Berniczky Éva fabulája
Amikor oroszlánról tigrisre szálltak a darazsak
Az oroszlánnak véglegesen kifakult a szőre. Már nem segítették új kifogástalan bundához, pazar sörényhez a változó évszakok. Szegény pára egész évben vedlett, levetette hajdani királyi gúnyáját, szép sorjában hulltak ki, töredeztek le egykor félelmetes fogai. És mintha siralmas állapotához igazodott volna az egész erdő, mind ritkábbá vált a levegőt. A nemrég még zsákmánynak, prédának számító állatok szenvedtek, vérükből vészesen fogyott az adrenalin, az élettől halálig ható erő. Király nélkül nincs kifeszített kötél, nincs tátongó mélység, nincs zuhanás vagy hajmeresztő kötéltánc, nincs mi elől futnia esendő mókusnak, játékos majmocskáknak. Az állatok nem akartak beletörődni abba, hogy fogatlan oroszlánjuk ezentúl kizárólag embereket zabál. Addig-addig szomjazták a veszélyt, míg az erdő furfangos vadjai közül a legalanyuszibbnak eszébe nem jutottak a mérges darazsak. El is ment a halálos fullánkosokhoz, és nem kellett sokáig győzködni őket, azonnal elhitték, hogy nincs rátermettebb rajtuk kívül, kik megmenthetnék az erdőt a veszélytelenségtől. Repültek rögvest egyenesen az éppen ásító fogatlan oroszlán pofájába, annak is lágy ínyébe, beültek a tépő- és rágófogak helyébe, ott várakoztak harcra készen. Ha a szükség úgy hozta, tették a dolgukat, eresztették a mérgüket oda, ahová kellett. Igen ám, csakhogy idővel kivénhedt a tigris is. Jöttek követségbe újabb tapsifülesek, máshol várják a szuronyokkal felvértezett sereget, most a másik végen mutatkozik rájuk igény. Nosza, repüljenek, hagyják az oroszlánt embert enni, eljött az ideje a tigris bundáját felújítani. Éjszakánk erdejében sárga láng nem hunyhat ki soha már, örvendeztek a hollók, amikor elzúgtak mellettük darazsak, lódarazsak. Tudta mindenki, útban a felmentő sereg, hamarosan lenyűgöző színeikkel festik újra a másik kifakult nagyvadat. Úgy is lett. A szorgalmas rovarok rászálltak a megfelelő csíkokra, sárgát sárgára, feketét feketére illesztettek, csak itt-ott vegyült a sötétjébe néhány barnás lódarázs. Vadonatúj tigrisünk van, büszkélkedtek végül a kisvadak. És kárörvendően iramodtak az oroszlán barlangjához, meglesni, hogyan falja fel az a nyomorult fogatlan a közelébe vetődő embert. Amikor odaértek, a róka, a farkas, a nyúl, a vaddisznó, a szarvas, a sakál, és mind a többiek, leültek a barlang szájától nem messze, mint a mozivászon elé. Előkapták a rágcsálni, ropogatni valókat, de mire kényelmesen elhelyezkedtek, máris vége lett az akciósfilmnek. A sötét barlangból nem a fogatlan oroszlán vánszorgott elő, hanem maga az ember lépett elébük. Kezében puskát szorongatott, s amikor elsütötte, a csőből záporozni kezdtek a halálos darazsak.
Értelme
Ha a tigrisből kivonjuk az oroszlánt, különbségnek maradnak a darazsak és az ember, így vagyon? Avagy higgyünk a tudósítónak, miszerint minden oroszlán szereti az embert, tévhit, hogy csak a kivénhedt, fogatlannak vagyunk a fogára valók. A New Scientis című brit magazinban ismertetett legfrissebb kutatás eredménye szerint a legtöbb emberevő oroszlán fiatal és egészséges. A tévhitet, miszerint a foghiányos vagy fogproblémás oroszlánok kapnak rá az emberre, az a két hírhedt oroszlán táplálta, amelyek 1898-ban csaknem harminc hídépítő munkást kebeleztek be Kenyában. Miután vadászok végeztek a két ragadozóval, kiderült, hogy mindegyiknek voltak törött fogaik, amiből azután tudósok azt a következtetést vonták le, hogy hagyományos zsákmánnyal nem boldogultak volna, ezért fanyalodtak rá az emberekre.
Nemrégiben azonban 23, emberi szemszögből "táplálkozás-problémás" - azaz embert is evő, vagy emberre is rátámadó - oroszlánt vizsgáltak meg kutatók, és csupán a negyedüknek volt sérült a fogazata, ráadásul a 23-ból 20 teljesen egészséges és nem vén, hanem fiatal - öt évesnél nem öregebb - hímoroszlán volt. A fennmaradó három közül az egyik "öreglány" volt, a másik kettő pedig bivalyok okozta sérülések miatt gyengélkedett. (mti)
Készült a Liter Nemzeti Állatkert c. projektje részére.
Megjelent: Litera, 2009. okt.10
