---

Arabella Dolýk

ADVENT A VERHOVINÁN

          Valahogy úgy van az,
          bár látszatra irtózol tőlük,
          lelked mélyén mégis elfogadod
          a karácsonyi közhelyeket.

          Advent első hetében
          Londonban felnézel
          a Canada Square magasába
          és úgy érzed, hogy felhőket karcolsz.

          Advent második hetében
          a sikló felvisz Prágában
          a Petřin-hegyre, és azt hiszed,
          közelebb kerültél Teremtődhöz.

          Advent harmadik hetében
          Eperjesre utazol a szüleidhez, a kinőtt házba.
          Kedvedért már felöltöztették a fenyőt
          és szívük szakad, hogy nem maradsz velük.

          Advent negyedik hetében
          a Verhovinára érkezel, a télbe, szeretődhöz.
          Szamovár ragyog a félhomályos szobában,
          mint kecsketőgy a holdfényben.

          Este mézes bort isztok a foszlós kalácsra,
          reggel pásztorod egy marék havat szór
          arcodba, kitörli álmodból
          Londont, Prágát, Eperjest.

          Ágyad mellett bárány béget panaszkodva,
          nyakába kötve az ajándékod,
          egy saját faragású hajpánt, pedig
          szeretőd tudja, hogy nem hordasz soha ilyet.

          Haszontalan, öncélú ajándék, csak hogy
          rá emlékeztessen, meggyágat faragó
          göcsörtös kezére, amellyel most
          fejedre illeszti az ünnep szentségét.