Magyarország nem csak a magyaroké, mint azt választási szlogenjében a Jobbik hirdette. Hanem, bizony, azoké az államalkotó nemzetiségeké és etnikumoké is, amelynek tagjai magyar állampolgárként területén élnek. Vajon hogyan esne a határon túli magyarokért oly annyira aggódó pártnak, ha a szomszédos országok pedig kijelentenék, hogy Románia a románoké, Szlovákia a szlovákoké, Ukrajna az ukránoké?
Persze lehet szépíteni Vona Gáborék állításának az élét azzal, hogy kérem, mi nem is a kisebbségekre gondoltunk, hanem a Magyarországot "gyarmatosító" multikra, de ki hiszi ezt el egy olyan politikai erőnek, amely nyíltan vall rasszista és antiszemita nézeteket?
Mindazonáltal: minden nemzetnek megvan a joga az önveszejtésre. Ha a magyarság a Jobbik révén kívánja magát szalonképtelenné tenni Európában, ebben nehéz lenne megakadályozni. S ha újra el akarja űzni legjobb elméit az országból - csak emelje politikai tényezővé a szélsőjobbot.
Az okok nyilván összetettek, többrétűek, egyszerre aktuálpolitikaiak és történelmi távlatúak. A nacionalista radikalizmus megerősödéséért aktuálisan alighanem hasonló felelősség terheli mind a gyönge kormányzás mögött álló, a társadalom szétzilálódását megengedő politikai erőket, mind a szélsőségektől elhatárolódni vonakodó, azt inkább nyíltan vagy burkoltan biztató, a kormány revolverezésére felhasználó ellenzéket. Történelmileg pedig - úgy tűnik, minden szomorú tapasztalat ellenére - a magyarság egy nem jelentéktelen részében él az igény a szélsőséges jobboldali nemzeti ideológia, a rasszizmus és antiszemitizmus iránt. Ezt az igényt ugyan visszafoghatja egy friss történelmi trauma, fékezheti a keményebb vagy lágyabb diktatúra, elaltathatja a viszonylagos jólét - de egyfelől látens módon folyamatosan jelen van a társadalomban, másfelől az első adandó alkalommal felszínre tör, teret követel magának. Ez roppant sajnálatos, hiszen az nyilvánvaló, hogy az amúgy is súlyos problémák megoldásához a szélsőjobbos alternatíva nem hozza közelebb az országot, ellenben hozzájárul a társadalmi feszültségek további növekedéséhez, a nemzeti-etnikai-vallási kisebbségek nem alaptalan félelméhez, nemcsak a liberális érzelműek, hanem a jóízlésű józan gondolkodásúak rossz társadalmi közérzetéhez is.
Az EU-választások eredménye nem önmagában riasztó. Az ugyan nyilvánvaló, hogy a Jobbik mandátumokhoz juttatásával Magyarország a rosszabbik arcát mutatja Európának, ezen túlmutatóan azonban a számok azt jelzik, hogy ha a Jobbik egy közelgő parlamenti választáson is aktivizálni tudja a maga közel félmillió szavazóját (vélhetőleg ennél többet is),akkor egy viszonylag magas, akár 70%-os részvételi arány mellett is bőven eléri az 5%-os parlamenti küszöböt. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy Magyarországon parlamenti legitimációt kap a cigányozás és a zsidózás. A baloldal roppant gyenge szereplését látva abban aligha bízhatunk, hogy ez a politikai oldal gátat szabhat a szélsőjobb térnyerésének.
Lám, a liberális párt „sehol sincs“, a szocialisták pedig alig mutatkoztak a Jobbiknál támogatottabbnak. Láthatjuk, a józan politizálást hirdető, jobbról egyre inkább a centrumba húzódó MDF sem képes középpárttá válni. Így az emberben, mint egyetlen alternatíva, az a képtelen kívánság fogalmazódik meg: bárcsak a Fidesznek sikerülne ellehetetlenítenie a Jobbikot. Ez alighanem összmagyar érdek lenne, hiszen minden látszat ellenére a magát nagyon nemzetinek hirdető Jobbik veszélyes ideológiájával nem azokon, akiket támad, hanem éppen a magyarságon ejti a legnagyobb sebeket.
Megjelent: Új Szó, 2009. június 13. Online: jún.14.
Előzmény - sok hozzászólással -: A Rosszabbik
Frissítés: fenti cikkemből (csakúgy, mint egy korábbiból) MTI-hír lett, leközölte többek között a Hírszerző, itt.
