Most, hogy webre helyeztem a Magyarul beszélő magyarok teljes anyagát (az írások többségét külön oldalként is, valamit a teljes tartalmat letölthető és megnyitható .pdf-formátumban), végig is olvastam a 2000 és 2006 között keletkezett esszéket, publicisztikákat, kritikákat. Először is azt kellett megállapítanom, mennyire eltávolodtam mindattól, ami ezekben az években szenvedélyesen foglalkoztatott. Másodjára annak is újra tisztázódnia kellett bennem, hogyan is kerültem kívülre, mivel is rekesztettem ki magamat a kárpátaljai magyar köz- és kulturális életből. (A kirekedést, persze, bizonyos magam-szándékú kivonulás időben megelőzte).
Akkor, aktuálisan csodálkoztam azon, miért nem viselik el tőlem ezt a kritikus hangvételt, miért gondolják sokan (szervezeti vezetők, alkotók), hogy őellenük, nem pedig őértük haragszom. Most belegondolva be kell látnom: balgaság volt feltételezni részükről bármiféle nagyvonalúságot akkor, amikor saját legitimitásuk, az általuk képviselt ügy érvényessége forgott kockán. Mert bár igaz, hogy én inkább csak jelenségeket, tendenciákat, összefüggéseket érintettem, vélekedésem voltaképp mégis a dolgok lényegét kezdte ki - ez pedig annyira tűrhetetlen volt, hogy az érintettek a kesztyűt sem merték felvenni: ha érdemi vitába szállnak velem, akkor a véleményemet is létezőnek kellett volna elismerniük. Tagadni azonban könnyebb, mint cáfolni, árulónak bélyegezni könnyebb, mint érvelni, tudomásul sem venni kényelmesebb, mint érdemben foglalkozni vele. Önvizsgálatot tartani? Az meg teljesen kizárt.
Így hát az önvizsgálat is rám marad. S ahogy ebben a kötetben, irodalmi ügyeinket elemezve, több helyütt is utalok arra: alighanem kapitális tévedés volt a 70-es, 80-as években görcsös erőfeszítéseket tenni azért, hogy bizonyítsuk, van Kárpátalján magyar irodalom, s bizonyára hasztalanság volt részemről ebben a munkában teljes erővel részt venni - ugyanúgy alighanem tévedés volt a 90-es évek kezdetétől mintegy másfél évtizeden át buzgó szorgalommal szembenézni "magyar életünk" minden visszásságával, anomáliájával és mizériájával. A tendenciák nem fordultak ellenkezőjükre, a morális és értékválság nem mérséklődött, hanem elmélyült, s amit kényszerű, egyszeri vagy ismétlődő hibának gondoltam, az természetes mindennapi gyakorlattá vált. Ha tetszik: a gyarló valóság felülírta emelkedett eszményeimet, a van realitása elsöprő győzelmet aratott a lehetne kívánatossága fölött. Illő tehát elismernem vereségemet - és az eddiginél is véglegesebben elkullognom kudarcaim hátrahagyott színteréről.
Ami megmarad: a reménykedés abban, hogy gyötrelmes szembenézésem dokumentumai egyszer majd forrásul szolgálhatnak. Azt alig merem hinni, hogy esetleg tanulságul is.
- Említett könyvem oldala: Magyarul beszélő magyarok
- Írói oldalam: Balla D. Károly
