Balla D. Károly
 

MARADJON MINDEN

csak hadd maradjon minden rendezetlen
magává vesszen minden kicsi rész
az őskáosznál mi ragyoghat szebben
a jót ígéri az, mi nincsen kész

és hadd legyen csak veszve kóbor lelked
ha úton vagy, a honvágy nem emészt
akad majd úgyis pap, ki végül felken
mikor az ősök színterére lépsz

kerüljenek el addig mord szabályok
ahol vagy éppen, ott legyen a ház
csak annyi légy, mit bőröd elhatárol
csak hús és vér, és csontból gyönge váz

        és hadd maradjon minden szerteszét
        – a káosz messze tévedt rendje szép

ÁT A FORRADÁSON

ilyenkor fordul át a tér veled
és mintha régi filmek vége lenne
fehérbe tűnik, sistereg a seb
amint eléri fények élesebbje

belépnél már a porral terhes helyre
de áldozatod folyton kint reked
s te visszafordulsz érte folyton s egyre
amíg csak rá nem megy az életed

külön vagy te és már külön a bélyeg
ha tested fogy, a stigma megmarad
s ha üdvözítő ég borul fölébed
feltépett sebbel váltod meg magad

        ilyenkor fordul át a tér veled
        s a húsról fénylőn sercen le a heg



ÉSZRE SEM VESZED

esélyed sincsen arra, elszakadj
ezer kötéssel visszafog a képzet
hogy erdeidben kristály víz fakad
és fáid hagyni lenne szörnyű vétek

pedig a víz már megadta magát
és halkan vár a biztos poshadásra
kegyetlen féreg rágja szét a fát
– ki józan, nincsen már itt maradása

de téged részeggé tesz még a táj
hiszel a mézes-mázos jóslatokban
hogy mostohád majd friss ebéddel vár
és édesednél sem szerethet jobban

        így észre sem veszed, hogy éhezel
        s a romlott vízben oldott vész visz el