Önisme
mindig új héjat növeszt magára
a hámra újabb réteget feszít
minden szál alatt egy újabb bála
hiába hámozod ki hólyagok alól
köréje friss hab türemkedik
s kövülve véd, rejt, palástol
bonthatod újra reggelig
felmetszhetsz minden réteget
hiába hinnéd, nincs tovább
csak halmozódik hegre heg
s végül új bőrbe vedlik át
a nyúlós hártya felszakad
de alatta páncélos kitin
hiába vágod át magad
a bugyrok újabb bugyrain
és nem szakad a láncolat
a héj alatt egy újabb tok
bármi mélyre ásd magad
csak rétegek és hályogok
zománc alatt a burkolat
a burkolat mögött födém
hiába pattog le a lakk
az ércen túl egy újabb fém
vasak mögött a titkos zóna
a szektorokhoz átjáró vezet
a tiltó táblán túl egy bója
életveszélyes övezet
cikkelyek, karéjok, újabb szféra
látszólag megnyílik a rendszer
de a mélyek mélye csalfa céda
be nem enged s nem ereszt el
hiába fejted fel az összes kérget
mindig új héjat növeszt a mag
hogy így legyen, azt épp te kérted
hogy meg ne sejtsed önmagad