Nehéz eldönteni, mennyi a szenzáció- keltés és mennyi a tényszerűség abban a cikkben, amelynek főbb tartalma az MTI jóvoltából több magyar portálon is megjelent. Ám annyi bizonyosra vehető, hogy - mint Ukrajnában ez törvényszerű - a nevickei vár állagának a meg- őrzésére sem jut elegendő pénz. Holott a vár nemcsak történelmi érték, hanem turista-látványosság is. No meg a mi családunknak is afféle zarándokhelye volt évtizedekig. Csönge legutóbb tavalyelőtt tavasszal készített itt szép fotókat, én pedig egy azóta többször, több helyen megjelent és idézett esszé-féleségemben emlékeztem meg rendszeres nevickei kirándulásainkról.

Kirándulni Ungvártól tíz kilométerre, Nevickére jártunk.
    Ennél az Ung völgyébe ékelődő kis ruszin falut környező vidéknél én szebbet nemigen láttam életemben. A hegyiből alföldivé itt szelídülő folyó, fölötte a nyikorgó függőhíddal, a romvár, amelyből szép időben ellátni az ungváriig, a vízpart és a Kárpátok utolsó dombjai között elterülő Nagyrét, amely felett nyári reggeleken olyan kék tud lenni az ég, az ide látszó közeli kőbánya nyesett hegyoldalának földtani rétegei – mindez oly egyértelműen tölti ki értékrendemben a szép kategóriáját, hogy más táj aligha fészkelhet helyébe vagy akár csak mellé. Azzal együtt, persze, hogy tisztában vagyok vele: a folyó ívét, a dombok vonalát azért találom hasonlíthatatlanul szépnek, mert közöm van hozzá, mert szüleim már gyerekkocsiban ide hoztak ki, mert évekig nem lehetett nyári vasárnap Nevicke nélkül, mert ide jártam kamaszkori szerelmeimmel, mert napozva, fűben hasalva itt játszottuk a legjobb barkochba-, kártya- és sakkpartikat és itt olvastuk bőszen Ladányi Mihályt, mert itt ittuk első fizetésünkből az első magunk fizette sört, mert itt ettük a legfinomabb saslikot, mert itt kerestünk négylevelű lóherét, mert gyerekkocsiban én is kihoztam ide egy szép május elsején egyéves fiamat, mit sem tudva arról, hogy a három napja felrobbant csernobili atomerőmű felől radioaktív izotópokat szór fejünkre az akkor is vakítóan kék ég. (Baglyok őrizte táj)