű beszámolók is megjelenjenek a szenzációs felfedezésről. Sajnos azonban még a National Geographic cikke sem elégített ki egy bizonyos szempontból. A hirek.csillagaszat.hu honlapján olvasható összefoglalóban aztán végre megtaláltam azt, amit kerestem.

A hiradások többsége ugyanis - szerintem - megtévesztő. A cikkekben szereplő "felfedezték", "megtalálták", "bukkantak rá" kifejezések ugyan helytállóak, de a lényeget mégis elfedik. Ha azt olvassuk, hogy "a kutatócsapat a European Southern Observatory Chilében működő, 3,6 méteres űrteleszkópjának segítségével fedezte fel a bolygót", vagy azt, hogy a csillagászok "a chilei Európai Déli Obszervatórium (...) távcsövét használva bukkant a planétára" - akkor bizony arra gondolunk, hogy a derék tudósok belenéztek a távcsőbe és egyszercsak megpillantották a bolgyót. Ezt a téves képzetünket tovább erősíthetik az illusztrációk, amelyekhez gyakorta "elfelejtik" odaírni, hogy nem valódi fotók, hanem komputergrafikák, szimulációk vagy a művészi fantázia szülöttei. Holott, ha utánamegyünk az eredeti képnek, világossá válik, hogy csupán "Artist's impression"-ról van szó.


A szomorú igazság ugyanis az, hogy exobolygókat az óriási távolságok és az objektum viszonylag kis mérete miatt, még soha nem sikerült saját fénye alapján vizuális úton megfigyelni, azaz meglátni. Erről a csillagászat.hu egy múlt havi cikkében így ír:

Habár már több mint 200 bolygót ismerünk más csillagok körül, mindeddig egyetlen egyről sem sikerült közvetlenül sugárzást rögzíteni. Akár csillaguk mozgásának, akár fényességének változásai vezetnek el egy számunkra láthatatlan exobolygó felfedezéséhez, ismereteink minden esetben közvetettek, így a bolygók felszíni körülményeit, légkörét csak modellszámításokból ismerhetjük.

(Ez a cikk arról számol be, hogy a Spitzer infravörös tartományban működő űrteleszkóp először tette lehetővé két távoli planéta légköri összetételének megvizsgálását spektroszkópiai módszerrel. Amikor a planéta elhalad napja előtt, a csillag fényességében bekövetkező csökkenést detektálni lehet - tehát még ez a "vizuális" módszer is csak közvetett: a csillag, és nem a bolygó fényét vizsgáljuk).

Az exobolygók létezéséről számos egyéb közvetett módon szerezhetünk tudomást, ezekből az adatokból számíthatók ki a fontosabb paraméterek, és innen lehet következtetni a bolygó felszínén uralkodó körülményekre. A mostani felfedezés lényege, hogy először találtak olyan bolygót, amely a kiszámított - és nem megfigyelt! - paraméterek szerint szilárd felszínnel rendelkezik (míg a korábbiak sűrű gázgömbök), és hőmérséklete, valamint felszíni gravitációja akár azt is lehetővé teszi, hogy víz legyen a felszínén. DE EZ CSUPÁN FELTÉTELEZÉS, hiszen még azt sem tudni, egyáltalán van-e atmoszférája a Gliese 581c nevű objektumnak.

És hogy miként fedezték fel? Úgy, mint a legtöbb exobolygót. A központi csillag színképeltolódásaiból. A színképeltolódás a radiálsebesség változására utal, mértékéből kiszámítható, milyen tömegű a háborgást okozó objektum, a változás periódusa megadja a keringési időt, ezekből kiszámítható a bolygónak a csillagtól való távolsága, ebből pedig - ismerve a csillag sugárzásának az intenzitását - a láthatatlan kísérő felszínén uralkodó hőmérséklet.

Hogy a felfedezés alapja nem vizuális megfigyelés, hanem ez a közvetett módszer volt, erről a lapok mélyen hallgatnak, egyedül a hirek.csillahaszat.hu összefoglalójában olvashatni az egyértelmű közlést:

A csillagászcsoport az exobolygókutatás eddigi legeredményesebb eljárását, a központi csillag radiálissebesség-változásának mérésén alapuló módszert használta a 3,6 méteres távcsőre szerelt HARPS (High Accuracy Radial Velocity for Planetary Searcher) spektrográffal. Ez a műszer 1 m/s (3,6 km/h) pontosságú sebességmérésre képes, a Gliese 581c esetében 2-3 m/s nagyságú változásokat mértek vele, ami mindössze egy siető ember sebességének felel meg! Ilyen kicsiny változások kimutatására a legtöbb ma használatos színképelemző eszköz a jelhez adódó zaj miatt nem alkalmas. A HARPS képességeit jól érzékelteti, hogy az eddig ismert 13 darab, 20 földtömegnél kisebb exobolygó közül 11-et ezzel fedeztek fel. A módszerrel meghatározhatók az egyébként láthatatlan kísérő pályájának főbb paraméterei (leginkább a keringési ideje és a csillagtól való távolsága), illetve alsó határ adható a tömegére is.

Tekintsük tehát a felfedezést annak, ami, és nem annak, amivé az újságírók és olvasók fantáziája tupírozza.