Őszi kedélytelenségem és megcsappant munkakedvem után január folyamán nagyjából visszatért korábbi munkaintenzitásom. A különbség annyi, hogy leginkább csak verseket tudtam írni, annyit, mint máskor fél év alatt: előre léptem a Pilinszky-projektumban (már csak 2 szonett van hátra a 28-ból - 2004 óta dolgozom a két koszorún), és ezen kívül is írtam négy szonettet, két "egyéb" verset és vagy 2 tucatnyi haikut. Meg két cikket is. Ami nem megy: a próza.

Másféle elfoglaltságom is volt: munkakapcsolatba keveredtem egy új kiadói műhellyel, lehetőség látszik új verseim kiadására (2009-re), sőt, az is meglehet, hogy a Pilinszky-koszorúkat külön könyvecskében megjelentetné a kiadó egy áprilisban esedékes Pilinszky-konferenciára. Az utóbbi, ha készen leszek a még hiányzó darabokkal, összeáll magától, de az előbbi kéziratának összeállításával elég sok időt töltöttem. 1999-ben jelent meg utoljára verseskötetem, tehát közel tíz év terméséből válogathattam. Sem a minőséggel, sem a emnnyiséggel nem volt bajom (a kis önhitt!), azzal viszont annál több, hogy nagyon sokféle verset írok-írtam, túl széles a spektrum az ironikus szabadverstől a filozofikus szonettekig és aforisztikus haikukig. Egységes költői világot bemutató kötetre így nem is törekedhettem, inkább azon igyekeztem, hogy egy-egy "hangomat" külön -külön ciklusokban reprezentáljam. Ezek összeállításával és elrendezésével napokig elpiszmogtam.

Közel sem volt ennyi dolgom reménybeli esszékötetem kéziratával. Ennek anyagát már fél éve véglegesítettem. Most, kiadásra való leadás előtt még egy utolsó simítást végeztem rajta. Ennek elvben az idén meg kellene jelennie. De mivel korábban már két kiadót megjárt, inkább óvatosan nyilatkozom.

És akkor még valamit a családról.

Az idén Éva ír Hónaplót a Mozgó Világban, januárban megjelenik az első. Szerintem nagyon jól csinálja azt, amibe én három év során kicsit beleszürkültem (be is untam talán). Örülök a váltásnak. Persze azt nem tudom, a mozgósok Évával nem fogtak-e törököt: a kárpátaljai rögvalóságot rajta sem lesz könnyű számonkérni...

Csönge sikeresen zárta ötödik szemeszterét, 4-es fölötti tanulmányi átlaggal. Még mindig nagyon élvezi a tanulást; azt hiszem, vérbeli szociológus lesz belőle. Kolos túl van a vállalatalapításon, viccesen meg is jegyezte, hogy mostantól a megszólítása "igazgatóhelyettes úr". Hogy ő és a barátai sok munkát fektetnek a cégbe, azt látom, hogy ez mikor és milyen mértékben fog megtérülni, az a jövő zenéje.

Apu harmadik hete betegeskedik. Úgy kezdődött, hogy Anyu egy éjszaka valamiért indokolatlanul felkelt, kijött a nagyszobába és beült a fotelba olvasni. Amikor vissza akart menni, nem tudott felállni. Ahelyett, hogy Kolosnak vagy Évának szólt volna, Apu megpróbálta felemelni, de nem sekrült neki - viszont megroppant a dereka. Azóta bolyong benne a fájdalom dereka és combja között. Két hete nagyjából fekszik. Két orvos is látta, felírtak mindenfélét, Éva injekciózta. Így most rajtam kívül két öreg szinte teljes ellátása is a nyakába szakadt (Anyu körbejárását azelőtt Apu nagyjából elvégezte).

A hónap folyamán háromszor is kedves vendégeink voltak. Zitáék és Ildikóék egy-egy hosszú estét töltöttek nálunk, Elemérek egy rövidebb délutáni látogatást tettek. Mi viszont nem voltunk sehol; ami azt illeti, nincs is kedvem kimozdulni a házból, amíg ki nem tavaszodik.

Széles sávú internetünknek köszönhetően alaposan felújítottam zenei gyűjteményemet; hallgatom is bőszen a sok jazzt és bluest.