nehéz volt eldöntenem, mi legyen a bejegyzés címe. sorra írtam és töröltem az alternatívákat. meghalt balla pál? lényegretörő, de lelketlen. meghalt pali bácsi? nem, nem az igazi. pali bácsi? ezzel sem békültem ki teljesen. azt hiszem, ezelőtt soha nem írtam le a nevét. furcsán idegen így monitoron. pali bácsi, palibácsi, pali, bácsi. ízlelgetem, de nem kerül hozzám közelebb. élettelen így leírva, hisz már nem jelenti azt, amit pár nappal ezelőtt...

ha ungvári vagy, biztos ismerted. találkozhattál vele az ung partján, ahol hangos hahotázások közepette szórakoztatta ki tudja, honnan szerzett ismerőseit, vagy éppen egyedül sétálgatott, nagy, lassú léptekkel, elvarázsolva a sétány idősödő női részlegét. összefuthattál vele a piacon, ahol a kofák számon tartották, mit vett aznap, járhattál hozzá festészetet tanulni a főiskolára, a sváb utcához közeli műtermébe, vagy akár a pingvin kávézó fölötti zsúfolt otthonába is. esetleg a szomszédja voltál, s nap mint nap elátkoztad a folyosóra száműzött, de kidobni sajnált lomjait, száradó virágjait. de az is lehet, hogy nálunk találkoztál vele, a girbegurba házban, ahol annak idején az ő feje búbjához mérték az ajtókeretek magasságát, lévén ő volt a család legmagasabbika - közel két méterről szemlélte ballaként a többi ballát, a nemballákat és a világot.

különleges figura volt. már gyermekkoromban belopta magát a szívembe, vicceivel, játékaival, melyeket komolyan vett: míg nem volt kulcsa, mindig háromszor csöngetett, majd a család összes tagját pacsival üdvözölte. aki beteg volt, annak dupla pacsiadag járt. nagyapám - a bátyja - nehezebb időszakaiban egész pacsisorozatokat kapott ajándékba. engem pedig profi pacsiadóvá képzett az évek során. sőt, mivel mindig odarohantam hozzá, ha kiszúrtam a város valamelyik sarkán, a velem tartó barátnőimet is megtanította az igazi csattanósra.

lazán vette az életet, haláláig élénk és jókedvű maradt. azt tette, ami kedvére volt, hiába ütközött az mások elvárásaival, vagy akár az etikettel. talán nem is fásult bele semmibe. nagyszüleim viszont nem győztek bosszankodni őszinte könnyelműségén, sportot űztek döntései megvétózásából, míg ő egyszerűen jó mókát űzött aggodalmaskodásukból.

többé nem láthatom hosszú foltos-sárga viharkabátjában és festősapkájában végigballagni a városon, pacsiból is megkaptam már az utolsót.

hiányzik. sírok és nevetek, ha rá gondolok.