Egy pillanatig sem csodálkoztam azon, hogy a kulturális minisztériumban összetévesztették a két Forgács Pétert. Nekem elég hosszú ideje lesújtó a véleményem a tárca adminisztrációjáról. 1) Első afférom még Andrásfalvy Bertalan minisztersége idejére tehető. Azért említem név szerint, mert 1990-ben az ő aláírásával kaptam értesítést arról, hogy elnyertem a Móricz Zsigmond ösztöndíjat. Előzőleg persze pályázni kellett, űrlapot kitölteni, életrajzot benyújtani stb. Ezeken - ez már csak természetes - mindenütt szerepelt a születési helyem és a lakcímem. Aki csak egyszer is belepillantott az anyagomba, annak számára nem lehetett kétséges, hogy külhoni magyar vagyok.
Mégis, amikor az első ösztöndíjat fel akartam venni a minisztérium által kijelölt OTP-fiókban és bemutattam az útlevelemet, akkor elutasították az összeg kifizetését. A minisztériumi leiratban ugyanis nem szerepelt az, hogy én nem vagyok magyar állampolgár.
Levelet írtam, kértem az illetékesek intézkedését. Erre olyan tartalmú választ kaptam, amelyben kis híján azzal vádoltak, hogy megtévesztettem a minisztériumot, voltaképp nem is kaphattam volna díjat. "Volt-e a döntést hozó testületnek tudomása arról, hogy Önnek nincsen magyarországon bejelentett lakhelye?" - ilyesmiket kértek rajtam számon.
Aztán elrendeződött a dolog, de az ösztöndíjamból valamilyen deviza-jogszabályra hivatkozva jelentős összeget levontak külföldiségem miatt.
2) Íróként, szerkesztőként, lapkiadóként a kilencvenes évek elején szorosabb kapcsolatba kerültem a minisztérium néhány munkatársával. Így amikor 1995 megalapítottam az UngBereg Alapítványt és azt kiadóként is működtetni akartam, teljesen természetesen fordultam egy nagyon hosszú nevű akkori főosztály kisfőnökéhez. Valami ilyesmi volt kiírva az ajtajukra: Könyv, Folyóirat és Irodalmi Főosztály, így abszolút illetékesnek gondoltam őket arra, hogy eligazítsanak: milyen okmányokat kell benyújtanom ahhoz, hogy az alapítványunk kiadói jogot kapjon. G. Gy. osztályvezető összeráncolta a homlokát és barátilag bevallotta, fogalma sincs erről. Jóindulatát bizonyítva azonban azonnal fogta a telefont és végigtelefonálgatta a fél minisztériumot - eredménytelenül. Aztán felállt és elment azzal, talán személyesen sikerül valamit kiderítenie. De sem a főnöke, sem a beosztottai, sem senki nem tudott semmit arról, hogyan kell könyvkiadói jogot szereznie egy alapítványnak. Mindez történt a KÖNYV szót tartalmazó főosztályon akkor, amikor Magyarországon már tucatjával, talán százával működtek a magánkiadók. Osztályvezető barátomon látszott, nagyon röstelli, hogy nem tud segíteni, kérte, másnap hívjam fel telefonon, addig még fut egy pár kört. Jó.
Ahogy jöttünk ki Évával a minisztériumból, a földszinten elhaladtunk az Ügyfélszolgálat pultja mellett. A mögötte álló ügyintézőtől megkérdeztem ugyanazt, amire az emeleten egy órán át nem kaptam választ. "Nem tudja véletlenül, hová és milyen okmányokat kell benyújtanom ahhoz, hogy az alapítványunk jogot kapjon kiadói tevékenység gyakorlására" - hadartam el, szinte nem is várva választ. Az ügyintéző azonban teljes természetességgel azt válaszolta: ott nála kell megtennem a bejelentést egy űrlapon és mellékelni az alapítvány cégkivonatának a másolatát, 30 napon belül megkapom a jóváhagyást. (Akkoriban a minisztériumnak már nem volt jováhagyási, csak tudomásulvételi joga - enélkül viszont a kiadói működés törvénytelen volt). 5 perc alatt elintéztem a dolgot.
Feltelefonáltam az osztályvezetőnek, és nem ő nekem, hanem én mondtam el őneki, mi az ügymenet. Hadd tudja, ha legközelebb nála érdeklődik egy tájékozatlan kiadó.
3) A legkellemetlenebben azonban kétség kívül a József Attila-díjam körüli félreértés érintett. Ez kicsit hasonló a mostani bakihoz, ezért is jutott eszembe. Viszont már többször megírtam, így most igyekszem röviden összefoglalni.
Kis híján én is megtorpantam a díj átvételére indultamban. Amikor felszólítottak, a név stimmelt, de a titulus nem. Forgács Péter legalább tudta, hogy egy névrokonáról van szó, nekem azonban nincs névrokonom, azt viszont pontosan tudtam, hogy nem vagyok a Kárpáti Igaz Szó irodalmi rovatának a vezetője (ekként szólítottak), s nemcsak azért, mert ilyen rovata nincs is a lapnak, hanem azért, mert akkor már 12 éve volt annak, hogy semmi közöm nem volt az újsághoz, s annak idején is csupán másfél évig voltam a művelődési rovat félállású főmunkatársa. Eléggé zavartan fogtam kezet Rockenbauer Zoltán miniszterrel és vettem át a díjat. Nem akartam feltűnést kelteni és megakasztani az ünnepélyes díjátadások hosszú-hosszú sorát, így csak utólag mentem oda a miniszter mellett segédkező államtitkár-asszonyhoz azzal, hogy itt valami félreértés történt, mert... Elég röviden kiosztott azzal, hogy ők az Írószövetségtől kapták az adataimat. Mondtam, hogy az lehetetlen, de ha mégis, akkor is kérem, hogy javítsák, nehogy már így jelenjen meg a lapokban. A hölgy azonban nem volt hajlandó foglalkozni velem, szerencsére egy készségesebb munkatársa végighallgatott, és megígérte, utánanéz a dolognak, és az első munkanapon értesít (március 14-e volt), de a holnapi lapokban már bizony így fog megjelenni. Akkor kérek helyreigazítást, mondtam, és leírtam egy cetlire, hogy valójában ki vagyok.
Becsületére szóljon, hogy 16-án reggel valóban felhívott - és elnézést kért. A félreértés az ő hibájából történt. Közel száz életrajzot kellett egyetlen nap alatt átnéznie (az összes kitüntetett színész, festő, táncos, író stb. adatát), és az enyém olvasásában sajnos megállt a 12 évvel ezelőtti adatnál. Mondtam, hogy 12 évvel ezelőtt sem voltam irodalmi rovatvezető, csupán szépirodalmi anyagokat gondoztam a lap kulturális melléklete számára... A helyesbítésről lebeszélt - azt már senki sem olvassa el, de megígérte, hogy hivatalos közlönyükben majd az szerepel, amit a cetlire neki leírtam. Na jó, de akkor ebből az értesítőből küldjenek, legyenek szívesek, egyet a Kárpáti Igaz Szóba is, mert nekem roppant kellemetlen ez a dolog, úgy festhet, mintha másnak adtam volna ki magam, mint aki vagyok. Ezt is megígérte. De ebből sem volt köszönet. Valóban címeztek egy példányt az újsághoz, de az én nevemet írták rá címzettként, ezzel újra azt a látszatott keltve, mintha ott dolgoznék. Magában az értesítőben pedig egyáltalán nem az szerepelt, mint amit a cetlire leírtam, hanem a 12 évvel korábbi helyett egy 7 évvel azelőtti adat...
Hát ezért nem lepett meg engem, hogy ezúttal két művészt sikerült összetévesztenie a T. Minisztériumnak.
