JÉGÁRBAN

Csak el ne menj a megváltás előtt,
mikor a jégen felrian a lomha
halál unottan álmatag hatalma.
Nyakadban átok, hű álcakendő,

neked bérli az erre járt idő,
hogy arcod üres helyét eltakarjad.
Már lassú árban víz alatt a falvak,
és kedvenc fád a sodrásban kidőlt,

de te csak nézd az élveteg dagályt,
az égre kémlelj tört jegek mögül,
s mikor a színre kékes fény vetül,

ne firtasd azt, hogy mért nevetnek mások.
Fogadd el azt, mi holtodig aláz,
– és fel is old, ha lesz maradásod.

A KEZDETEK FELE

Rábízhatod-e magadat az ég
százezernyi szép kusza vonalára,
vagy óvakodj, ha gyors spirálok ága,
mint éhes törvény, úgy hatol beléd?

Csak várd, amíg a csábos csáp elér,
s a káosz rendje emel homlokára?
Vagy minden csillagkép halálos ábra,
s ahhoz, hogy rettenj, bármelyik elég?

Taszít vagy vonz a sejtelmes delej,
az ég alól kibújni nincs esélyed:
ahol most vagy, épp ott borul feléd.

Más nem tehetsz, csak vesd a fejed fel:
fölötted érnek össze mind a végek
– s viselheted a kezdetek felét.

ÁLLÓ VONATON

Hogy itt születtél, véletlen lehet
– vagy könnyű kézzel mérte rád a sorsot
egy erre rendelt őserő, koporsód
is látva már a hűs vizek felett?

Előtted futnak, ütköznek a gyorsok,
nyomukban ott a bárgyú képzelet
– és mint aki a révbe érkezett,
tovább nem pörget tiltó ujjon orsót,

fonál-halált a tűnt idő veled.
Túladsz a mán, a múltat elvered,
jövődre nem kapsz jó kamattal kölcsönt.

Felejtett álmok jönnek bősz sereggel
s kényszeredetten bár, a gyönge reggel
letesz már arról: napvilágra költsön.