Hosszabb ideje nem írtam már magánnaplót. Fő oka, hogy oldalamat egyre inkább igyekeztem magazinszerű tartalommal megtölteni. Kerestem az érdekességeket, művészi és tudományos különlegességet, figyeltem az újdonságokat. Ez egyfajta készenléti állapotot követelt tőlem - ebbe most kicsit beleuntam.

A másik ok, hogy az oly annyira fontosnak tartott interaktivitásban is csalódtam valamelyest. Egyfelől a talán valóban érdekes problémákat érintő posztjaimhoz (kevés kivétellel) viszonylag ritkán érkeztek érdemi hozzászólások. Emiatt gyakran éreztem úgy, hogy kommentek nélkül talán értékesebb lenne a posztom, a hozzászólások inkább csak felhígítják a témát. Másfelől pedig amíg korábban csak néhány kellemetlenkedő olvasóm akadt, akiket könnyen tudtam kezelni, addig az utóbbi időben (főleg a Rejtő-ügy óta) a számuk igencsak megszaporodott. Valószínűleg én is türelmetlenebb lettem mocskolódó beszólásaikkal, okvetetlenkedéseikkel, ostoba kötözködéseikkel szemben. Így, blogom történetében most először arra kényszerültem, hogy moderáljam a hozzászólásokat.

Ez azonban újabb problémákat vet fel. Miben meddig terjedjen a toleranciám? Meddig viseljem el a személyeskedéseket, mi legyen az a pont, amikor már kimoderálom a kommentet. Hány mocskolódás, hány provokatív megjegyzés, hány fölösleges akadékoskodás után zárjam ki magát a hozzászólót? Utólagos törlésekre rendezkedjek-e be, vagy várakozólistára kerüljön minden komment és egyesével hagyjam jóvá őket?

Az ezzel való időigényes foglalatosság igazán nincsen ínyemre. Legszívesebben ahhoz az elvhez tartanám magam, hogy mindenkit a saját hozzászólása minősít, ami igaz is, csakhogy a mocskolódások, ostoba provokációk már elvonják az olvasó figyelmét az eredeti írásról, sőt, szerintem el is riasztja a jóízlésűeket. A kellemetlenkedő, személyeskedő, legtöbbször a témához nem is kapcsolódó hozzászólások közt könnyen elveszhetnek, elhalványulhatnak az érdemi észrevételek. Így hát moderálni (talán) szükséges. Ez a tevékenység azonban egy kicsit elveszi a blogolás örömét.

Végül: a tény, hogy hónapokon keresztül minden áldott nap friss poszttal jelentkeztem, elvonta energiámat az elmélyültebb munkától. Nemhogy inkább regényt írnék, mondogatom magamnak mind gyakrabban.

Akkor hát inkább a regény?

Igen, azt hiszem.

De ezt azért senki se vegye konkrét fenyegetésnek.