Igyekeztem méltóan megünnepelni a Magyar Dráma Hetét. Három, pontosabban bő két és fél darabot sikerül megnéznem az m2-es közszolgálatinak és a Duna TV-nek hála.

Valaha a televízióban rendszeresen voltak színházi közvetítések. Valószínűleg jóval több darabot láttam életemben képernyőn, mint színházban. Tudom, nem teljes élmény, de ahogy első igazán nagy zenei élményeim is sercegő, kattogó bakelitlemezekhez és "nyávogó" magnófelvételekhez fűződnek, így azt vallom, ami igazán jó, az egy kicsit lebutítva is az marad.

Örkény István Vérrokonokját a Szolnoki Szigligeti Színház előadásában már láttam cirka 30 évvel ezelőtt, amikor először került műsorra a tv-ben. Hellyel-közzel még most is emlékeztem egyes motívumokra, az előadás hangulatára. Kicsit mára eljárt fölötte az idő, de a 70-es években egy ilyen abszurd darab eléggé újszerű lehetett a magyar színpadon. Most is élvezhetőnek találtam a kisebb dramaturgiai ügyetlenségek és a túlexponáltság ellenére.

Spiró Kvartettje (Pécsi Harmadik Színház), azt hiszem, remekmű-gyanús kortárs darab. Rég láttam ilyen szikrázó előadást, a komikum és a tragikum ilyen sodró áradását. Egészen kitűnőek a színészek is, különösen Vári Éva és Márton András. 11 éves darabról van szó,  ötvenhat 40. évfordulójára készült - de olyan aktuális, hogy szinte fáj. Sőt. Ami akkor esetleg hihetetlen rémkép volt, mára sajgó valóság lett.

Eredetileg úgy terveztem, hogy időben átkapcsolok Háy János A Pityu bácsi fiára a másik csatornára, de nem tudtam otthagyni Spirót. Így a beregszászi társulat és a Thália közös produkciójába kis késéssel kapcsolódtam be, de így is érthető, élvezhető volt. Jó előadás, talán a "gyerek" szereplők halványabbak; Trill Zsolt mindenesetre hozta a formáját.

Igazán lehetne gyakrabban színház a TV-ben, nem csak a Magyar Dráma Hetén!