Amióta a születésnapomra Csöngétől kaptam egy új sakkészletet, naponta játszunk Évával 2-3 partit. Bár tudnék annyira sakkozni, mint amennyire szeretek! És bár lenne más partnerem is, akkor nem kellene Évát - gyakran jobb dolga ellenére - rábeszélnem a délutáni és esti néhány menetre. Amikor már játszunk, akkor ő is élvezi, de rávennem néha elég nehéz. Szerencsére az nem keseríti el, hogy általában megverem - én viszont akkor élvezem leginkább, ha alaposan megszorongat és minden tudásomat össze kell szednem egy-egy élesebb helyzet megoldásához. Ha pedig ő nyer, abból igyekszem okulni.

Annak több mint 30 éve, hogy rendszeresen sakkoztam. Eleinte Emesével. Néha fél napjaink játékkal teltek. Amikor feljött, bevezetésként játszottunk egy partit, a győztes választhatott, mivel folytatjuk, maradunk-e a sakknál, vagy áttérünk valami másra, dámára, a számtalan kártyajáték valamelyikére. A győztes újra választhatott. Második állandó partnerem Imre lett, amikor együtt dolgoztunk egy egyetemi laborban, és együtt vállaltunk éjszakai ügyeletet. Dolgunk olyankor alig akadt, végigsakkozhattuk az egész műszakot. A tudásomat - már amennyi van - ekkor szereztem meg. Imi sokkal erősebb játékos volt, rendszeresen megvert, sikernek tarthattam, ha 3 partiból egy döntetlent elérek. Ellestem tőle, amit tudtam.

Jóval korábban, kamasz koromban, sakkönyveket is olvasgattam. Szívesen fejtettem sakkfeladványokat, egyszer be is kerültem az Élet és Tudomány pályázatának a helyezettjei közé, nevem megjelent a lapban. Talán 13 éves voltam, épp ezért erősen meglepett, amikor egy másik helyezett levelezési játszmára hívott, ezzel a megszólítással: "Tisztelt Uram, Kedves Sporttárs". De aztán megrekedtem a fejlődésben. Ahhoz soha nem volt elég jó fejem, hogy a klasszikus játszmákat memorizáljam, vagy állásokat, helyzetek etmegjegyezzek, elméletet tanuljak. Ezek hiányában így aztán megmaradtam gyenge játékosnak, aki legfeljebb családi bajnok tud lenni.