Több portálon is olvastam a blikfangos című cikket: Sírköltöztető happening. Az írásból kiderül, hogy a kiváló képzőművész és performer özvegye át akarja költöztetni 16 évvel ezelőtt elhunyt férje sírját. "Névtelenségbe süllyed Baász Imre, ezért foglalkoztat annak a gondolata, hogy elviszem Sepsiszentgyörgyről Marosvásárhelyre a hamvait” - nyilatkozta. A cikkből azt is megtudjuk, a helyi erők milyen segítséget, milyen gesztusokat ígértek a művész emlékének megőrzéséhez - s hogy ezek nem teljesültek.

A hírre azért figyeltem fel, mert Baász Imrét személyesen ismertem, feleségével, Szigeti Pálmával néhány levelet is váltottam találkozásunk után.

Bár csak egyetlen hosszú délutánt és éjszakát töltöttünk együtt, mégis több volt ez futó ismeretségnél, talán nevezhetem egy kezdődő, de aztán beteljesületlen barátságnak.

Történt, hogy 1990-ben először (és sajnos utoljára) Erdélyben jártam néhányad magammal egy amolyan "kulturális körutazás" keretében (amelyet a szép emlékű Balla Gyula szervezett Budapestről). Szentgyörgyön az RMDSZ-székházba összetrombitálták az érdeklődő értelmiségieket kedvünkért. Az egybegyűltekkel aztán déltől késő estig beszélgettünk, ettünk - és főleg ittunk, ami ilyen körökben Székelyföldön éppenséggel nem számít ritkaságnak. Ott ismerkedtem meg Pálmával, a rövid idő ellenére is közel kerültünk egymáshoz, olyannyira, hogy hívott, éjszakázzam önáluk. Baászék otthonában aztán kisebb társaságban folytatódott a "kultúrivászat", egy fotóművész-testvérpár diaporámát vetített (azelőtt soha nem láttam olyat), Pálma és Imre a munkáikból mutattak néhányat, a művészetről beszélgettünk. Úgy éreztem, fontos lelki kötelék alakult ki köztünk, és bizony, eléggé meglepett, hogy otthonomtól több száz kilométernyivel keletebbre (!) egyszer csak szellemileg Európa közepén találtam magam. Ott aludtam náluk, másnap csatlakoztam utastársaimhoz. Címet cseréltünk, Pálmával váltottunk is pár levelet, aztán, ki tudja már, miért, megszakadt a kapcsolatunk. Imre váratlan haláláról is késve értesültem; így is nagyon megdöbbentett.

Azóta nem sokat hallottam felőlük, ezért is figyeltem fel most erre a hírre, s ezért próbálom pótolni a sok éves mulasztást.

Kedves Pálma! Nem tudom, valóban happaninget tervezel-e (a cikk címébe kiemelt fogalomról az írásban egy szó sem esik), nem tudom, hogyan és miként kívánod Imre hamvait átvitetni. Ám ha, mint sejtem, valóban művészeti akciónak szánod, akkor hadd biztosítsalak virtuális támogatásomról. A gesztuson túl ez azt is jelenti, hogy a posztumusz performansz dokumentumainak szívesen helyet adok oldalamon - hadd kapjon minél nagyobb nyilvánosságot. Biztos vagyok benne, bármit és bárhogy teszel is, az méltó lesz Imre emlékéhez - és ha élne, neki is nagyon tetszene.

Ölelésemet küldöm:
Balla D. Károly

• Baász Imre
• Baász Imre