Abból az alkalomból, hogy Zita és István 30 éves házasok, tegnap a furcsa nevű Ungvárszkij Hotel éttermében költöttünk el kellemes vacsorát. A konyha kitűnő, a felszolgálás udvarias (bár kissé lassan hozták ki az ételeket és a "szokatlan" igényeknek - Zita hagyma-fóbiájának - nem nagyon látszottak eleget tenni), a terem ízléses. Nekem leginkább a hangzavarral volt bajom: a sima falak igen visszhangossá teszik a helyet, a vendégek beszédének összhangzása így önmagában is eléggé zavaró, erre jön rá még a hangszórókból folyó, számomra kellemesnél hangosabb zene. Annak ellenére, hogy emiatt kicsit hangosabban kellett egymáshoz szólnunk (nekem pedig eléggé fülelnem), összességében remekül éreztük magunkat. Én persze pisztrángot ettem...
Nem olyan rég mutattam be egy szemétszobrászt, és máris itt egy újabb hulladékművész. Műalkotásokat teremt üres üvegekből, kidobott ernyőkből, kiürült orvosságos tégelyekből, használt cipőkből, hallgathatatlan bakelit lemezekből... Kidobott klaviatúrák betűiből pedig interaktív szövegszőnyeget sző (ennek a szellemes neve a TEXTile), amely ráadásul saját elkészülésének a krónikáját is tartalmazza... Jean Shin a neve, Dél-Koreában született és New Yorkban alkot. Ilyesmiket:
Öt folyóiratnak küldtem mostanában verseket (laponként kettőt-hármat), el is fogadták mindenütt, közlésben viszont a Parnasszus volt a legfrissebb. Csönge el is hozta a minap bemutatott friss lapszámukat. Benne ezek: