Holott a két főszereplő (Lajkó Félix, Tóth Orsolya) alkalmasnak látszana a feladatra, gesztustalan játékuk értékelhető lenne, ha jól lennének mozgatva, ha lenne a filmnek megbízható (se nem erőltetett, se nem esetleges) dramaturgiája, amely szorosra fűzné a szemünk láttára széteső sztorit, ha nem lennének suták és rendkívül rosszul artikuláltak a megszólalásaik.
A látvány költőisége egyfelől jól kiegészülhetne a történések lírai megfogalmazottságával, másfelől remekül ellenpontozódhatna a durvább jelenetekkel. Sajnos azonban egyik viszony sem működik. Az eljátszott sztori nem tud felnőni a vizuális élményhez, a drasztikus, megrázónak szánt epizódok pedig már-már komikusak, annyira erőltetettek (a megerőszakolás és a filmet nagyon ügyetlenül lezáró, teljesen hiteltelen utolsó jelenetsor). A mostohaapa alakját Gáspár Sándor alakításában például egy percig sem lehet komolyan venni, végig olyan, mintha egy börleszkből ruccant volna át a romantikus tragédiába. Mert hát, igen, és talán ez is a bajom az egésszel, hogy ez egy romantikus film, amelyből azonban igencsak kilóg a gyakran Tarr Béla-filmekre emlékeztető intellektuális vontatottság és szociográfusinak szánt szikár pontosság (pl. a kocsmai jelenetek, a vízi emberek bemutatása). A rútság, szigorúság, drasztikum, naturalitás így aztán nem tud megigazulni, ám folytonos jelenlétük ugyanakkor azt sem engedi, hogy a történet érzelmessége hasson meg. Így és talán ezért esik szét a film.
Amikor elsötétült a képernyő, leginkább hiányérzetem volt, meg egy beteljesítetlen lehetőség feletti kis bosszúságom. Nem fogom szívesen felidézni ezt a filmet. Jeleneteit azonban igen. Kevés szebb képsort láttam eddig, mint a csónakos temetési "menet" a vízen. Ez megmarad. A többi lefolyik a Duna-deltán.
Írásom megjelent itt is: CinePécs
Alkotók
- Mundruczó Kornél
- Bíró Yvette Mundruczó Kornél
- Lajkó Félix
- Erdély Mátyás
______________________