A Give Peace a Chance (Adj esélyt a békének) egyébként az Eper és vér c. film emlékezetes záróképeiből lehet ismert azok számára is, akik a Beatles és Lennon iránt nem érdeklődnek különösebben.
(Sajnos a videókat azóta törölték - 2015)
Ez pedig maga Lennon, amint Torontóban előadja a dalt 1969-ben:
Eper és vér
A film rövid leírása Karcsai Kulcsár István tollából
A film címének első szava egy nagy amerikai egyetem dékánjának kijelentésére utal, aki a hatvanas évek vége felé ezt mondta: „Hogy a diákok igennel vagy nemmel szavaznak-e valamiről, csak annyit számít nekem, mintha azt közölnék, hogy szeretik-e az epret.” A derék egyetemi elöljáró igencsak rosszkor nyilatkozott meg ilyen módon, hiszen az 1968-as európai diáklázadások hatása ekkor már az amerikai egyetemek területén belül, a campusokon is érződött, sőt a hivatalos politikával elégedetlen fiatal lázongok tüntetései a városok utcáira is átcsaptak. A címben szereplő vér talán nem is szorul magyarázatra, ha a tüntetések elleni rendőri brutalitásra gondolunk. A hatvanas évek végének ezt a lázas hangulatát idézi fel Stuart Hagmann filmje. A rendező, több feltűnést keltő reklámfilm után, huszonnyolc éves korában forgatta ezt az első játékfilmjét. 1970-ben Cannes-ban Gaál István Magasiskola című filmjével megosztva a zsűri díját nyerte vele. Nyugtalanító, érdekes alkotás, bár nem mentes attól a szokványcsillogástól, felületesebb hatáskeltéstől sem, mely sajátja az ilyenfajta új-hollywoodi filmeknek, melyekben a lázadás és az ellene fellépő brutalitás ábrázolása, jól átgondolt számítások után, hirtelen szalonképessé vált.
A műtárgy árverési leírása:
A rare hand drawn placard inscribed by John Lennon in French in large black letters with the slogan L'Amour Et La Paix [Love and Peace] and signed by both John and Yoko, Montreal, 1969, the placard drafted by Lennon in black felt pen in Suite 1742 at the Queen Elizabeth Hotel, Montreal, Canada, during John and Yoko's historic Bed-In for Peace, 26 May - 2 June, 1969, additionally signed and inscribed Montreal, John Lennon, 1969 and Yoko Ono, Montreal, 69; the placard inscribed by Lennon on a piece of white card in large format for display purposes in the Lennon's hotel suite where it was attached to the wall and clearly visible to the world's press during the week's media frenzy, the card -- 22½x28½in. (56.5x50cm.); accompanied by a large black and white machine-print portrait photograph by Ivor Sharp of John and Yoko posing with flowers at the Bed-In with this L'Amour Et La Paix placard clearly visible on the wall behind them -- 34x24in. (86.5x61cm.); and a preliminary printed proof of an image from the Bag One series inscribed on the reverse in pencil in an unidentified hand John placing ring on Yoko's finger
Virtuális szerver bérlés
A VPS azaz a Virtuális Szerver (Windows és Linux) hasonlóan a szerverbérléshez, képes kiszolgálni minden igényt! Server hosting Budapest