Kamasz koromban az ő fotóival és az LGT lemezborítóival volt kidekorálva a szobám. Mivel későn érő típus vagyok, a zenei ízlésem is lassan formálódott, kisiskolásként még Aradszky és Harangozó Teréz (ó, jaj!) volt a kedvencem, aztán tizenévesen elköteleztem magam a Metró mellett (szembehelyezkedve az Illés- és Omega-rajongókkal). Voltaképp a Metróból az első magyar szupergruppba átigazoló Frenreisz miatt váltam 1971-ben LGT-rajongóvá. Sokáig nem is tudtam, hogy az Omegából átigazolt Presser a csapat szellemi vezére, valahogy nekem Barta és Frenreisz látszott eleinte meghatározó egyéniségnek. Jobban is szeretem az eredeti, klasszikus felállásukat, a későbbi tagcserék inkább gyengítették, mintsem erősítették a csapatot. Somló Tamás ugyan legalább olyan jó zenész, mint Frenreisz, de például Karácsony János soha nem pótolhatta Barta Tamást.

Aztán az LGT-rajongásomon belül lassan kialakult nálam egy kissebbfajta Presser-fanság is, talán azután, hogy megkomponálta a nyomban kultuszdarabbá vált Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról c. musical dalait.

1980-ban személyesen is találkoztunk, Moszkvában, ahová harmadmagammal kizárólag azért utaztunk el Ungvárról, hogy az ott tartott magyar kulturális napok keretében megnézhessük a Vígszínház előadásában a másik nagy Presser-musicalt, a Harmincéves vagyok-ot (a szovjet fővárosba akkoriban könnyebben juthattunk el, mint Budapestre). A Víg sok tagjával akkor össze is cimboráltunk,  Preserrel nem, valahogy tartózkodóbb volt, épp csak bemutatkoztunk neki - ő nyilván azonnal el is felejtett minket. Soha nem is próbáltam kontaktust keresni vele, akkor sem, amikor vagy 15 évvel később egy bankfiókban két szomszédos ablak előtt egymás mellé keveredtünk.  Valamit problémáztak a számlájával, elég ideges volt, és engem is felhúzott a legnagyobb lakossági bank ügyfélriasztó bürokráciája. "És mi lenne a megoldás?!" - fakadt ki Presser, kérdőn nézve a tanácstalan ügyintézőre. Nem állhattam meg, átszóltam: "Egy másik bank!" Elnevette magát, de engem persze nem ismert fel. Azért távozáskor biccentettünk egymásnak.

Abban, hogy a magyar rockzene a 70-es években polgárjogot nyert, kétség kívül jelentős a szerepe. Abban is, hogy a színházi kőfalak közé bevonulhatott a rock'n'roll. Presser elsők között kapott "könnyűzenészként" állami zeneszerzői díjat, amellyel nemcsak őt, hanem a műfajt is elismerték.

Én meg kinőttem rajongói korszakomból. Be kell vallanom azt is, hogy az LGT kései (meglehet: érettebb, kimunkáltabb) dalai már nem érintettek meg annyira, mint a korai nyersek, kemények. Talán Presser is túl sokat és túl gyakran lépett a népszerűbb, könnyebb hangzások felé (lemezt írt Zoránnak és Katona Klárinak...). A padlás c. mesemusical dalai is, persze, kedvesek, de a Képzelt riport nyomába mégsem léphet. Ami viszont töretlen: Presser egyénisége, roppant szimpatikus emberi vonásai, bölcsessége, szerénysége, jóindulata. Alkotói fantáziája is kiapadhatatlannak tűnik, előadói modorával pedig stílust teremtett. Megőrizte művészi fiatalságát, játékosságát - és a minőség iránti elkötelezettsége is töretlen. Nagybetűs Zenész ő, aki előtt nem csak 60. születésnapján emelhetjük meg kalapunkat.

---

Egy nagyon régi Presser-szám, még az Omegával:



Az "eredeti" LGT-hangzás:



Ringasd el magad... Ahogy Sándor Pál megrendezte 1978-ban:



Ringasd el magad... Vígszínházi "búcsúgála" Balázs Péterrel és Presserrel; és a Valaki mondja meg Kaszás Attilával:



Electromantic... A Budapesti Planetárium Lézer-színházában volt szerencsém látni eredetiben a fényinstallációt. (A mű eredetileg balettzene.)



Nagy utazás... Ahol Presser "csak" előadó... A zenét szerezte és a szaxofont fújja: Dés László.