A papír kétség kívül a képzőművészet legalapvetőbb eszköze, az esetek túlnyomó részében azonban csupán más anyagok - grafit, szén, kréta, festék - felvitelére és megtartására alkalmas felületként használják. Simon Schubert német képzőművész (szül. Köln 1976) azonban magának a papírnak a hajtogatásával ér el képi látványt: egyetlen szál fehér síkpapírból (és -ban) alakítja ki sajátos plasztikáit, amelyek - lévén fény-árnyék hatásokkal operálnak - mindig az aktuális beeső fény függvényében nyerik el pillanatnyi érvényes alakjukat. A hajtogatások, be- és kitűrések  az avatott kéz munkája nyomán meglepően plasztikus látványt nyújtanak. -- A művész weboldalán található képek egy kicsit hókák, a kontraszt és a fényerő állítgatásával én néhányuk valamelyest feljavított változatát mutatom be:

...a radikális szélsőjobb nem a zsidókra és cigányokra nézve, hanem éppen a magyarokra nézve veszélyes, a csatlakozókat kollektív bűnre, az elnézőket cinkosságra, a másként gondolkodókat pedig a nemzettől való elfordulásra kárhoztatják. - A Rosszabbik címmel nemrégiben közreadott posztomhoz eddig hetvennél több hozzászólás érkezett. Ha építőnek nem is feltétlenül mondanám a vitát, de tanulságosnak igen. Azt pedig mindenképpen jellemzőnek gondolom, milyen érveket hozott fel a Jobbik mellett egyik szavazójuk - és erre milyen válaszokat kapott. Ha semmiféle egyetértés nem is alakult ki, talán mégis tettünk egy tétova lépést afelé, hogy szót értsünk. Mivel  pedig higgadtabb reagálásaim egyikében-másikában, úgy érzem, sikerült számomra fontos gondolatokat leírnom, és mivel ez ügyben egyelőre nincsen más mondanivalóm, itt megismétlem egy-egy (nyelvileg igazított) komment-részletemet, külön megköszönve a vitában részt vevők aktivitását és józan érveléseit.

Amikor már sokadik képébe botlottam különféle weboldalakon, megjegyeztem a nevét, aztán rákerestem. A weboldalát és azon számos képét megtaláltam, de róla magáról nem sokat sikerült megtudnom azon túl, hogy svéd születésű és nagyon fiatal, és hogy szereti azt, amit csinál. Talán fontosabb is életrajzi adatainak kutatása helyett manipulált fotói előtt elidőzni, amelyek ötletei olykor a klasszikussá vált  M.C. Eschert idézik, máskor meg mondjuk Dalí szürrealizmusát juttatják eszünkbe - leginkább azonban mégis eredetiségük és gondos, szép kidolgozottságuk, a meghökkentésen túli művészi hatásuk miatt ragadnak meg emlékezetünkben. Amit esetleg felróhatunk: a képek erős heterogenitást mutatnak, a művésznek láthatóan még nincsen kiforrott stílusa, olykor a grafikai és festői hatást, máskor a humoros ötletet, megint máskor a meghökkentő látványt részesíti előnyben. A hatásosság néha átcsap hatásvadászatba, a magasabb ízlés is ki-kicsúszik a kezéből, de az esetek többségében ez még belefér mondjuk a reklám- és divatfotózásnál eggyel magasabb kategóriába. Nézzük csak néhány fotóját:

Mivel a graffiti maga is rongálás, gondolnánk, nem lehet  megrongálni. Most azonban egy művészi értékű falrajzra, Bristol város egyik látványosságára lőttek rút foltokat kék festékgolyókkal... Nem is olyan régen írtam Banksy mesterről, a (rendőrség elől is) rejtőzködő falfirkálóról, s a minap elégedetten olvastam, hogy immár hivatalos (bár igen rendhagyó) kiállítása is nyílt szülővárosában. A Bristol Múzeumtól mintegy 400 méterre található az a (szexuális ügyekben illetékes) klinika, amelynek tűzfalát az immár klasszikussá vált és a városlakók által nemcsak megtűrt, hanem megszeretett falrajz dísziti. A rongálás után így fest:

Több mint két hónapja írtam le, hogy az amúgy is megtépázott szirmú MSZP a vesztébe rohan. Azóta megvoltak az EP-választások, de úgy tűnt, a szocialista párt vezetőit ez a sokk sem ébresztette rá arra, hogy most már elkerülhetetlen a pártzubbony újragombolása. Hogy ennek mégis meg kell történnie, arról aktuálisan Szanyi Tibor országgyűlési képviselő, a párt belső embere és régi motorosa beszélt mai interjújában a közelgő kongresszusra utalva: "aki az őszödi beszéd és Gyurcsány Ferenc lemondása között a pártelnökség tagja volt", az ne is jelöltesse magát, le kell számolni a gyurcsányi "liberálanarchizmus" örökségével. Ugyanitt Szanyi a Bajnai-kormány működését a "politikai szürrealizmus" körébe sorolja...