Sajnálom, hogy Csönge alig-alig ír a blogjába, ellenben - talán az írásait szeretők kárpótlására - mintha valamiféle lírai fotóblogot kezdene kialakítani Flickr-oldalán. Újabban feltett (és nekem nagyon tetsző) hangulatos képeihez legalábbis kedves, olykor kifejezetten megható kis jegyzeteket fűzött. Az egymás kontextusába helyezett kép és szöveg kölcsönösen nemcsak kiegészíti, hanem erősíti is egymást, oda-vissza hat a vizuális és  a verbális élmény (sokat elárulva nem csupán a bemutatott objektumokról, hanem - és talán elsősorban - magáról Csöngéről). A kép így válik  elmondhatóvá, és így válik láthatóvá a szöveg. ...Itt most utóbbi frissítéseit mutatom be:

hajnal - hajnalban elindultunk sétálni. talán valamit meg akartunk keresni, ami szerepelt a térképen. talán egy másik tó volt az. helyette ezt a kéket találtuk, feljebb az erdőben pedig fogócskázó vaddisznókat. időnként aggódtam, hogy el fogunk tévedni, egyre álmosabb voltam, melegem volt, fáztam. a domb tetején nem sikerült aludnunk, túl világos volt már.

(az is lehet, hogy nem akartunk semmit megtalálni, csak jó volt együtt kóborolni a hajnali mátrában. egyikünk sem tudta, mit akarhat a másik. ő nem mondta, én nem mondtam. csak két évvel később tudtam meg, hogy tökéletesen félreértettük egymást. mosolyogtam, amikor kiderült, pedig szar volt nagyon. talán nem is mosolyogtam. talán nem is kell a pedig.)

elmosódott este - hiába mosódott el, szeretem a hangulatát. ezek a fényingerek érnek minden nyári este, amikor besétálok ungvár központjába - illetve rohanok, mert többnyire késésben vagyok, annak ellenére, hogy 6 percre lakom ezektől a fényektől. a világító reklámoktól, a korzózó sziluettektől, a még kékes égtől, amely egyre sötétedik a kivilágított templom felett.

így sikerült - ezt az utcát a régi ungvári magyarok rákóczi utcának, a kevésbé régi ungvári ukránok pedig volosin utcának hívják (ez a hivatalos verzió). én mindkettőt használom.

plafon - pali bácsi szalonjának piros a fala. valószínűleg léna nénivel, a feleségével festették ki sok évvel ezelőtt. léna néni művészettörténész volt, pali bácsi festő. léna intézte el a lakás privatizálását - amíg meg nem halt, együtt éltek az ung-parti lakásban. a plafon koszosfehér, az ablak maszatos. a csillár tompa fénye néma időutazás.

a piros szobában - anyuval nagybátyám kihalt lakásán jártunk, fel- és megmérni az ódon szekrényt, az antik székeket. nem vittünk magunkkal mérőszalagot, egy otthagyott, tavalyi újsággal mértük a szélességeket, hosszúságokat - pali bácsi lakását fel kell újítani, így a dédnagyszülők régi bútorai közül néhány az én ungvári szobámba kerül.

(nagypapám öccse, pali bácsi, festő volt. könnyelmű-komoly mókamester. kedves rokon, aki pacsival köszönt. )

az ungparti lakás tele száraz növényekkel, ami bent nem fért el, az a lépcsőházba került. szép ágas-bogas halottak mindenütt. pali bácsi szíve több mint egy éve állt le e növények között. nélküle szomorú a lakás, tompább a szalon piros fala, elhangolódott a zongora. a szárított virágok hiába várják, hogy egyszercsak feltűnik bohókás gazdájuk, ő nem jön többé haza.

az ung-part üres, a puskin-szobron elidőzik egy veréb.
.
.
pali bácsi halálakor írtam: artkele.blog.hu/2008/06/11/pacsihiany

Csönge Flickr-oldala

Több fotó