Berniczky Éva fabulája

Amikor oroszlánról tigrisre szálltak a darazsak

Az oroszlánnak véglegesen kifakult a szőre. Már nem segítették új kifogástalan bundához, pazar sörényhez a változó évszakok. Szegény pára egész évben vedlett, levetette hajdani királyi gúnyáját, szép sorjában hulltak ki, töredeztek le egykor félelmetes fogai. És mintha siralmas állapotához igazodott volna az egész erdő, mind ritkábbá vált a levegőt. A nemrég még zsákmánynak, prédának számító állatok szenvedtek, vérükből vészesen fogyott az adrenalin, az élettől halálig ható erő. Király nélkül nincs kifeszített kötél, nincs tátongó mélység, nincs zuhanás vagy hajmeresztő kötéltánc, nincs mi elől futnia esendő mókusnak, játékos majmocskáknak. Az állatok nem akartak beletörődni abba, hogy fogatlan oroszlánjuk ezentúl kizárólag embereket zabál. Addig-addig szomjazták a veszélyt, míg az erdő furfangos vadjai közül a legalanyuszibbnak eszébe nem jutottak a mérges darazsak. El is ment a halálos fullánkosokhoz, és nem kellett sokáig győzködni őket, azonnal elhitték, hogy nincs rátermettebb rajtuk kívül, kik megmenthetnék az erdőt a veszélytelenségtől. Repültek rögvest egyenesen az éppen ásító fogatlan oroszlán pofájába, annak is lágy ínyébe, beültek a tépő- és rágófogak helyébe, ott várakoztak harcra készen. Ha a szükség úgy hozta, tették a dolgukat, eresztették a mérgüket oda, ahová kellett. Igen ám, csakhogy idővel kivénhedt a tigris is. Jöttek követségbe újabb tapsifülesek, máshol várják a szuronyokkal felvértezett sereget, most a másik végen mutatkozik rájuk igény. Nosza, repüljenek, hagyják az oroszlánt embert enni, eljött az ideje a tigris bundáját felújítani. Éjszakánk erdejében sárga láng nem hunyhat ki soha már, örvendeztek a hollók, amikor elzúgtak mellettük darazsak, lódarazsak. Tudta mindenki, útban a felmentő sereg, hamarosan lenyűgöző színeikkel festik újra a másik kifakult nagyvadat. Úgy is lett. A szorgalmas rovarok rászálltak a megfelelő csíkokra, sárgát sárgára, feketét feketére illesztettek, csak itt-ott vegyült a sötétjébe néhány barnás lódarázs. Vadonatúj tigrisünk van, büszkélkedtek végül a kisvadak. És kárörvendően iramodtak az oroszlán barlangjához, meglesni, hogyan falja fel az a nyomorult fogatlan a közelébe vetődő embert. Amikor odaértek, a róka, a farkas, a nyúl, a vaddisznó, a szarvas, a sakál, és mind a többiek, leültek a barlang szájától nem messze, mint a mozivászon elé. Előkapták a rágcsálni, ropogatni valókat, de mire kényelmesen elhelyezkedtek, máris vége lett az akciósfilmnek. A sötét barlangból nem a fogatlan oroszlán vánszorgott elő, hanem maga az ember lépett elébük. Kezében puskát szorongatott, s amikor elsütötte, a csőből záporozni kezdtek a halálos darazsak.