A móri mészárlás feltételezett elkövetője öngyilkos lett. Ezzel kapcsolatban Andrassew Iván az alábbiakat vetette fel blogjában:"Egyébként meg azt gondolom, hogy tényleges életfogytiglanra ítélteknek föl kellene ajánlani az öngyilkosság lehetőségét. Mondom ezt annak ellenére, hogy a halálos ítélet ellensége vagyok. Nem tudom, hogy nagyobb büntetés-e a halálnál az örökre bezárt élet, de biztos, hogy az öngyilkosság lehetősége – vagyis az, hogy ugyan az állam nem ölhet, de hagyja, hogy a rettenetes bűnöket elkövetők magukat halálra ítéljék, és azt végre is hajtsák – talán megvitatható kérdés. Ez éppen olyan, mint az eutanázia."
Az ötlet számos jogi és morális problémát vet fel, ezeket meg sem kísérlem sorba venni. Egy-két szempontot azonban hozzátennék.
"Normális" esetekre nézve azt gondolom, hogy az öngyilkossághoz mindenkinek joga van. Az életfogytiglan azonban büntetés, lényege, hogy a bűnös életre van ítélve, s ezt az életet szabadságától megfosztva kell leélnie. Ha magadnánk neki az öngyilkosság lehetőségét, éppen az életre ítéltség alóli kibúvását tennénk számára lehetővé.
Másfelől viszont a dolog nemcsak úgy tekinthető, mint egy megadott lehetőség, hanem úgy is, mint egyfajta zsarolás: vagy öngyilkos leszel, vagy életfogytiglan ülhetsz. Ez - morális szempontból szerintem megengedhetetlenül - gyakorlatilag rékényszeríti a bűnöst az öngyilkosság elkövetésére.
További kérdés, hogy bármiféle büntetés önmagában - filozófiai szempontból - jogos-e, hiszen lényegét tekintve mégiscsak egy bosszú, amellyel a társadalom megtorolja a bűnt, voltaképp tehát a büntetés is bűntett (mégha jogossága igazolható is).
Erről a kérdésről egyébként nagyon érdekesen ír Szathmári Sándor a Kazohiniában. A főhőssel vitába keveredő szereplő elítélő végkövetkeztetése ez: "Nem elég, hogy bűnöztök, még meg is büntetitek."
Innen nézvést eléggé sajátos színben tűnik fel bűn és társadalom viszonya
